Nem Feri

15. fejezet - You're a Mean One Mr. Grinch

Dimi elindított egy újabb számot a „Christmas Trap Remix" lejátszási listájáról, majd elégedetten feljebb nyomta a hangerőt, miközben fejhallgatójából dübörögni kezdett a You're a Mean One, Mr. Grinch elektronikusan áthangszerelt verziója. Annak ellenére, hogy már csak egy hét volt a szorgalmi időszakból és a rengeteg tanulásnak el kellett volna vennie a kedvét mindentől, a fiú mégis karácsonyi lázban égett, éppen ezért úgy döntött, ellógja az aznapi utolsó óráját, és vesz pár ünnepi dekorcuccot a koliszobába.

Miközben éppen azzal volt elfoglalva, hogy hósprayvel egy csinos kis karácsonyfát biggyesszen az ablakra, a Feri ágyán lévő kupac, amit addig a szent pillanatig egy ruhahalomnak hitt hirtelen megmozdult, frászt hozva a serényen tevékenykedő fiúra.

− Mi a franc?! – kiáltott fel, miközben fenyegetően maga elé tartotta a hósprayt. Ám ekkor a kupac alól Feri dugta ki a fejét, aki hunyorogva pillantott Dimire, és valamit tátogott felé.

− Mi? – kérdezett vissza a szőke srác, majd rájött, hogy a bömbölő zenétől nem hallja, mit mond barátja, így kelletlenül letolta a fejéről a fülhallgatót, és megismételte: − Mi?

− Ne ordíts már, tesó, beszakad a dobhártyám! – háborodott fel Feri. – És tedd le azt a hósprayt, mielőtt valaki még megsérül! – vinnyogta, miközben védekezően maga elé emelte karjait.

− Rohadtul megijesztettél. Mégis mit csinálsz? – kérdezett vissza Dimi, miközben engedelmesen leeresztette a sprayt.

− Én csak pihengettem, de arra kellett kelnem, hogy bazi hangosan fújod azt az izét, ráadásul fülsértően hamisan énekelgetsz közben – magyarázta a srác, miközben lehalászta a szemüvegét az éjjeliszekrényről.

− Pihengetsz egy kupac ruha alatt? – mutatott rá a szanaszét heverő pulcsikra és pólókra Dimi, mire Feri felsóhajtott.

− Leettem paradicsomlevessel a takarót. Most tiszta mocsok az egész, úgyhogy nem használhatom. Ez volt a B-terv – paskolta meg az ölében lévő fehér inget.

− Az nem a vizsgázós inged? – vonta fel a szemöldökét Dimi.

− Ja, de. Csak szeretem, ha a frissen vasalt ing ropog a fülem alatt. Olyan, mintha havon aludnék, marha megnyugtató. Kipróbálod? – nyújtotta felé a megviselt ruhadarabot Feri, de barátja megrázta a fejét.

− Kösz, kihagyom.

− Örömmel látom, hogy alig kaptad meg a zsét a képregényért, máris elverted mindenféle szarságra. Nem félsz az éhhaláltól, Dobó Milán? – érdeklődött barátságosan a srác, miközben visszaheveredett az ágyra, és betömködte a vizsgázós inget a feje alá.

− Hé, ezek nem szarságok! – tiltakozott a fiú. – Ráadásul csak pár dolgot vettem. A hósprayt, néhány égősort, egy adventi koszorút...

− ... Adventi koszorút?

− Aha. El ne felejtsük, hogy a hétvégén már két gyertyát is meg kell gyújtanunk, be kell hozni a lemaradást – bólogatott komolyan Dimi.

− És az mi? – mutatott a fiú ágyán lévő zacskóra Feri.

− Ez a legjobb része! – vigyorodott el a srác, majd kihalászott egy nagyjából ötven centis, kissé megrogyott Mikulást a zacskóból. – Nézd, van hozzá létra, kilógatjuk az ablakba, és olyan, mintha éppen most mászna be! Ugye milyen fasza?

− Hm, lenyűgöző. Félreértés ne essék, szeretem a karácsonyi cuccokat meg minden, bár személy szerint az adventi kalendáriumot jobban preferálnám, a fincsi csokikkal. De szerintem rossz ötlet volt ilyesmire költeni a pluszpénzedet. Ha jól emlékszem, szombaton még arra panaszkodtál, hogy venned kell egy új pár kesztyűt, mert megfagytál a régiben, amíg bementél a városba. Nem kellene inkább ilyesmire félretenned?

Dimit őszintén megdöbbentette Feri érett gondolkodásmódja, amelyet egyedül az ellensúlyozott, hogy a kinyúlt, csíkos melegítőnadrágja közvetlenül a vállán pihent. A fiú egy pillanatig el is szégyellte magát az esztelen költekezése miatt, ahogy a kezében tartott hósprayre pislogott. Szerencsére ez az érzés hamar elszállt, ahogy Feri folytatta a mondanivalóját.

