Reggelente nagyon nehezen kelek fel. Természetesen ez most sem volt másképp. Nem szeretem a reggeleket, de sajnos mint sok más sem, ez sem kedv kérdése.
Felkelés után egyből a fürdő felé vettem az irányt, és egy kicsit rendbe szedtem magam. Mivel nincs tehetségem a sminkhez, és nem is szeretem, így ezt mindig átugrom..bár lehet a jelenlegi állapotomba nem ártana. Mindegy..úgyse akarok senkinek tetszeni.
Egy szimpla, laza öltözetet választottam a mai szett gyanánt. Mivel már tavasz közepénél járunk, így nem kell annyira melegen öltözni.
A táskám gyors a hátamra kapva rohantam is le lépcsőn a konyha felé.
- Jó reggelt, Skylar! - Anyukám a reggelimet tette le az asztalra, de én ezt is inkább kihagyom.
- Nem eszek anya, sietek.
- Reggeli nélkül akarsz elmenni?
- Majd bent a suliban eszek, van pénzem.
- Skylar, mostanában alig eszel. Nagyon sovány vagy, apáddal nagyon aggódunk érted.
- Ne aggódjatok, nincs semmi bajom. Én megyek, még suli előtt próbálok egy kicsit a gitáron. Puszilom apát, szeretlek! - Nyomtam anya arcára egy puszit, és már suhantam is ki az ajtón. Arcomat hirtelen megcsapta az a tipikus tavaszi levegő, ami a hideg téli hónapok után nagyon jól esett.
A sulis napjaim általában ugyanabban a monoton ütemben zajlanak: Reggel felkelek, bekullogok a suliba, általában reggel órák előtt próbálok egy sort, tanulok, aztán jövök haza. Nincsenek nagyon barátaim, így mindig egyedül tengődök szinte. Kivétel akkor, mikor a legjobb, és talán egyetlen barátom odacsapódik hozzám.
- Hé, Skylar, várj meg! - Na, az emlegetett szamár.
- Szia, Layla! - Laylát már elég régóta ismerem, egészen pontosan általános iskolás korom óta. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindig felhőtlen viszonyunk volt. Egy időszakban nagyon nem beszéltünk, de szerencsére tavaly nyáron újra összehozott minket az élet. Nagyon hiányzott, hogy őszinte legyek.
- Hogy vagy? Mi jót csináltál a hétvégén? - Nem is értem igazából, hogy Layla miért barátkozik velem. Nagyon különböző a személyiségünk. Ő tipikus csajos csaj, csak a divat, a pasik, meg a bulizás érdekli. Mindig úgy néz ki mint egy modell, tökéletes alakja van, a fiúk, és a lányok társaságában is egyaránt népszerű. Én meg hát..a fiúk messziről kerülnek, a lányok egy lúzernek tartanak. Sokszor beszóltak már emiatt Laylának is, hogy miért barátkozik egy ilyen magamfajta lánnyal. Ő valamiért mindig megvédett, és akármennyire egy pláza cicának tűnik, egy nagyon jó barát, és iszonyat hálás vagyok neki.
- Megvagyok, a hétvégén egész végig próbáltam.
- Annyira nem értem mit szeretsz ennyire a gitárodban, Sky. Hogyha pasid lesz akkor is nagyobb figyelmet fogsz szentelni a húrok pengetésének, mint a srácnak?
- Hát öhm-
- Ohh, mindegy is, figyi Sky, mutatok valakit. A suliban van egy srác, már végzős, és vele kavarok. Megmutatom, figyi! - Hát igen..hiába kérdez rá Layla mizujs velem, körülbelül minden szituációból magát hozza ki. De hát igen..a fiúk..nagyon nincs róluk véleményem. Az igazat megvallva eddig 16 évem alatt nem hogy nem volt barátom, de nagyon nem is vonzott még ez a kapcsolat dolog. Randiztam már egy sráccal, de borzalmas volt. Egyszerűen nem voltam önmagam abban az egész színjátékban.
