Aranykalitka

1.fejezet

Nem ma akartam megtenni. Fogalmam sincs mi rántotta ki azokat a szavakat belőlem amiket a fejéhez vágtam, de megtörtént, már nem tudom visszafordítani a visszafordíthatatlant. Másfél évig alkottunk egy párt Jacobbal, de ma vége. És annak ellenére, hogy én szakítottam vele, piszkosul fáj. Nem volt rossz ember, sőt, mindent megtett a boldogságomért, azonban az egész hiába ha érzem, hogy nem szeret teljes szívéből. Hát nem mehet minden úgy, mint az elején. Tudom, vannak hullámvölgyek egy kapcsolatban, de ez már nem egy völgy volt, hanem egy végeláthatatlan útszakasz, ami végül ide vezetett. Ebbe a könnyekkel teli, hányingerkeltő helyzetbe.
Hamar híre ment a suliban, hogy szakítottunk, mivel a családom miatt mindenki ismer. Apám vállalkozása hozta meg azt a fullasztóan boldog cukormázas csillogást amiben élünk.
Legalábbis külső szemmel mindenki így látta, irigykedve néztek rám az emberek és meg se próbálták megismerni azt az embert aki valójában vagyok.

Éppen ilyen és ehhez hasonló gondolataim voltak, amikor nyílt a wc ajtaja. Hála égnek senki sem látta, hogy itt vagyok, mivel az egyik fülkét magamra zárva sírtam ki a bennem felgyülemlett keserűséget. Sose engedd, hogy sírni lássanak! -csengett fel a fülemben anyám minden egyes szava és még az arcát is magam előtt láttam amikor ezeket a szavakat sulykolta belém.

- Hallottátok, hogy Madison és Jacob szakítottak? -kérdezte egy nagyon idegesítő, de annál ismerősebb hang. Utálom ezt a hangot.

- Nemár, most komolyan? Ők voltak az álompár! Ki szakított kivel? -kérdezte az előbbi hang tulajdonosának hű alattvalója.

- Úgy hallottam Jacob szakított Madisonnal, mert megcsalta őt Jensen Westtel. -mondta ki undorral a fiú nevét. Király, nem elég, hogy megcsaltam, de pont vele? Ez nekem is új.

- Fhujj nemár, pont azzal a stréberrel? -és ha tippelnem kéne, ő volt a trió harmadik tagja.

A trió, amelyik éppen oda helyezkedik, ahol a legnagyobb rálátásuk van ennek az iskolának nem nevezhető pöcegödörnek minden szaftos pletykájára. Az iskola, amit tegnap még én is elviseltem, mivel a ranglétra legfelső fokáról figyelhettem az olyan lúzereket, mint Jensen West. Ma azonban, mint kiderült, lecsúsztam arra a szintre, amin Jensen van, sőt lehet, hogy sokkal mélyebbre csúsztam. Barátaim eddig se nagyon voltak, a hírnevem mindenhol megelőzött és a hozzá kapcsolódó embert már nem akarták megismerni. Elcseszett egy generáció a mienk, de már csak ezt az évet kell átvészelnem valahogy és az érettségi végeztével végre szabad leszek.

Az ajtó kivágódott és a hangok is egyre halkabban duruzsoltak a fülemben. Tehát kimentek, nagyszerű, de hogyan tovább?
Kinyitottam a bereteszelt ajtót és a tükör elé sétaltam, ami piszkosan lógott a falon, de ami visszanézett rám az méginkább megrémisztett. Mit nekem bacilus, ha kisírt szemmel állok a tükör előtt? Anyám meg fog ölni, ha így mutatkozok. Apám meg pláne Jacob miatt, akit a tökéletes páromnak tartott és már az eljegyzést tervezgették. Megrögzötten fél attól, hogy unoka nélkül marad és mivel én vagyok az egyszem gyerekük, nincs más, akit tudna ezzel baszogatni.

●○●○●○●
Kiléptem a tavaszi friss levegőre, ahol a napnak sugarai megvilágították a bennem lévő sötét ürességet és feltöltötték aranyló fénnyel. Rendkívül jól esett most ez a lelkemnek és hálás voltam, hogy túléltem ezt a napot ebben a süllyesztőben. Mélyet szippantva a levegőbe megéreztem a tenger illatát. Sosem tudnám összekeverni a norfolk-i tenger illatát mással. Imádtam úgy ahogy volt, a kikötőtől kezdve az utolsó hajóig. Rendszeresen jártam ki magányomban a partra, hogy kiüríthessem a fejem az egész napos színlelések után, miszerint jégkirálynő vagyok és az egyetlen, aki képes megolvasztani a szívem az Jacob. A név gondolatától is keserű íz keletkezett a számban és gombóc a torkomon. Az az idióta képes volt elhíresztelni, hogy megcsaltam Jensennel és persze mindenki bekajálta. Nem mintha bárkit is érdekelt volna, hogy ez valóban megtörtént-e vagy sem, csak legyen min csámcsogniuk.