Az élet titkai (BEFEJEZETT)

27.rész

5 perccel később

Thomas szemszöge:

- Mit főzzek Vladimirnek?! – kérdeztem Markot kétségbe esetten.
- Azt hittem eldöntötted.
- Csak magabiztos akartam lenni! – mondtam idegesen.
- Hé, semmi baj! A pizza a kedvence, amúgy fura, hogy ezt én tudom és nem te. – mondta kuncogva. Homlokon csaptam magam, amin Mark jót mulatott.
- Segítesz megcsinálni? – néztem rá kiskutya szemekkel, mert tudom hogy imádja, ha így nézek.
- Igen. – együtt összedobtunk egy pizzát és egy kis gyümölcspürét a piciknek. Aztán felmentünk az emeletre, ahol Igor épp letette Saraht az ágyába.
- Kész a kaja!
- Az illatától még éhesebb lettem. – mosolygott Vladimir. Mindenkinek felszeleteltük és a piciket az ölünkbe ültetve etettük.
- Itt jön a repülő! – mondtam Lucynak – Ízlik drágám? – kérdeztem boldogan, de ez nem tartott sokáig, mert a drágám rám köpte – Én is szeretlek...
- Szerintem rosszat adtál neki! – mondta Vladimir, aki Sarah száját törölgette.
- Oh, ti kaptátok a kókuszosat?
- Ti pedig a banánost. – mondta nevetve, mire kicseréltük.
- Egyem a finnyás szívüket... - mondtam cinikusan, mire Lucy kinevetett.
- Nem finnyás, csak még nem szeretik.
- Igaz. Most már te is egyél! – mondta Igor és adott Vladimirnek egy szelet pizzát és átvette Sarah etetését. Vladimir lassan evett, minden apró faladatot gondosan megrágott és lenyelt, majd ivott hozzá egy korty vizet.
- Finom lett. – mondta boldogan – Bár azt hittem felgyújtod a konyhát.
- Kac-kac kukac... - mondtam rosszallva.
- Ugyan, Thomas! Vicceltem! – mondta nevetve, de hirtelen köhögni kezdett és Igor mellé ugrott.
- Jól vagy, szívem?
- Csak félre nyeltem a vizet, semmi baj.
- Inkább együnk, mert kihül és a piciknek már tényleg alvási idő van... - nézett Mark a szemét törölgető és ásító babákra.
- Igaz! Ideje aludni, Sarah! – simogatta meg a pici hátát Vladimir, mire a kicsi nyüszített egyet.
- Olé-hopp! – vette karjaiba Igor és megpuszilta arcát – Mindjárt visszajövök. Gyere kincsem aludni! – lassan elindultak, mi pedig utánuk és bementünk a szobájukba. Betakargattuk őket, majd visszamentünk Vladimirhez.
- Mark beszélhetek veled négyszemközt? – kérdezte Vladimir, mire Igor és Thomas kérdően néztek rá.

Mark szemszöge:

- Persze. – mondtam megszeppenve, a fiúk kimentek én pedig az ágya szélére ültem – Nincs baj, ugye?
- Nincs, de azért muszáj beszélnünk. Rossz előérzetem van és lehet, hogy egy ideig nem leszek Sarah mellett. Tudom, hogy sok amit kérek, de ha úgy adódnak a dolgok, megtennéd, hogy addig a lányom anyja leszel? – kérdezte félve.
- V-vladimir... - mondtam halkan és megfogtam a kezét – R-rendben...
- Köszönöm! – mosolygott rám hálásan.
- Igornak szóltál...?
- Nem, azt hinné, hogy megfogok halni és kiborulna. – mondta mosolyogva, mire én is bólintottam. Megöleltem és hátát simogattam.
- Nem hagyjuk, hogy bármi történjen veled! – mondtam határozottan.
- Köszönöm. – suttogta meghatottan.
Másnap bementünk a kórházba, ahol Dr. Meredith már várt minket. A vért szerencsére hamar levette, majd elküldte a laborba.
- Hogy érzi magát, Vladimir?
- Kicsit jobban, de nem teljesen... - mondta őszintén, a doki kiküldte a fiúkat így csak mi hárman maradtunk.
- Nem érzi jobban magát, igaz? – kérdezte őszintén a doki.
- Nem. – adta meg magát. A doki ekkor kapott egy papírt.
- A lelete szerencsére mást mutat, a vérképe már egész jó és a mérgezés elkezdett kiürülni, amit érez az a gyógyszer miatt lehet. – mondta a doki. Elmosolyodva néztem Vladimirre, aki nagyot sóhajtva viszonozta.
- Mikor kell visszajönnöm? – kérdezte kíváncsian.
- Két hét múlva ugyan így.
- Köszönjük doktor úr! – mondta Vladimir, mire Dr. Meredith kacsintott.
- Ugyan, csak doki!
Elbúcsúztunk a dokitól és kimentünk a párjainkhoz, akik éppen egy anyukával beszélgettek.
- Ah, Vladimir! – jött hozzánk Igor mosolyogva.
- Azt szeretnéd, hogy féltékeny legyek vagy most rögtön hozol nekem egy fagyit? – kérdezte Vladimir, mire Igor el is rohant. Kuncogva néztünk utána és az anyuka is megejtett egy mosolyt.
- Tényleg olyan a párja, ahogy mondta! – mondta Thomasnak, aki kínosan nevetett.
- Miről is volt szó drágám? – léptem mellé.
- Semmiről, csak elmeséltem a hölgynek, hogy te milyen szép vagy! – nyomott egy puszit a homlokomra, mire ijedten az anyukára néztem. Hisz sokan elítélnek minket, ha kiderül, hogy melegek vagyunk.
- Ah, ne féljen fiatal úr! Az én idősebb fiam is meleg.
- É-értem... - bólintottam és a babakocsi éle guggoltam – Jól viselkedtetek? – fogtam meg pici kezeiket, mire sikkantottak.
- Hogy hívják őket? – kérdezte a hölgy.
- Ők itt Lucy Max, ők a mi gyerekeink. Ő pedig Sarah, Vladimirék lánya! – mutattam a mögöttem állóra, aki elég sápadtnak látszott, majd kezét a fejéhez kapta és össze is esett volna, ha Thomas nem kapcsol és kapja el.
- Vladimir?! – fektette fel a padra – Jól vagy?
- Kicsit szédülök...
- Itt a... Mi a baj? – sietett hozzá Igor.
- Hívom az orvost! – szaladtamel a dokiért. Azonnal kirohant, de mire kiértünk Igor hiába szólítgattaVladimirt, nem válaszolt.