Emberrablásból szerelem, vagy talán csak az úgy nevezett Stockholm-szindróma, amikor beleszeretsz a fogva tartódba. Emilynek nem csak ezzel kellett megbirkóznia, hanem minden olyan viszontagsággal is, melyeket az ember csak a filmekben lát. Emír tén...
- Hogy sikerült? - kérdezte Svetlana, miközben épp beléptem a konyhába. - Jól! Egész jól! Azt hiszem nyélbe ütöttük az üzletet. - mondtam majd kivettem a hűtőből egy üveg vizet, aztán leültem a konyhapulthoz. - Em? - A szobájában, azt hiszem. Nem figyeltem. Végig a konyhában voltam, így nem tudom, hogy pontosan hol van. - mondta miközben a vacsorát készítette. Felmentem a szobájába, ami szépen rendbe volt rakva. Az ágyon észrevettem egy levelet. Leültem, kibontottam és elkezdtem olvasni.
Drága Emír! Tudom, nem ez a legjobb időzítés, de muszáj megtennem ezt a lépést... (...) Emily
Amikor végig olvastam, iszonyat dühös lettem. Ki lehet az a más, aki egyik pillanatról a másikra el tudja rabolni a szívét? Ő csak az enyém és senki másé. Lerohantam a nappaliba, ahol Igor épp a telefonját bújta. Kikaptam a kezéből és a földre dobtam. - Hol van? Vigyáznod kellett volna rá! - Kicsoda? Emír! Eszednél vagy? - Miért hagytad elmenni? - kiabáltam, majd párszor a hajamba túrtam idegességemben. - Te meg miről beszélsz? - Erről bazdmeg! - nyomtam a kezébe a levelet. - Micsoda? Elment? Mást szeret? Ezt nem értem. - Hozd haza! - mondtam érzelemmentesen, majd kivettem a szekrényből egy üveg Whiskyt. Igor csak sóhajtott és kiviharzott telefonálni. - Fiam! Azt tedd le! - fogta meg a kezem Svetlana. - Nem! Ez az egyetlen mentsváram. Elment. Érted? Elhagyott egy másik valakiért. Aki sokkal jobb neki mint én. - mondtam elcsukló hangon, mire észrevettem, hogy folynak a könnyeim. Nem bírtam tovább. A nagy Emír Gennadijt is meg lehet törni. - Nem hagyhatod hogy az érzelmeid felemésszenek. Amióta ismerlek, te mindig is egy erős fiú voltál, akit nem lehetett megtörni sehogy sem. - simogatta meg a vállam Svetlana, majd akkor jöttem rá, hogy igaza van.
- Megtudtál valamit? - mentem ki az udvarra Igorhoz. - Igen. Valószínűleg Mikenál van. Brooklyn nem tud semmi róla, de csak oda mehetett. Elmegyek és hazahozom őt. Ígérem! - jött oda, majd megveregette a vállam. - Vigyázz rá! - mondtam, mire ő csak bólintott és beszállt a kocsiba.
(...)
Az elkövetkezendő 2 napban végig kaptam az információkat Emilyről. Azt is megtudtam, hogy Mike megzsarolta és ezért ment el. Azt is hogy mindent a kislányáért tesz. Hajnali 3 óra lehetett, amikor megcsörrent a telefonom. - Igor? - Főnök! Baj van! - Mi történt? Ültem fel az ágyon. - Elvitte őket. Emily eljött mert ... Mindegy is. Majd itt elmondom. Ne vezess idegesen. Hozd a fiúkat és most azonnal gyertek ide! Nincs sok időnk. - Azonnal indulok! - mondtam majd letettem a telefont. Elkezdtem készülődni.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Lementem a kocsihoz és pár órán belül már Los Angeles repülőterén várt minket egy másik Range Rover. Azonnal beszálltam és elindultunk a megadott címre. Út közben Igor felhívott, én pedig egyből fel is vettem. - Mondd! - Hol vagy? - Úton. Most indultunk a reptérről. Megyünk a címre. - Siess mert nem tudom mi van. Mi itt vagyunk a ház előtt. Hívtam Emilyt de nem vette fel. - Rendben!
(...)
