Számomra az alkotás egyfajta rituálé. Meditatív állapotban dekódolom a tudatalattim felvillanásait, az érzelmeim, elmém képkockáit, és életre keltem azokat az alkotásaimon keresztül. 
Közeledik az este... Megmozgatom a végtagjaimat... Füstölőt gyújtok... Beállítom a fényeket a szobában. Kiválasztom a pillanatnyi hangulatomhoz illő zenét (Heilung, Aghast, Diamanda Galás, Five the hierophant, Anathema - The Silent Enigma album, Katatonia - Brave Murder Day album, My Dying Bride - The Dreadful Hours album, Rotting Christ - Rituals album, stb.) és hamarosan úgy kezdem érzni magam, mintha egyszerre léteznék ebben és egy tőlünk teljesen eltérő másik világban.
Ez megnyugtat, kikapcsol. A művészet segít kiteljesedni, a negatív gondolatokat szélnek ereszteni, felfogni és asszimilálni az élet értelmét ezen a bolygón, de meg nem érteni a tömegek viselkedését.
Az alkotásaimat nem látni, hanem érezni kell... A történeteimet átélni, kivetíteni, manifesztálni, megérinteni kell,  de erre csak a nagyon kevés kiválasztott képes... Hogy érzed, te köztü(n)k vagy? Képes vagy lassan ráhangolódni, majd konvertálni a lelki szemeiddel az üzenetet?

Szeretek kísérletezni tiltott vagy éppen elfeledett dolgokkal. Megnyílni az univerzum ősi, kollektív tudása felé, azonban az út  nem egyszerű. Két test, két lélek pillanatnyi összefonódása szükséges hozzá. Én vagyok a kulcs, én vagyok a kard, mely keresi a zárját, kutatja a hüvelyét, melybe szorosan és mélyen hatolhat, hogy a két test energiája összeadódva, mégha csak egy pillanatra is, de beléphessen az igaz világ kapuján.

"A gondolat él, a valóság káprázat."

"Adj orgazmust a nőnek, s szemében meglátod a lelkét."

"A csoda nem természetellenes, csak tudásunkkal ellentétes."

"Én megízleltem a keserűt, ezért szeretem az édest."