Hayley Potter és a Főnix Rendje

1. fejezet | A sebhely

Tiszta, csillagos nyári éjszaka volt. A Privet Drive takaros házai közt lágyan fújdogált az augusztusi szellő friss fuvallata. A hőség napjait meleg éjszakák követték, a négyes számot viselő tető alatt tágasra nyitott ablakon keresztül sem áramlott a szűk szobába egy kevés hűvös levegő sem. A valamelyest mégis hűs fal mellé állított keskeny ágyon Hayley Potter ébren feküdt a késői órán.

Órák teltek el, mióta lefeküdt, és végtelennek tűnő percek azóta, hogy végleg feladta az alvást az éjszakára. Mostanában nyugtalanul aludt. Ha mégis elszenderedett, lidérces álmok gyötörték – rémálmok, amiket fel sem tudott idézni, valahányszor felriadt. Csak a sötét, nyomasztó érzésre emlékezett és a hideg félelemre, ami vasökölként szorította össze a mellkasát.

Hosszú, vörös haja napnyugtában úszó tenger tükreként terült szét lapos párnáján, a vékony takaró, amit lerugdosott magáról, félig lelógott a kemény matracról a százféle különböző tárggyal teleszórt padlóra – könyvek, egy üst, üres üvegcsék és változatos ruhadarabok, egy talár, néhány kinőtt pulóver, két vörös nyakkendő és számtalan magányos zokni. A szoba másik felén, fekvőhelyével átellenben egy másik kényelmetlen ágyon sötét hajú fiú feküdt a fal felé fordulva.

Harry és Hayley Potter ikrek voltak, elválaszthatatlanok már tizenöt éve. Kapcsolatukat csak erősebbé tette, hogy egymáson kívül nem volt senkijük – egyévesek voltak, mikor Voldemort, az évszázad legfélelmetesebb feketemágusa rátört a Potter családra, és megölte a szüleiket. James és Lily Potter félreállítása után Voldemort a bölcső felé fordult, és pálcáját a két kisgyermekre szegezte. Kimondta a halálos átkot, amellyel oly sok varázsló és boszorkány életét oltotta már ki, de az nem fogott az ikreken. Visszahullott a merénylőre, aki így emberi ronccsá változott. Hayley sértetlen maradt, Harry homlokára azonban kicsiny, villám alakú sebhely égett. Voldemort elvesztette minden varázserejét, s kis híján az életét is. Menekülnie kellett, s távozásával végre fellélegezhetett a sok boszorkány és varázsló, akik évek óta rettegésben éltek. Voldemort hívei szétszéledtek, a Potter ikrek pedig híresek lettek. A nyugalom majd' tizennégy évig, egészen az elmúlt tanév júniusáig tartott.

Harry és Hayley tizenegyedik születésnapjukon tudták meg magukról, hogy több lakozik bennük, sokkal több, mint amit valaha hittek. Egyetlen perc alatt váltak hányatott sorsú árvákból szerte a világban ismert varázslóvá és boszorkánnyá. Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskola elsőéveseiként még kellemetlennek találták, hogy diáktársaik kíváncsian megfordultak utánuk a folyosón és összesúgnak a hátuk mögött, de azóta eltelt három év, s ezalatt bőven volt idejük hozzászokni a megkülönböztetett figyelmet. Már az ötödik osztályba készültek, és mindketten alig várták, hogy visszatérhessenek a kastélyba.

A Roxfortban mindig kedvesebb volt számukra az élet, mint idehaza Little Whingingben a nagybátyjuk házában. Vernon és Petunia Dursleynél, na meg persze az unokatestvérüknél, a malacszerű Dudleynál ezerszer jobban szerették az iskolai barátaikat, elsősorban Ront és Hermionét. Még az első évükben ismerkedtek meg, azóta pedig életük teljesen összeforrt, elválaszthatatlanok lettek. Sosem látták őket egyedül, legalább egy három legjobb barátjuk közül minden pillanatban követte lépéseiket.

Jó érzés volt tartozni valahova, egy új családba, amelyet ők választottak. Ezzel egyetemben pedig valóban beléptek egy új családi körbe, Ron és a népes Weasleyk közé. A vörös hajukkal a világűrből is világító família kilenc tagot számlált, közülük viszont már csak heten laktak a különös, de annál otthonosabb Odú egyenetlen fedele alatt: Ron, egy évvel fiatalabb húga, Ginny, tizenhat éves ikerbátyjai, Fred és George, a náluk is két esztendővel idősebb Percy, valamint a Weasley szülők, Arthur és Molly. A család két legidősebb gyermeke, Bill és Charlie már kirepültek a fészekből, előbbi Egyiptomban dolgozott a Gringotts Varázslóbank átoktörőjeként, utóbbi sárkányok közt élte az életét Romániában. Mr Weasley a Mágiaügyi Minisztérium munkatársaként a mugli tárgyakkal való visszaélésekkel foglalkozott, mivel szenvedélyesen rajongott a varázstalan emberek hétköznapi életéért, felesége pedig odahaza vezette a szaladó háztartást, a nyári hónapokban gyakran extra vendégeket fogadva, Harry, Hayley és Hermione személyében.

