pillangóink

[1]

Csendesen ültem az ablakomnál a hajnali órákban. Kinézve láttam a hatalmas esőt és néhány szálló falevelet. Már jó ideje azon gondolkozom, hogy kimegyek a teraszra a szobám fojtogató környezetéből, de nem akarom felkelteni a szüleimet. Ha álmukból ébredve azt látják, hogy a gyakorlatilag antiszociális lányuk kiaraszol a hátsó ajtón minden ok nélkül... Felejtős. Úgyhogy fél négy óta bámulok ki az ablakomon. Végül nagyon kéne már egy pohár víz, így lemegyek a konyhába. Meglepetten nézek a családomra, akik ilyenkor kávézgatnak. Természetesen a totál életvidám anyám azonnal megszólal.

- Maja! Te miért vagy fent ilyen korán? - kérdezi mosolyogva. Na igen. Soha nem alszom tovább hajnali négynél, de ebből a szüleim annyit érzékelnek, hogy hét óra körül levánszorgok a lépcsőn, nagy ásítások között.

- Csak iszok egy pohár vizet - motyogtam, és odaléptem a konyhapulthoz.

- Éppen arról beszélgettünk apáddal és a bátyáddal, hogy milyen kellemes nap lesz ma, nem? - folytatta a remek csevegésünket anya.

- Hogyne, nézd milyen nagyszerű az idő - mondtam némi iróniával a hangomban, mutatva a szakadó esőre. Apukám persze érti a humorom, az édesanyám pedig mindig rám szól, hogy ne csináljak belőle viccet. Erre én mindig azt mondom, hogy nem belőle, hanem a mondataiból csinálok viccet. Ilyenkor egy darabig morcosan néz rám, de aztán tovább mondja.

- Szóval arra gondoltunk, elmegyünk egy családi kirándulásra - kezdte, én pedig elhúztam a szám. A mindig indokolatlanul vidám szüleim, a totál kocka bátyám, és én, a családunk vicce egy családi kiránduláson.

- Remek. Most megyünk, amikor szinte vízszintesen esik az eső, vagy amikor már csak szimplán zuhog? - kérdeztem, egy cseppet kételkedve ebben az ötletben.

- Olyan negatív vagy! - köszi. - Délutánra jobb időt mond - nem vághattam túl boldog képet, mert közben apa is megszólalt.

- Hidd el, jó lesz. Egy erdőbe megyünk, van ott egy nagyon aranyos kávézó meg minden. Tudsz szép képeket is csinálni! - végiggondoltam a dolgot. Minden vizes lesz, de talán kisülhet belőle egy-két jó kép.

- Na jó... - mentem bele. A bátyámra, vagyis Dávidra néztem. Már ilyenkor is nyomta a Nintendo-t, bár ez senkit nem lepett meg. Észrevette, hogy bámulom, ezért felnézett és azt monda:

- Nekem nincs hozzáfűznivalóm - mondta egyszerűen, mire szemforgatva kinyitottam a hűtőt. Nagyjából háromszor végignézve a választékon végül kivettem egy joghurtot és leültem az anyukám megüresedett helyére. Kissé kómásan ültem a pizsomának használt, XXL- es fekete felsőmben és a papucsomban.

Mikor végeztem, bementem a fürdőbe, majd becsukva magam mögött az ajtót a tükörbe néztem. Ösztönösen a hajkefémhez nyúltam, amint megláttam a fejemen a hajnak nevezett izét. Szombat volt, szóval az egyetlen dolgom nagyjából egész nap az volt, hogy elmenjek a Starbucksba egy frappucino-ért. Bár ezt mindennap megtettem.

Miután fogat mostam meg ilyesmi, visszamentem a szobámban és a gardróbomra néztem. Végül kiválasztottam egy fekete melegítőgatyát és egy bő, szürke pulcsit, alatta egy fekete csőtoppal. Végignéztem magamon a tükörben és megállapítottam, hogy teljesen jó vagyok így.

- Majd jövök! - kiáltottam vissza szokás szerint a családomnak. Kilépve az ajtón megcsapott az ősz szele, és mélyen beszívva a levegőt elindultam a már ilyenkor is egészen forgalmas úton.