− Ráadásul így nem tudod majd megvenni a karácsonyi ajándékomat! Szinte biztos vagyok benne, hogy az lesz első, amit kihúzol a bevásárlólistádról. Végül is a szüleidnek muszáj venned valamit, ahogy Anitának is, meg az unokahúgodnak. Én csak az ötödik helyen vagyok. Ha sokat költekezel, akkor huss, el is szállt az ajándékom. Ezt tartsd észben, kis barátom. Égető szükségem van arra a sörsisakra.

− Nem is szoktál sört inni – jelentette ki tárgyilagos hangon Dimi.

− Persze, hogy nem! De az a tervem, hogy a kedvenc, száz százalékban vegán, aloe verás-uborkás üdítőmet teszem majd bele. Gondold csak el. Meg se kell mozdulnom, mindig ott lesz a fejemen és bármikor szippanthatok belőle egyet! – magyarázta lelkesen Feri.

Dimi abban a pillanatban őszintén aggódni kezdett legjobb barátja mentális egészségéért. Ahogy végigfuttatta tekintetét a saját összegyűrt ruhái alatt, szaténpizsamában fetrengő, kócos hajú fiún, aki éppen mániákus arccal ecsetelte, mennyire nagyon finom az aloe verás ital, úgy döntött, hogy a lehető legokosabb dolog, amit tehet, ha minél hamarabb témát vált.

− És mizujs van Rozinával? – kérdezte félbeszakítva Feri ömlengését és lehuppant a saját ágyára, a létrás Télapó mellé. – Sikerült már elhívnod valahova?

− Miért vagy ennyire kegyetlen?! – kiáltott fel drámai hangon a srác. – Jól tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű.

− Pedig ilyen egyszerű. Ha tetszik valaki, hívd el valahova. Ha nem csinálsz valamit, valószínűleg elhívja majd más, és akkor jól megszívod – játszotta a napkeleti bölcset Dimi.

− Oké, akkor te miért nem hívtad még el sehova Francit? – tette fel a logikus kérdést Feri a szemeit kimeresztve. – Attól nem félsz, hogy őt fogja elhívni valaki más?

− Az teljesen más dolog – jött zavarba a srác –, mert elsőre nem bírt. Viszont Rozinának tuti bejöttél, megjegyzem, kissé érthetetlen módon, tekintve, hogy kábé hozzá se szóltál.

− Akkor miért nem hívtad el az smseken keresztül? – folytatta a faggatózást Feri, aki igyekezett úgy tenni, mintha a rozinás-részt meg se hallotta volna, de a kipirult arca elárulta. – Az sms-es énedet határozottan bírta, úgy simán elhívhattad volna! Szerintem te vagy a nagyobb csicska, nem én!

− Hé, te vagy a nagyobb csicska! Én legalább beszéltem Francival, te meg csak nyekeregtél, mikor ott volt Rozina! – vágott vissza Dimi, de Feri csak megvonta a vállát.

− Nagyon úgy tűnik, hogy mindketten csicskák vagyunk.

− Hát... ja – ismerte be a srác is.

− Fú, támadt egy nagyon király ötletem! – kiáltott fel Feri, majd hirtelen felült és egyetlen mozdulattal lerázta magáról a ruhakupacot. – Mi lenne, ha elhívnánk őket a karácsonyi vásárba most azonnal, méghozzá smsben!

− Nem is tudom, haver – visszakozott Dimi. – Mostanában nem nagyon írtam rá Francira. Lehet kellene előtte egy kis bemelegítő beszélgetés, vagy ilyesmi – próbálkozott, de addigra Feri már annyira belelovallta magát a dologba, hogy hajthatatlanná vált az ötlettel kapcsolatban.

− Na figyelj, újabb módosítás: te elhívod a nevemben Rozinát, én pedig a te nevedben Francit! És akkor nem lenne ez a bénázás, elintéznénk villámgyorsan egymás helyett, kizárva annak a lehetőségét, hogy a másik visszalép a dologtól. Mit szólsz?

− És ha elutasítanak? Az annyira gáz lenne – motyogott a srác.

− Nem fognak, mi vagyunk a legkapósabb agglegények az egész koliban – mondta Feri ignorálva azt a tényt, hogy az elmúlt egy évben még csak randizni sem volt senkivel. – De ha valami csoda folytán mégis nemet mondanak, elmegyünk és jól becsűrünk a Savanyú Szőlőben – utalt Debrecen újonnan megnyitott kocsmájára.

− Hát, oké. Végül is, nincs annyi vesztenivalónk.

− Helyes. Na, akkor add a mobilod – mondta Feri, miközben áthajította a fiúnak a saját telefonját.

