törésvonalak ↠ jikook

tizenkettő.

Jimin szinte sasszézva halad át az egyetem üvegpaneles főbejáratán. Nincs messze a lakása az épülettől, de így is legyalogolt néhány buszmegállónyi távolságot, mégis ereje teljében érzi magát. A nyaka köré tekert vastag, szivárványszínekben pompázó sál csak lobog utána, rá is csukódik az ajtó, a portás ― akinek sietve int egyet ― csak kuncog rajta, miközben figyeli, hogy próbálja kihúzni a fém keret alól. 

Pocsolyákban megjáratott mustárárnyalatú csizmájának nyomai egészen az egyik táncterem öltözőjéig vezetnek; egyes-egyedül van idebent, nyugodtan megválhat a ruháitól, hogy sportoláshoz használatos darabokat öltsön. Kényelmesebb melegítőben és ujjatlan trikóban ballag be a helyiségbe, meglepetten konstatálva, hogy bizony itt sem akad társasága. Hiába tartja magát szociális típusnak, most jóleső a csönd és a zavartalan béke. Mindössze a napfényben lebegő apró porszemcsék törik meg a mozdulatlanságot, Jimin pedig ezüst tincsei közé túrva mélázik el. Noha az élvonalban helyezkedik el táncosként, gyakran muszáj megkérdőjeleznie a tudását, hogy soha ne hagyjon alább benne a harci szellem a fejlődés iránt ― míg a pici szemcséket bámulja, a balettelőadás körül forog minden gondolata. Nem lámpalázas, hanem csak megrögzötten maximalista. Azt kérdezi magától, vajon repülhet-e úgy valaha, akár a levegőben keringő finom por? Hogy lehet-e valaha olyan kecses, olyan gördülékeny és lágy? Megközelítik a mozdulatai a szellő által felkapott szemekét?

― Á, szia, Jimin! ― A nemrég behajtott ajtó csikordul egyet a frissen érkezett tenyere alatt, mikor az beengedi magát a táncterem és a szürke fiú gondolatai közé. ― Mióta vagy itt? És a többiek?

― Oh, szia, szia... ― hátrafordul, hogy rálásson a másikra ― Hyunjin! ― Hirtelen érte a srác felbukkanása, de azonnal rendet teremt az arcán, nem kimutatva ezt a megdöbbenést, és a helyét felváltja egy kellemes mosollyal. ― Nem olyan régóta, kábé öt perce. Mi vagyunk az elsők, úgy néz ki.

A nála jóval magasabb az egyik sarokban álló polchoz sétál, majd komótosan kipakolja rá a magával hozott ásványvizet és puffasztott rizst, melyet ebédidőben szokott ropogtatni. Laza nemtörődömség árad a stílusából; a lassú rámolásból, az arca körül meglibbenő szalmaszínű tincsekből, meg a szeme alatt mosolygó anyajegy pajkos látványából. Jimin kedveli a furcsa embereket. Az olyanokat, akiknek az átlagostól merőben eltérő személyisége van. A művészeti egyetem pedig a legnagyobb kincsesbánya, ha valaki igazi csodabogarakat akar ― elég csak Hyunjinre vagy rá pillantani. 

― A balettet sosem éreztem igazán közel a szívemhez, úgyhogy mielőtt megjönnek, gyakorlok még egy kicsit ― jelenti ki a szőke. Nem számít, mivel válaszol az alacsony, ő már a földre süllyed és kinyújtott lábai felé kezd hajlongani az átmozgatás érdekében. 

Bár meglehet, hogy a gondolatai között úszkáló nem is szeretne komoly párbeszédet folytatni, inkább csak bólint egyet, és a fal irányába fordul, amit teljes szélességében és magasságában tükör borít. Végigméri benne magát, azt az elszánt tánctehetséget, akit lát és megszületik benne a kétes okú, ám szilárd elhatározás: ha törik, ha szakad, megpróbálja elérni, hogy Jungkook és ő együtt szerepeljenek a műsorban. 

Noha néhány napja tart kapcsolatot a fiúval, különös jelenségnek véli. Ritkák az olyan emberek, akiket ennyire meg akar ismerni, de a fekete ebben is kivételes ― lát benne valamit, ami vonzza magához. Hozzászokott a társaság középpontjának szerepéhez, így kicsit idegen az érzés, mikor ő szeretne kezdeményezni. Mindemellett mégiscsak Park Jiminről van szó, aki nem hazudtolhatja meg magát. Nem tudatosan teszi, de nagy mestere a játszmáknak. Ez beleépül az ember személyiségébe a népszerűség miatt; hiába érdeklődik a fiú felé, nem szeretné, ha az tolakodásnak venné a jelenlétét vagy úgy gondolná, kétségbeesetten kapálózik a figyelméért. Amikor Min Yoongi ― közvetetten talán, de ― elindította őket ismeretségükben, valószínűleg nem sejtette, hogy inkább csigázza fel vele Jimint, mint a fiatalabbat. 

Mire a gondolatmenetében idáig ér, ismételten kinyitják a terem ajtaját. Ezúttal egy nagyobb társaság csődül be, jókedvűen beszélgetnek, lehetnek úgy hatan vagy heten. Illedelmesen köszönnek Hyunjinnak és neki, néhányan szót váltanak a szőkével, egy lány pedig kedves mosollyal odalép elé. Illedelmesen viszonozza a gesztust, miközben felé fordul.

Kezdődjön egy átlagos próba.