Eltelt egy hét azóta , hogy haza jöttem.
Most , hogy több időm van rengeteget edzek de már nagyon hiányoznak a barátaim.
Ma megyek Brendonnal moziba mivel elég rég találkoztunk.
Tehát az órára pillantva elkezdtem készülődni mivel eléggé késésben vagyok.
Az utcára érve megérintet a meleg nap sugara .Elég kellemes idő uralkodót kint.
Átszelve a várost próbáltam oda érni a helyszínre időben de még így is késtem fél órát.
A mozi előtt megpillantotam Brendont aki az óráját nézve idegesen járkált fel alá.
Amint meglátott az arcán mosoly villant.
Majd mosolyogva elindult felém
- Már azt hittem el sem jősz. - Ölelt meg a fiú.
- Próbálkoztam de így is elkéstem. - Nevetem fel kínomban.
Amikor beléptünk a mozi ajtaján tengernyi sor volt így várhattunk egy darabig bár ezt is nekem köszönhetjük.A film után még egy kicsit beszélgettünk majd elindultam egyenesen haza.
Láttam , hogy Noah elérhető ezért rá írtam.
Végül megbeszéltük egy reggeli kávézást is.
Még egy darabig írogattunk és átbeszéltük a helyszínt/ időt majd letettem a telefonom és neki fogtam sütni.
Hát igen az igazat bevalva a sütés és én nem vagyunk valami jó barátok. úgyhogy most megpróbálok vele összehaverkodni.
Szóval az első hozzávaló tojás pipa , tej pipa... olvastam a receptet de olyan volt mintha kínaiul lenne.Egy óra múlva *
A francba odaégett , na mindegy attól csak nem lehett olyan rossz.
Fél percel és egy kóstoló után. *
De attól még úgyan olyan rossz. Mehett is a kukába.
Ezt kénne anya lássa dőlne a nevetéstől
Úgy néz ki sokat gyakorolhatok.
Peddig eddig azt hittem , hogy a muffint nem lehett rosszul csinálni de én ezt is jól megoldottam.Másnap *
Begöndöritetem a hajam és kiválasztottam a kedvenc szettem na meg neki fogtam feltenni egy natur sminket.
Igen beismerem kissé túlságosán is rá készülök elre a reggeli kávé/forocsokira.Fél óráraval később már a kávézóban vártam a zöldes barna szemű srácot.
Már úgy voltam , hogy elindulok haza amikor belépett az ajtón.
- Hu szia siettem.- Jött oda hozzám majd megölelt.
- Azt láttom. - Néztem rá nevetve.
- Vagyis próbálkoztam. - Tette hozzá majd le ült velem szemben és rendelt süteményt és forrócsokit/kávét.
- Hidj nekem mindketten a késés bajnokai vagyunk. - Mondtam nevetve
- De rád megérne várni - Mondta mosolyogva és rám pillantót.
Én csak elpirultam és vissza néztem rá.A beszélgetés elég nehézkesen indult de mire észbe kaptam már az volt a téma , hogy milyen kutyát szeretnék.Nem igazán értetem , hogy ez őt miért érdekli de nem foglalkoztam vele.
- Azt hiszem , hogy több ilyen találka kellene.- Néztem rá a fiúra mosolyogva.
- Ebben egyetértünk.- Mondta majd az asztalon lévő kezünket összekulcsolta.
Mostmár nagyon örülök , hogy ez elkezdődöt.
Néztem csillogó szemeit amik engem fürkésztek.
- Hozhatók még valamit ? - Jött oda kedvesen az előbbi pincérnő.
- Nem köszönjük. - Mondtam mosolyogva majd belekortyoltam a kávémba.
- Csak a számlát.
- Rendben - Mondta a pincérnő majd oda ment a pulthoz ahonnan pár perc múlva egy kis borítékkal tért vissza.Noah ragaszkodott hozzá , hogy ő fizesen de mondtam neki , hogy következőben már én állom.
-------------------------
Na helló mindenkinek először is tudom , hogy nagyon rég volt rész csak egyszerűen nem volt semmi ötletem
Másodszor meg ez is rövid lett de majd megpróbálok hosszabat hozni
És harmadszor köszönöm szépen a 300 olvasót ♡#hellosztok 🤍