− És diktálod, hogy mit írjak, vagy találjam ki én? – kérdezte Dimi, ahogy nyomkodni kezdte Feri mobilját.

− Hm... Mindenképpen fogalmazd bele, hogy élete végéig bánni fogja, ha kihagy egy olyan tökéletes pasit, mint én. Írd bele azt is, hogy már három napja gyúrok, úgyhogy rövid idő kérdése, és piszkosul ki leszek pattintva, és ha a külsőm is eléri a dögösségnek azt a szintjét, ahol a személyiségem van, akkor majd nem tudom levakarni magamról a csajokat, úgyhogy most kellene kapnia az alkalmon. Menni fog?

Dimi hitetlenkedő arckifejezéssel meredt barátjára, ám végül csak megvonta a vállát, és így szólt:

− Ja.

− Neked valami kívánság? – érdeklődött Feri, feljebb tolva az orrán a szemüvegét.

− Semmi extra. Csak derüljön ki belőle, hogy mikor és hol találkoznánk, ennyi.

− Elég uncsi, de te tudod – fintorgott a srác, majd nekiállt pötyögni.

„Szinte biztos vagyok, hogy ez rosszul fog elsülni" gondolta Dimi, majd nekilátott az üzenet megfogalmazásához. Pár perces munka után el is készült élete fő művével: egy nem túl nyomulós, ugyanakkor szuggesztív smssel, ami remélhetőleg betalál majd Rozinánál.

,,Szia Rozina! Remélem minden okés volt a beköltözéssel és tényleg olyan izgalmas a kolis élet, mint amilyenre számítottál. Arra gondoltam, ha nincs túl sok tanulnivalód, és van kedved, a héten megnézhetnénk együtt a karácsonyi vásárt. Én szinte bármikor ráérek, kivéve péntek délután, mert olyankor a kondiba járok gyúrni, de ha neked csak az jó, akkor megpróbálom megoldani! Mit szólsz? Várom a válaszod, üdv, Feri."

− Kész! – jelentett be Feri, majd a két fiú ismét kicserélte a telefonját, hogy elolvashassák a másik által írt üzeneteket.

Dimi gyorsan végigfutott az smsen, és érezte, ahogy az összes vér kifut az arcából. Elkerekedett szemmel pillantott fel Ferire, és a dühtől remegő hangon így szólt:

− Ez... mégis mi a szar?

− Az sms. Tudod, amit én írtam a nevedben. Bocs, haver, de kezdesz demens lenni – mondta nagy komolyan Feri.

− Tudom, hogy te írtad! Arra vagyok kíváncsi, hogy mégis miért gondoltad, hogy ez jó ötlet?! – emelte meg a hangját Dimi, majd felkapott egy párnát az ágyáról, és teljes erejéből hozzávágta szobatársához.

− Au! Mi van, nem tetszik? Szerintem tök jó lett...

− Tök jó?! – pattant fel ültőhelyéből a srác, és hangosan olvasni kezdett. – „Csá! Van kedved eljönni velem a karácsonyi vásárba? Ha nem, az se baj, mert van kábé ezer másik lány, aki szívesen..." – ezen a ponton Ferire pillantott, és a lehető legtöbb dühöt sűrítve a tekintetébe, síri hangon olvasta fel az utolsó szavakat: − „... felszállna a kisvonatomra."

− Hoppá. Azt akartam írni, hogy... felszállna velem a kisvonatra. Tudod, a Zsuzsi-vonatra. Lehet az autokorrekt javította ki – nevetgélt zavartan Feri.

− Az autokorrekt?! Ilyeneket nem javít át az autokorrekt! – kiabálta furcsán elvékonyodott hangon Dimi, majd egy újabb párnát vágott Ferihez. – Hogy lehetsz ennyire hülye?!

− Hé, bocsánat, de olyan izgatott voltam a Rozina-dolog miatt! – mentegetőzött a srác.

− Én is izgatott voltam, mégis tudtam egy normális üzenetet írni a nevedben!

− Már ne is haragudj, de azt írtad, péntekenként járok kondiban. Az heti egyetlen nap, ami valljuk be, nem elég a hirtelen izomtömeg-növekedéshez.

− Utállak, Feri. De komolyan!

A fiú már éppen azon volt, hogy lehalásszon egy zacskó sajtos puffasztott rizst a polcról, hogy azzal engesztelje ki barátját a félresikerült sms miatt, mikor hirtelen felharsant Mozart nevetése az Amadeus című filmből, ami egyet jelentett: Feri üzenetet kapott.

– Te is hallottad?

– Igen... − felelte Dimi a szennyeskupacon heverő mobilra meredve. – Szerintem Rozina máris válaszolt.

