Sólyomtollas veszedelem I.- Az ősök áldása - BEFEJEZETT

Megtévesztő hasonlóság

951. év

Tavasz - Dah'mun első hava

Sólyom-völgy

Yoshi ámulattal nézett körbe Sólyomvárban. Más volt, mint Honou, ehhez kétség sem fért, mégis izgalmasan más. A fiú csodálattal tekintett fel a Fészektoronyra, amely fölött több tucat sólyom repkedett, és érdeklődve nézett végig az embereken, akik mind egy erős és büszke nép sarjai. Lassan lovagolt végig az utcákon, közben pedig kíváncsian figyelte az izgatott sürgést-forgást, amellyel a vár lakói készülődtek a közelgő ünnepségre.

Megpróbálta felidézni magában az összes történetet, amit az édesapja és bátyja meséltek neki. Mennyi régi legenda szól a Sólyomfiak bátorságáról, elszántságukról, urukhoz és Reiya istennőhöz fűződő őszinte hűségükről, messzi földön híres madaraikról! A császárság legkiválóbb íjászai és vadászai között tartották számon őket.

Bár a hercegnő kivirágzási ünnepére érkezett, szívesen bebarangolta volna a völgyet, ahogy azt a bátyja is tette annak idején. Irigyelte Kazut, amiért az megismerkedhetett ennek az izgalmas, ősi népnek az életével és hagyományaival, amikről már annyit olvasott!

Yoshi az istálló felé fordította lovát, miközben érdeklődve vette szemügyre a fehér, görbefalú házakat, és az ablakokban pompázó, színes virágokat. Miután a fiú elrendezte a hátasát, a közelben álló diófához lépett, és felnézett az égre. A felhőket őrült sebességgel sodorta a friss, tavaszi szél. Yoshi mély levegőt vett, aztán a Fészek tetején lobogó mélyzöld zászlót kezdte tanulmányozni, amelyen sólyom díszelgett, feje fölött keresztbe tett nyilakkal.

***

Elanor egészen a várkapuig vad vágtára sarkallta lovát, közben pedig azon gondolkodott, hogy mit kellene magukkal vinniük, ami nem olyan nehéz, hogy lelassítsa őket, de mégis fontos lehet az útjuk során. Élelmet lopnak majd a konyháról, de mindenképpen szükségük lesz az íjaikra, tegezre, nyilakra, tőrre és valamennyi pénzre is.

A várkapu alatt áthaladva kissé visszafogta a lovát, mert az utcákon hemzsegtek a járókelők. Már javában folytak az ünnepség előkészületei, de őt ez hidegen hagyta. Nem érdekelte, hogy a férfiak, akik ajánlatot akarnak tenni a kezére, hogyan méregetik majd, vagy hogy énekelnie kell az összegyűlt tömeg előtt, mert úgy is tudta, hogy mindez nem számít. Elanor lekanyarodott az istálló felé. Meg fog szökni Rionnal, és maga mögött hagyja régi életét. Hiányozni fog neki Sólyomvár, de ez nem tartja vissza.

Melegség járta át, amikor arra gondolt, milyen boldog lesz a fiú, amikor elmondja neki, hogy döntött. Elhatározta, hogy miután elrendezi a lovát, elmegy a Fészekbe, és legalább a madaraktól búcsút vesz, ha már a bátyjaitól nem tud. Már majdnem elérte az istállót, amikor olyan erővel rántotta meg a kantárt, hogy lova majdnem levetette őt magáról. Amikor sikerült visszanyernie uralmát az állat felett, kissé előre hajolt, hogy jobban szemügyre vegye az alakot, aki a diófa alatt állt. Ő volt az, ehhez semmi kétség sem fért!

Elanor szíve egyre hevesebben vert, és mire észbe kapott, már nem tudott megálljt parancsolni a lábának. Olyan gyorsan szaladt a fiú felé, amilyen gyorsan csak tudott, hogy a karjába vesse magát, és akkora erővel csapódott neki, hogy kis híján mindketten hátraestek. Arcát a fiú mellkasába fúrta, testével hozzásimult, kezével átölelte őt, és úgy markolta ruháját, mintha soha többé nem akarná elengedni. Egy végtelennek tűnő pillanatig álltak így, majd a fiú tétován a vállára tette a kezét, és gyöngéd, de határozott mozdulattal eltolta őt magától.

- Kazu - suttogta a lány remegő hangon. - Eljöttél...

A fiú láthatóan zavarban volt, és kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de egy hang sem jött ki a torkán.