Layla a képembe nyomta a telefont, amin egy magas, izmos fiú volt. Teljesen Layla ideálja. Legalábbis gondolom, igazából nehezen tudom követni, szinte hetente mással kavar, pedig fiatalabb is nálam majdnem egy évvel. Én meg még konkrétan annyit se éreztem egy srác iránt, hogy tényleg tetszik..tiszta gáznak érzem magam ilyenkor. Layla persze erről semmit sem tud, nem azért nem beszélek az érzéseimről, mert nem bízok benne, csak szimplán nem értené meg azt az oltáris nagy katyvaszt, ami a fejemben van. Remélem, hogy egyszer ennek is el fog jönni az ideje. Jó érzés lenne tényleg azt érezni, hogy szeretve vagyok. Nem mintha a szüleimtől nem kapnék elég szeretetet, esetleg Laylától, de mégis..szeretném megtapasztalni milyen érzés, mikor valaki tényleg szerelmes beléd, és te vagy a mindene.
- Layla, szerintem induljunk a suliba, el fogunk késni, hogyha tovább merengünk. - Layla átkarolt a vállamnál fogva, és így ballagtunk az iskola felé. Apropó, iskola. Szeretek amúgy oda járni annak ellenére, hogy a közösségbe nem igazán sikerült beilleszkednem..de az igazat megvallva sosem az volt a célom, hogy a figyelem középpontjába legyek. Általános iskolában is az a tipikus szürke kisegér voltam, nem tartoztam nagyon egy klikkbe sem, ellentétben Laylával. Ő mindig tartozott valahova, folyamatosan ment felfelé a "ranglétrán". Ezért is akadtak ki sokan, és akadnak ki még mai napig azon, hogy barátnők vagyunk. Ez engem viszont egyáltalán nem zavar, 7-8 év alatt megtanultam elengedni a fülem mellett az engem bemocskoló szavakat, és ehhez tartom is magam. Tanárokkal nincs bajom, diákok meg nem érdekelnek. Ebben a mentalitásban élem egy átlagos amerikai gimnazista lány életét. Egyedül a gitáromnak élek, nekem az a mindenem. Sokan leszoktak nézni, ami miatt például egy hétvégém nem abból áll, hogy buliból buliba megyek, vagy naponta mással kavarok, hanem gitározok. Ezek az emberek annyira befordultak, szűklátókörűek, hogy sejtésük sincs arról, hogy egy hangszerrel mennyi mindent ki lehet fejezni. Örömöt, szomorúságot, haragot, csalódottságot, és még estig lehet sorolni. Vagy szimplán tökéletes unalom űző, kitisztítja a gondolataid, 15 perc játék után is tisztábban lát utána az ember. De persze mindenki hülyének nézett akkor is, ahányszor hasonlóan érveltem mikor beszóltak nekem. Mindegy, mint mondtam, elengedem.
- Én még akarok próbálni órák előtt. - Fordultam Layla felé, aki éppen a cuccait pakolta be a szekrényébe.
- Minek?
- Mert csak úgy tudok koncentrálni az adott napra, te is tudod, de majd megyek utánad.
- Hah, okés. Akkor majd bent találkozunk. - Layla sem érti meg sajnos a zene iránti rajongásom. Az a baj, ezt csak a hasonlóan megszállott emberek fogják megérteni. Ez művészet.
Gyorsan én is lepakoltam a cuccaimat, és kerestem egy üres termet. Hamar találtam is egyet, a második emeleten. Sajnos későn vettem észre, hogy a terem nem üres, és már mondhatni teljes testtel bent voltam a terembe. Nem akartam, hogy hülyének nézzenek, ezért leültem, látásból ismerem őket, akik ott álltak, Laylát nagyon szeretik. Engem már kevésbé. Ahogy beléptem, tekintetük rám szegeződött. Nem értettem mit mondtak, nagyon nem is figyeltem rájuk, következő képkocka amit láttam az az, hogy mennek ki a teremből szemüket forgatva, és sóhajtozva. Mindegy, már megszoktam.
Nem sokáig agyaltam ezen, hiszen elmeredtem a gondolataimba miközben elkezdtem játszani a gitáromon. Tudom, hogy sose maradok egyedül, hiszen a zene mindig itt lesz nekem, hogy segítsen. Sosem hagy cserben.
