Nem Feri

1. fejezet - 3:12

,,Gyors kérdés. Milyen szociálisan elfogadható indokkal léphetnék le most a francba? A hangulat lapos, a zene szörnyű, és Kinga marhára nyomul...Már annyiszor hajoltam el előle, hogy kicsit megrándult a nyakam."

Franciska összehúzott szemekkel meredt a mobilja kijelzőjére, miközben az üzenetről lassan a képernyő jobb felső sarkára siklott a tekintete, hogy leolvassa az időt. ,,3:12" hirdette a telefon giccses, cirádás betűtípussal, mire a lány felhorkant. ,,Mi a fene? És egyáltalán ki írta ezt?" pillantott az ismeretlen számra. A lány lassan ülő helyzetbe tornázta magát és lerúgta magáról a takarót, remélve, ha kiszakítja magát az ágy melegségéből, akkor egy kicsit az álmossága is múlik majd.

,,Na jó, gondoljuk végig logikusan. Cini nem lehet, mert ő holnap zéhát ír, úgyhogy kizárt, hogy valami gagyi buliban lenne. Vagy ha mégis, akkor tuti elhívott volna engem is. A tesóim itthon vannak, és a szerkesztőségből sem írna nekem senki hajnali háromkor. Ráadásul határozottan nem ismerek egyetlen Kingát sem, pláne nem marhára nyomulós Kingát." töprengett magában, majd csakhamar rájött, hogy ezzel a rövidke listával már ki is zárta azon emberek nagy részét, akik egyáltalán tudják a telefonszámát. Még egyszer átfutotta az üzenetet, majd végül megvonta a vállát, és válasz nélkül zárta le a telefonját. ,,Minden bizonnyal téves szám...vagy egy nagyon béna telefonbetyárkodás, ami utoljára általánosban volt menő" állapította meg egy ásítás kíséretében, majd visszadőlt az ágyra.

Franci átfordította a párnáját, hogy a huzat hideg része simuljon az arcához, majd egészen a füle hegyéig rángatta a paplant, ám ahogy kényelmesen elhelyezkedett, a telefonja ismét rezegni kezdett.

– Ne már! – nyögött fel fáradtan a lány, ám alig ejtette ki a szavakat, a mobilja hangos pittyegéssel adta a tudtára, hogy újabb üzenete érkezett. Franci megadóan sóhajtott egyet, és a lehető legminimálisabb mozgással halászta le a telefonját az éjjeliszekrényről, majd a kijelző vakító fényétől hunyorogva ismét olvasni kezdett.

,,Válaszolj már, tudom hogy még ébren vagy!! Segíts már, tudod, hogy bénán hazudok"

,,Feri, most meg mi a francért nem írsz vissza??Szakadj már el a gépedtől, és segíts inkább, te büdös kocka!"

Franciska visszanyomkodott a copfjába egy kiszabadult, hullámos tincset, majd álmosan megdörzsölte a szemét, és gépelni kezdett.

,,Haver, szerintem nagyon benéztél valamit, én nem Feri vagyok."

Miután elküldte az üzenetet egy ideig még várt, hátha az idegen esetleg bocsánatot kér, amiért az éjnek évadján a személyes problémáival zaklatta, vagy ilyesmi, ám a következő beérkező sms csupán egyetlen, meglehetősen rövidke szót tartalmazott.

,,Nem?"

,,Nem." írta vissza rohamosan fogyatkozó türelemmel a lány, majd elgondolkodott. Az igazat megvallva, kapásból tíz különböző kifogás jutott eszébe, amit az ismeretlen srác felhasználhatna. Félreértés ne essék, Franciska ritkán került olyan helyzetbe, hogy a partikon nyomulós fiúkat kelljen elhajtania, ennek pedig két, meglehetősen plátói oka volt: egyrészt, nagyon ritkán járt el bulizni, másrészt, ha el is ment, olyan komor, szenvedő ábrázatot vett fel, hogy az ég világon senki sem akart hozzá szólni.

Bár saját, empirikus tapasztalattal nem rendelkezett a témát illetően, rengetegszer írt hasonló jeleneteket – Franci ugyanis szabadidejében módszeresen gyártotta a fanfictionöket, olvasói visszajelzése alapján pedig úgy tűnt, egy kis buliban kialakuló dráma mindig jó húzásnak bizonyult. Így, bár mélységesen elítélte a mások életébe való beledumálást, végül megadóan felsóhajtott, és egy újabb üzenetet fogalmazott meg.