~First Love~ (Yoonseok)

~1.~

(Min Yoongi pov.)

~A mai napom sem indul másként. Felkelek, elmegyek a mosdóba, felöltözöm és elindulok az éterembe. Minden nap ugyan az a körforgás. Kicsit meguntam már, viszont szeretem is. Nem szeretek emberek között lenni.  Kegyetlenek és undoritóak. Most biztos megfogalmazódik sok emberben, hogy akkor minek megyek emberek közé, ha utálom őket. Nem miattuk megyek, hanem a zene miatt. Sajnos még nem vagyok olyan elismert, hogy saját koncertjeim legyenek, de márt rajta vagyok. A zongora az egyetlen dolog az életemben ami megnyugtat.~

Ahogy le sétáltam az emeletről, elvettem az asztalról a kottákat, és a cipőmet felvéve léptem ki az ajtón amit magam után gondosan bezártam. Az utam egyenesen a közeli kávézóba vezet. Amikor beléptem az orromat megcsapta a finom fahéj illat. A pulthoz sétálva kikértem a szokásos lattemat. Fizetés után a kávéval a kezemben, indultam meg az éterem felé. Ahogy beléptem a hatalmas helységben rögtön azt a embert láttam meg, aki iszonyatosan sokat segített.

- Jó reggelt!-köszönt illedelmesen, és meghajolt előttem

- Jó reggelt!-hajoltam meg én is majd le tettem a kottákat a zongorára.

- Reggeliztél már ?-kérdezte az asztalokat terítve.

- Nem még. De nem is igazán vagyok éhes.-Ültem le a szokásos székemre, és felnyitottam a hangszer tetejét.

- Nem baj, a reggeli étkezés nagyon fontos, megyek hozok valami finomat. - Lisa rengeteget segített a zenében.

Övé az étterem, és minden ami benne található. Lisa az igazgató ám, nem szeret az irodában ülni és unatkozni. Ő inkább négy keréken gurul az asztalok között, közben pedig mosolyogva szolgálja fel az ételeket. Nem értem, hogy tudja elviselni a néha undok vendégeket. Én mindig a zongoránál vagyok, és játszok.

- Itt is vagyok, hoztam egy kis mosolygós bundás kenyeret, az én szeretett zongoristámnak!-mosolyogva jött oda hozzám, közben felnyújtotta a tányért, én pedig elvetem.

- Köszönöm! Bár nem kellett volna..-mosolyodtam el halványan, közben pedig a gyönyörű görkorilyát bámultam.

- Pedig de! A nagy művészeknek is ennie kell!- mosolygott rám aranyosan én pedig vissza vezettem a tekintetem a a kottákra 

- Jó, jó! Sokan jönnek ma?-kérdeztem előkeresve az új dalt.

- Gondolom igen. Tudod, hogy általában telt házunk van.-mondta majd sarkon fordult és elindult a konyha felé.

- Igen persze...-motyogtam halkan...

(Hobi pov.)

~Minden reggel ugyan az. Felkelek, elmegyek a mosdóba, felöltözöm, és át megyek Jiminhez  hogy felköltsem. Mivel még nem találtam rendes állást, és a szüleim távol élnek, így elég szegényesen vagyok. Viszont Jimin örökbe fogadott mint egy testvért, bár én nem tekintek így rá.~

- Jó reggelt! - elhúztam a függönyt, majd Jimin ágyához lépve simogatni kezdtem a hátát, hogy keljen fel.

- Csak még 5 percet!-motyogta álmában.

- A-A nem lehet, anyud megöl ha nem megyünk le reggelizni.- húztam le róla a takarót, mire álmosan nyújtózkodott mint egy cica. Komolyan ha meleg lenne, én esküszöm, hogy lekapnám, de így inkább csak undorodom az ötlettől.

- Ma nem akarok itthon enni.-dörzsölte meg a szemét, és a szekrényéhez lépve ki vett pár göncöt.

- Ezt, hogy érted?-néztem meglepődötten rá.

-Étterembe megyünk, a legdrágábba.-Mosolygott majd a fürdőbe vette az irányt.

Jimin soha nem volt normális. Nem is tudom, hogy, hogy gondoltam én ezt. Én meg ő? Na ezt gyorsan verd ki Hobi a fejedből. Meg amúgy is nem kell egy olyan ember aki megalázna, ha meg tudná, hogy meleg vagyok. A gondolataimból Jimin válla zökkentett ki.

- Megint hülyeségeken gondolkozol?-nézett rám kiváncsian 

- Számodra minden hülyeség...-kicsit sziven ütött amit Jimin mondott. Azt hittem fontos vagyok neki mint barát, de úgy bánik velem mint egy játékkal, amit tönkre lehet tenni. De nincs más választásom tűrnöm kell addig a pillanatig mig nem történik valami csoda, és lábra nem tudok állni. De az biztos, hogy ha ez megtörténik én el húzom innen a belem.