Az élet titkai (BEFEJEZETT)

7.rész

Vladimir szemszöge:

Vakító fényre nyitottam ki a szemeimet, majd Igor mély hangját hallattam. Itt van? Tényleg itt van?
- Én vagyok! – vette kezébe az arcomat.
- Mi történt...? – kérdeztem kábán és rekedten - Nem emlékszem mi történt...
- Elütött egy autó. – suttogta.
- Igor te sírsz?
- Először láttam őt sírni, nem értettem mi a baj. Hirtelen azonban kitört belőle a sírás és finoman magához ölelt.
- Vladimir, kérlek bocsáss meg! Nem tudom mi üthetett belém!
- Ugyan! Én lőttem mellé! Nem szabadott volna olyan bután viselkednem. Én is sajnálom! – szipogtam.

Thomas szemszöge:

Az orvossal az ajtóból néztük a jelenetet és mosolyogtunk rajtuk. Örülök, hogy valamennyire sikerült megbocsátaniuk egymásnak.
- Mikor mehet haza doki? – kérdeztem.
- Egy ideig bent tartjuk megfigyelésen és a fejsérülése miatt végzünk majd pár vizsgálatot. Még valami! Óhajtják, hogy értesítsük a rendőrséget? – kérdezte, mire értetlenül néztünk rá.
- Ezt, hogy érti?
- Nézze! Tudom, hogy maguk melegek és nem bíznak a rendőrségben. De itt egyértelműen gyilkossági kísérlet történt!
- Micsoda?! – kérdezte idegesen Igor.
- Amikor elütötte az autó az nem lassított, hanem még rá is gyorsított, majd meg sem állt utána. – mesélte Mark.
- De ki? Egyáltalán miért? – kérdezte idegesen. Mindenki rám nézett, de én nekem sincs ötletem.
- Nem lehet, hogy Closby volt...? – kérdezte halkan Mark és óvatosan Igorra nézett. Látni lehetett rajta, hogy már a puszta név hallattán ideges lesz.
- Megölöm! – indult kifelé, de megállítottam.
- Ezzel nem oldasz meg semmit és semmi bizonyítékunk rá, hogy ő volt! – ragadtam meg karját.
- Nem érdekel! – próbált kitörni.
- Igor, kérlek! – kiáltotta Vladimir is.
- A párod mellett van most a helyed! – mondta Mark és karjára simított – Majd mi Thomassal kiderítjük mi történt!
- Igen! – mondtam, majd leesett mit mondtam – Mi?
- Ha... neked nincs ellenedre! – nézett rám.
- N-nincs... - makogtam. Igor Vladimirre nézett, aki könyörögve nézett utána.
- Maradj, kérlek! Ne csinálj butaságot! – szipogta, de hirtelen előre-hátra kezdett hintázni, amire Igor elkapta. Elájult.
- Most pihennie kell a fiatal úrnak! – tanácsolta az orvos és Igorhoz fordult – De ön nyugodtan maradthat.
- Mi akkor megyünk. – bólintottam és Markkal indultunk kifelé.
- Callen! – kiáltott utánunk Igor – Köszönöm!
- Remélem minden rendben lesz. -biccentett vissza és kimentünk.
- Mivel kezdjünk? – kérdeztem – Menjünk a rendőrségre?
- Szerintem igen.

Time skip

Hamar be is értünk a rendőrségre, akik már hallottak az esetről.
- Van elképzelésük, hogy ki akarhatott rosszat a barátjuknak? - kérdezte a rendőrtiszt.
- Csak tippelni tudunk... - mondta halkan Mark – Ben Closby többször is tett utalásokat arra, hogy magának akarja Vladimirt.
- Igen, nem régen rá is mászott az iskolában. – helyeseltem.
- És biztosak benne, hogy ez a Ben hajlamos lenne ilyesmire? Amit eddig meséltek úgy hangzik, mintha egy tinédzser fiú elakarna csábítani egy neki tetsző személyt. Semmi indok nincs ilyesmire. – tette csípőre a kezét.
- Lenne még valami... - suttogta Mark – Emlékszem a rendszámára és a típusára. Closbynek is van egy hasonló autója.
- Ezt eddig miért nem mondtad? – kérdeztem tőle.
- Én... Nem bírtam elhinni, hogy a volt barátom ilyen messzire ment... Az anyja, az anyám barátja a templomból és kiakad, ha meghallja, hogy felnyomtam Bent... – mondja pánikolva.
- Nyugalom! – mondta a rendőr kedvesen – Mi lenne, ha anonymként mondanád el a történteket? Mit szóltok? – boldogan mondtunk igent és elmondtunk minden részletet.
Másnap nem bírtam megállnia mosolygást, mikor a rendőrök elvitték Bent.

Mark szemszöge:

Thomas mellett idegesen néztem, ahogy elviszik. Féltem, mert rossz előérzetem volt a dolgokkal kapcsolatban. Délután bementünk Vladimirhoz és szerintem eléggé rosszkor mentünk. Igor Vladimir felett volt az ágyon és az ölén ült...
- Tehát szent a béke? – kérdezte Thomas nevetve.
- Ööö... Nos... - szállt le Igor és igyekezett begombolni az ingét.
- E-ennek örülök! – mosolyogtam bárgyún – Hogy vagy Vladimir?
- Jól! Nagyon... jól! Merre jártatok? Mi volt? – kérdezte megigazítva a kórházi köntösét.
- Elintéztük a rendőrségen a papírokat. – tette kezét Thomas a vállamra és megszorította.
- Igen! – bólintottam bele egyezésképpen.
- Akkor vége van? Bennek annyi? – kérdezte Vladimir ragyogó szemekkel. Mindannyian bólintottunk, Igor pedig nyomott egy puszit a homlokára.
Estig bent maradtunk és beszélgettünk, de nekem hamar haza kellett mennem.
- Bocsi srácok, de nekem haza kell mennem! – mondtam aggódva, mert apám küldött egy elég ijesztő sms-t. Busszal haza mentem és a két szülőm az ajtóban várt.
- Hol voltál? – kérdezte apám dühösen.
- Az egyik osztálytársammal tanultam. – mondtam halkan, tudom nem szép hazudni és tiltja a 10 parancsolat is. De nem mondhattam el az igazságot, mert a szüleim így sem kedvelik Vladimiréket.
- Mit tanultatok? – kérdezte anya.
- Matekot. Ő nem érti és mivel én kitűnő vagyok megkért, hogy segítsek. – mondtam.
- Melyik barátodnál voltál? – kérdezte apám.
- Drágám! Inkább örülj, hogy vannak barátai!
Apám gyanúsan méregetett egész vacsora alatt és büntetésből, mivel késtem, nem ehettem desszertet. Apám ezt büntetésnek szánja, de szerintem nem az. Nem igazán szeretem az édes dolgokat, de az epres tortáért oda vagyok. Alvás előtt még ráírtam Thomasra egy„Jó éjt!", amire egyből válaszolt is. Elpirulva néztem az üzenetét.