15 percen keresztül csak a húrokat pengettem, mikor egy hangos ajtó csapódásra lettem figyelmes. Tudtam jól, hogy ez mit jelent, már csak otthon tudok majd játszani, hiszen délután kettőig végig óráim lesznek. Egy csapat diák rontott be, nagy hanggal, én meg amilyen gyorsan csak tudtam igyekeztem összeszedni a cuccom, és eltűnni onnan.
Miközben húztam össze a táskám, egy nagy, magas fekete árnyék takarta el az ablakon beszivárgó fényt.
- Leülnék. - Mordult rám szigorú hanggal az egyik lány, miközben egy óvatos pillantást vetettem rá.
- Egy pillanat, és megyek. - Tényleg nagyon siettem, nyilván, hogy a táskámnak is most kellett szarakodnia.
- Bocs, de nem érek erre a szarságra rá. - A lány egy laza mozdulattal megfogta a pulcsimat a vállánál, és konkrétan lelökött a székről.
- Ezt is vidd magaddal. - A táskáimat pedig rám dobta, és nem volt valami olcsó hangja.
Nagyon drága dolgok vannak benne, és semmi kedvem anyáékat ezzel terhelni, valamint a spórolt pénzem is teljesen másra kell, majd az egyetemi tanulmányaimra.
Mindegy, hátamra kaptam a táskáimat, és kimentem a teremből. Ameddig tudom tartom magam, hiszen egy embernek fontos, hogy legyen ön fegyelme, és tartása, nem szabad lealacsonyodni az ilyen emberekhez.
Az órámra pillantva láttam, hogy fél perc múlva kezdődik az óra, és nekem még meg kell mászni egy emeletet, fasza.
Muszáj voltam elkezdeni szaladni, a cuccaimat se volt időm lerakni, nem akartam még ott is problémát okozni, már így is elegen utálnak.
A terembe óvatosan be nyitottam, szerencsére nem volt mèg bent a tanár, de már mindenki a helyén ült. Layla szokásosan a fiúkat szédítette, én közvetlen előtte ülök. Vetettünk egymásra egy halvány mosolyt, integetett, én pedig leültem. A gitáromat nem volt időm lerakni, így elég nagy helyet foglal a padok között. Az óra után mindenképp le kell tennem.
Éppen, hogy csak kiraktam a cuccaim a padra, a tanár már be is érkezett. Azonnal elhallgatott mindenki, és a tanárra szegeztük tekintetünket.
- Szép jó reggelt mindenkinek!
- Jó reggelt, Tanárnő! - Az egész osztály egyszerre köszönt vissza. A látszat ellenére nem ilyen jó az osztályközösség. A klikkek száma határtalan, már nem is tudom követni ki kivel van jóba, hiszen akiket barátnak gondolok, azok is kibeszélik egymást, ha a másik nincs ott. Többször fültanúja voltam ilyesminek, de szerencsére ez engem nem érint, ez nem az én saram.
- Kié az a gitár tok ott középen? - Éreztem, ahogy másodpercek alatt minden tekintet rám szegeződik. Úgy utálom, hogyha én vagyok a figyelem középpontja. Nyilván mindenki tudja, hogyha gitárról van szó, csak is velem kapcsolatos lehet.
- Az enyém. - Emeltem fel a kezemet remegve, közben éreztem azt a sok megvető tekintetet, pedig semmit sem csináltam, mégis így érzem.
- Következő óra előtt tedd be a szekrényedbe Skylar, nem akarom, hogy történjen vele valami, és gondolom te sem.
- Értem, természetesen. - Sütöttem le a szememet azzal a mozdulattal. Csak nekem ennyire gáz az ilyen, és ehhez hasonló szituációk?
Az óra hamar eltelt, igyekeztem figyelni, de nem nagyon ment, valahogy most máshol járt az eszem, pedig sosem szoktam el kalandozni. Meg is látszik, hogy ma teljesen máshol jártam, hiszen többször felszólítottak, és sosem tudtam válaszolni a kérdésre, csak bambultam előre.
VOCÊ ESTÁ LENDO
Értem ne változz meg (Lesbian ff.)
FanficSkylar Anderson egy gondtalan életet élő amerikai diáklány. Azzal a különbséggel, hogy különleges tehetsége van a gitáron való játszáshoz. Kiskora óta csak a húrok pengetésének él, semmi pénzért nem adná fel. Egy dolog azonban az egész életét megvál...