Mata, Kataomou

122 2 0
                                    

Kiyose-val egyik napról a másikra fordul meg az egész világ, amiről azt sem tudja, hogy mi van, de kezdjük az elején...

Kiyose egy olyan lány, aki folyamatosan vallomást tesz, most neki vallanak. Nem tudja hogyan válaszoljon, így gondolkozási időt kért. Viszont nem húzza sokáig hiszen nem jó dolog valakit váratni, főleg ilyen témában. Két legjobb barátjával megbeszéli és másnap választ is ad neki. Még az nap délután a klubszobában nem várt dolog történik vele, mivel gyerekkori barátja (aki jelenleg is legjobb barátja) szerelmet vall neki. Igaz már gyerekkoruk óta mondogatja neki, hogy szereti, de a lány sose adott neki választ, most viszont Tsukasa választ akar mindenképp.

Nos az érdekes része a történetnek inkább ezután kezdődik, miután Kiyose igen mondott Tsukasa-nak, így járni kezdtek. A baj ott, hogy Motoasa (másik legjobb barát) is szerelmes a lányba, amit meg is mond neki. Ezzel végleg összezavarva a lányt. Viszont nem itt van vége a legfurcsább dolgoknak, ugyanis egy váratlan eset következikbe, ami mind a hármuk életét megváltoztatja. Kiyose már nem tudja elmondani, amit el akart, de azán a folyóhoz megy, ahol megjelenik egy különleges lány, aki ajánlatot tesz neki. Kívánhat egyet. Másnap reggel a lány nem tudja, hogy most mi is történt, majd ugyanúgy iskolába megy, mint eddig és akkor látja, hogy kívánsága teljesült, mégis valami egészen más.

Remélem érthetően magyaráztam a végét, de próbáltam nem lelőni a nagy meglepetést, ami spoiler lett volna. Érdekes egy történet volt, bennem olvasás közben kissé nyomasztó érzést keltett, mivel olyan váratlan események történte, amik erősen érintettek, de a végére csak tisztázódott minden és értemet nyert.

 Érdekes egy történet volt, bennem olvasás közben kissé nyomasztó érzést keltett, mivel olyan váratlan események történte, amik erősen érintettek, de a végére csak tisztázódott minden és értemet nyert

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Fejezetek: 19

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Fejezetek: 19

Manga ajánlókDonde viven las historias. Descúbrelo ahora