Feri színpadiasan a szívéhez kapott (ezt egyébként még abban a félévben tanulta, mikor szabvál órának felvette a „Nonverbális színház és a testi kifejezés művészete" című kurzust, ahol éppen átcsúszott egy kettessel, de állítása szerint életre szóló haszna lett abból, hogy azóta sokkal sokszínűbben képes kifejezni gondolatait).

– Dio mio! Nem merem megnézni – sikkantott fel izgatottan, majd szavait meghazudtolva felkapta a telefont és azonnal olvasni kezdte az üzenetet. Ahogy a fiú egyre előrébb haladt az üzenetben, úgy szállt ki a vér egyre jobban az arcából – Dimi pedig ebből arra következtetett, hogy csúnya elutasításban volt része.

– ...Na? – kérdezte óvatosan, mire barátja üres tekintettel pillantott rá.

– Ezt nem hiszem el – mondta monoton hangon.

– Sajnálom, haver – veregette hátba vigasztalóan Dimi a fiút. – De ne aggódj, rengeteg lány van még a világon, és ha tényleg kipattintod magad, akkor...

– Igent mondott! – kiáltott fel hirtelen Feri, majd körbe szökdécselte a koliszobát. – Igent mondott! Azt írta, hogy nagyon szívesen eljön velem! Ezt nem hiszem el!

Dimi elfojtott mosollyal figyelte, ahogy a barátja teljes extázisban ordibál (Feri még az ablakot is kinyitotta, hogy kikiabálja, hogy „Szeretem Rozinát!", de mivel rengeteg diák mászkált a koli udvarán, csupán egy renyhe suttogásra futotta tőle). A srác a mobiljához kapott, hogy felvegye Feri vergődését, azonban ahogy feloldotta a telefonját, észrevette, hogy időközben ő maga is kapott választ az üzenetére, amit nagy valószínűséggel csak a barátja őrjöngése miatt nem hallott. Dimi aggodalmasan beharapta az alsó ajkát, ám lélekben már sejtette Franci válaszát, így kicsit sem lepték meg a lány sorai.

„Szia! Bár az ajánlatod rendkívül...érdekes attól tartok, mégis nemet kell mondanom. Sok sikert a kábé ezer másik lányhoz..."

– Mi az? Visszaírt Franci? – kérdezte lelkesen Feri. – Ő is igent mondott, igaz?

– Nem – rázta meg a fejét Dimi csalódottan, és lehuppant az ágyára.

– Jaj, tesó. Ezt jól elbasztam neked, igaz? – fagyott le a mosoly azonnal Feri arcáról. – Nem kellett volna hagynod, hogy én írjam az smst. Most elég szarul érzem magam.

– Bármennyire is szeretném az egészet rád kenni, de ez nem a te hibád. Franci túl okos ahhoz, hogy idegenekkel találkozzon. Szerintem, ha kicsit... visszafogottabb lett volna az üzenet, akkor is nemet mondott volna. – Dimi ledobta a telefonját a takaróra, majd egy fájdalmas sóhaj kíséretében elborult az ágyán. – Nem tudom, mit gondoltam.

– Hé, emiatt nehogy elkeseredj. Sőt – csillant fel váratlanul Feri szeme −, elfelejtettél valami nagyon lényegeset! Te nem hívtad el Francit!

– De... Az előbb elhívtam és nemet mondott. Mégis miről beszélsz? – ráncolta az orrát Dimi értetlenül.

– Te kis hülye, az nem te voltál, hanem a béna sms-es haverja! De gyakorlatilag te, Dobó Milán, még nem hívtad el sehova! – magyarázta lelkesen Feri. – Itt a remek alkalom!

– Ez... igaz – ült fel hirtelen Dimi. – Ráadásul a gyökér smsed miatt valószínűleg újra csalódott az egész férfinemben, és lehet, hogy ezáltal egy kicsit... megenyhült a többé-kevésbé normális fiúk irányába.

– Nem mondom, hogy nem fájt, hogy azt mondtad, miattam csalódott valaki a férfiakban, de tagadhatatlanul van értelme annak, amit mondasz – gondolkodott el Feri. – De akkor ezek szerint megvan a terv? – kérdezte a fiú vigyorogva.

– Meg – bólintott Dimi tétován. – Összeszedem a bátorságomat, és az idei utolsó gyűlés után elhívom valahova.

– Ez a beszéd! – bokszolt a levegőbe meglehetősen bénán Feri. – És ha most megbocsátasz, álmodozom egy kicsit a randimról Rozinával – mondta a fiú, majd mindenféle átmenet nélkül visszaheveredett az ágyán tornyosuló szennyeshalomra, miközben Dimi visszatolta a fülhallgatóját, és újra elindította a Christmas Trap Remix lejátszási listát, miközben dobogó szívvel arra gondolt, bármennyire is jónak tűnik a terv, az smses dologból kiindulva semmi garancia nincsen rá, hogy élőben máshogy alakul a helyzet.