Igen, ha létezik olyan fogalom, hogy „kedvenc család", akkor Harry és Hayley számára egyértelműen Weasleyék voltak azok.

Persze hazugság lenne azt állítani, hogy az ikreknek egyáltalán nem maradt családjuk egymáson és a Weasleyken kívül: jóllehet, itt sem vérszerinti rokonságról van szó, de a keresztapjuk mégiscsak több volt nekik, mint néhai édesapjuk legjobb barátja. Sirius Black, habár ártatlan volt, az Azkabanból való szökése után ismét bujdosásra kényszerült, mivel a közvélemény továbbra is őt tartotta felelőssé Harry és Hayley szüleinek egy másik barátjának, Peter Pettigrewnak tettéért: azzal vádolták, ő adta fel Voldemortnak James és Lily Pottert tizennégy évvel azelőtt. Az ikrek tudták az igazat, de ez mit sem számított, hiszen a keresztapjuk nem lehetett mellettük – csupán csak annyit, hogy tudhatták, van valaki, aki megmaradt nekik egykori életükből, a szüleikből.

A gyűlöletes házban Hayley éjszakáról éjszakára újra és újra átszámolta az új tanév kezdetéig hátramaradt napokat. Már kevesebb, mint egy hónap választotta el őket az utazástól, és hogy kilenc hónapra elfelejthessék a Dursley családot. És Hayleyt már egy hónap sem választotta el attól, hogy szembe kelljen néznie valamivel, amit legszívesebben éppen úgy félredobott volna az iskolaidőre, mint a nagynénje családját. Nem is csak a tanév idejére, sokkal inkább évekre, lehetőség szerint egész életére. Mert nem csak Ront és Hermionét fogja újra látni. Újra egy tető alatt él majd Draco Malfoyjal.

Hayley átkozta magát, magát és a szívét, valahányszor eszébe jutott a fiú – átkozta magát, mert nem gyűlölettel gondolt rá. Persze megmagyarázhatatlan forrású érzelmei valahogy egyszerre tették számára Dracot vonzalom és egyfajta másféle utálat tárgyává, egyszerűen csak azért, mert bármennyire is akarta úgy gyűlölni, mint régen, nem tudta. És ami még rosszabb volt, hogy a fiú sem volt a segítségére: hónapok óta nem tett semmit, amiért megvethetné. Hayley tudatában volt a lopott pillantásoknak közös óráik közben, a szürke szemek figyelő tekintetének a nagyteremben, vagy az alagsori bájitaltan terem folyosóján, és egyre csak elveszettebbnek érezte magát. Hiszen sokkal könnyebb lenne elfelejteni egy olyan szerelem gondolatát, ami egyoldalú, nem igaz? Egyesek szerencsésnek mondják azokat, akiknek az érzéseit viszonozzák, de Hayley nem érezte magát szerencsésnek. A legszerencsétlenebb lánynak érezte magát az egész világon. Ugyan, miért éppen Draco Malfoy? Annyi jobb lehetőség közül miért pont ő? Annyi beteljesülhető jövő közül miért pont ez?

Hiszen ott volt Fred Weasley. Annival egyszerűbb lehetne, annyival könnyebbnek érezhetné a szívét, ha ő is úgy nézhetne a fiúra, mint ő őrá! Szerette a gondolatát annak, hogy egyszer a Weasley fiú oldalán legyen boldog. Hogy mellette éljen, hogy őt szeresse. Minden tökéletes lehetett volna, Harry jó kapcsolatban állt Freddel, és a lányt még erősebb szálak kötötték volna a Weasley családhoz. De semmi nem volt egyszerű, és végképp semmi nem volt tökéletes. Egy rémálom volt, amiből bárhogyan is próbált, nem tudott felébredni.

Hayley tehetetlenül átfordult az ágyban, így immáron a jobb oldalán feküdve meredt előre a szoba tompa sötétjébe. Mellkasa megemelkedett egy mély sóhajtás nyomán, zöld szemeit összeszorította, igyekezett kiverni a fejéből Draco Malfoy szürke íriszeit. Két hét. Még két hete volt, hogy elfelejtse ostoba érzelmeit, ha erőszakkal kell is kiradíroznia a szívéből. Mert muszáj lesz. Sötét idők jönnek, tudta, valahol mélyen érezte, odalent, ahol a lelke és a szíve összeért, ahol a tudata és a teste találkozott – talán ezért szorult össze a tüdeje olykor, és zsugorodott golflabda méretűre a gyomra. Sötét idők jönnek, és Hayley Potternek semmi keresnivalója Draco Malfoy mellett.

Hayley belemarkolt a lapos párnába és a feje alágyűrte, lábait felhúzta a hasához, összegömbölyödve az ágyon. Lehunyta zöldszemeit, de az álom csak tovább váratott magára. Átellenben a másik ágyon Harrymegmozdult. Ő sem aludhatott nyugodtan – hiszen valahol, messze, vagy talánközelebb, mint gondolnák, Voldemort éber volt.

***

Boldog 2021-et!
Új év, új rész, és nem utolsó sorban új történet! Remélem, ez is fog annyira tetszeni, mint a régi és nem okozok csalódást!
Puszi mindenkinek, legyen az új év jobb, mint 2020 volt!❣️
eperhab