- Csak hogy végre itt vagy! Be kell mennünk. - Azóta semmi mozgás? - Semmi. - mondta Igor idegesen. - Ha meglátom meg fogom őt ölni. - morogtam, majd ökölbe szorítottam a kezemet. Kivettem a pisztolyomat, majd elindultunk befelé. Az ajtó nyitva volt, így könnyen be tudtunk menni. - Fiúk nézzetek körül lent. Igor te velem jössz! - Igenis uram! - bólintottak egyszerre. A lépcsőn felfelé haladva hangokat hallottunk. Egy kislány sírt az egyik szobából. Azonnal berohantunk mind a ketten. Amint megláttam azt a tündéri kislányt, teljesen elolvadtam. Akkor határoztam el, hogy ha ennek az egésznek vége, úgy fogom szeretni és nevelni, mint a saját lányomat. - Emír! - szólalt meg Igor a hátam mögött. - Megyek! - mondtam majd oda fordultam a kislány felé - Nem sokára visszajövök édesem! Egyenesen a másik szoba felé mentünk. Onnan is hallottunk apró hangokat, de azonnal tudtam hogy a szerelmem ott van bent. - Ha össze akarom verni nehogy lefogj mert megöllek! - vicsorogtam Igorra, mire ő csak felnevetett. Berúgtam az ajtót, de amit mögötte találtam, az nagyon nem tetszett. Emily a földön feküdt vérben ázva, az az idióta pedig még mindig ütötte-verte. - Most meghalsz te rohadék! - mondtam, majd indulatosan odamentem hozzá és olyan erősen bevertem neki, hogy a földre esett. Azonnal a mellkasába ültem és tovább kezdtem ütni. - Igor vidd ki Emilyt és Alisont. - kiabáltam, de egy percre sem hagytam abba az ütlegelést. A végén már csupa seb volt a kezem. Ömlött belőle a vér, ahogy Mike arcából is. - Milyen érzés te féreg? - Hagy...hagy...hagyd abba! - dadogta, mire én csak felnevettem. - Szép álmokat! - mosolyogtam, majd egy utolsót ütöttem, amitől eszméletét vesztette. - Fiúk! Vigyétek ki innen és tegyétek a kocsiba. De vigyázzatok nehogy összevérezzen mindent.
Amint leértem a ház elé, Igor meredt rám. - Te nem vagy normális! - nézett a kezemre, majd Mikera. - Érte bármit! - mutattam Emilyre. - Kórházba kell vinnünk. Nagyon súlyos az állapota. Nem bírja ki hazáig. - Rendben. Te menj haza a fiúkkal. Hogyha hazaértetek, vidd le ezt a senkit az alagsorba és kössétek ki. Várjatok meg amíg hazaérek. Elviszem a kocsid. - mondtam majd beültettem Emilyt a hátsó ülésre, én pedig a volán mögé pattantam. - És a kislány? Vele mi legyen? - Vidd őt is haza. Svetlana majd gondoskodik róla. De vigyázz rá! - Rendben! - mondta, majd beült az autóba Alisonnal.
(...) Már a kórházban voltunk. Az orvosok épp ellátták Emilyt, amikor kaptam egy telefont. Az egyik testőr hívott. - Da? - szóltam bele. - Oni napali na nas!( Megtámadtak minket!) - lihegte a telefonba - Zabrali devushku! Mal'chika tozhe zabrali! (Elvitték a lányt! A fiút is elvitték!) - Chto? (Micsoda?) - Katarina! - lihegte, majd megszakadt a vonal. Ezt nem hiszem el. Neki már rég halottnak kellene lennie. Elvitte Alisont. Elvitte Mikeot akivel lett volna mit megbeszélnem. Nem tudom hogy fogom közölni ezt Emilyvel. - Igor! - suttogtam. Akkor kaptam észbe, hogy a legfőbb bizalmasom is ott volt. Ez nem lehet igaz! Remélem semmi baja nem esett. Ha megtalálom azt a szukát esküszöm meg fogom ölni. Azonnal felhívtam Bogdant. - Igen fiam? Valami baj van? - Katarina él! Elvitte Emily kislányát és lehet hogy Igornak is baja esett. Most hívott az egyik testőr, hogy megtámadták őket. - hadartam gyorsan. - Nyugodj le! Hol vagy most? - A kórházban. - mondtam, majd szirénák hangját hallottam. Négy mentőautó érkezett meg a kórházhoz. Azonnal tudtam, hogy kik azok. - Intézkedem!
