SOMEBODY TO LOVE (VKOOK) //FORDÍTÁS//

Második fejezet

**

Jeongguk tizenegy éves volt mikor először hallotta azt a szót, hogy „buzi".

Kicsi fiúk szemébe szórt piszok volt ez, akik összezavarodtak és megvakultak az eddig soha nem hallott szó váratlan hirtelenségétől. Egyszerre csak ez lett a lehető legnagyobb sértés.

Érthető módon Jeongguk nem tudta mit jelent. Nem, egészen addig, amíg tizenhárom nem lett. De azt tudta, hogy valami rossz volt. Valami, amit szégyellni kell, valami, amit kinevetnek, valami, aminek a létezéséért verés jár.

Jeongguk-ot egyetlen egyszer, tizenhárom éves korában hívták buzinak.

Tisztán emlékszik arra a napra. Egy nagy fa alatt üldögélt és könyvet olvasott. Darlings and Girls volt a címe. Olyan szavakra emlékszik, mint az „elfogadás" és „büszkeség". Emlékszik a könyvben olvasott nőre, akinek pillangók voltak a hasában mikor megcsókolta a férfit. Emlékszik, hogy a vége zavaros volt neki, mert a nő és a férfi nem jöttek össze, helyette a nő a legjobb barátnőjével élt tovább. Nem emlékszik, hogy miért történt ez, de arra igen, hogy soha nem kérdezte.

Jeongguk emlékszik mikén tépték ki a könyvet a kezéből, a durva ujjak miként hagytak nyomot a vékony papíron. A könyvet aztán félre hajították. Emlékszik, hogy felnézve három, nála idősebb fiút látott. Mindnyájan a futócsapat tagjai voltak, akik minden reggel fél órán át futottak a pálya körül feszes pólókban és rövidgatyákban.

Arra pontosan nem emlékszik mi történt. Arra viszont igen, hogy arcul ütötték. Arcul ütötték és buzinak hívták.

Később könnyek közt sétált haza és míg az anyukája vigasztalta, Jeongguk szorosan ölelte őt. Mikor elmondta neki, miért ütötték meg, a reakció kicsit más volt.

Az anyja dühös lett rá, mert provokálta őket. Megragadta Jeongguk-ot a karjánál fogva, elvitte a templomba és arra késztette, hogy két órán át imádkozzon. Azt mondta, ha nem teszi meg, nem kap vacsorát. Szóval Jeongguk imádkozott. Nem tudta pontosan miért, de imádkozott.

Jeongguk szeret úgy gondolni a sorsra, mint ellenségre.

Valami, ami annyira idealizált lehet valami, amitől Jeongguk a legjobban fél, nem igaz?

Az egész élete valaki másnak - egy felsőbb létformának – a kezében van. Ez a felsőbb létforma puha, fürge ujjaival képes értelmetlenül végiggereblyézni az életén és úgy elégetni azt, hogy csak romok maradjanak. Ez az, amit sorsnak hívnak.

Minden egyes dolog, ami megtörténik, egy ok miatt történik.

Ez hátborzongató.

Minden tett, minden kimondott szó, minden gondolat, minden indíték a kifejezés mögött... Minden jelent valamit. Valamit, ami összeáll a nagyobb dolgok érdekében. Valamit, ami összegyűlik hosszútávon és az isten verje meg... Jeongguk nem akar addig várni. Azt akarja, hogy azok a tettek most szövődjenek össze és most legyen meg a hatásuk.

Habár néha, de csak néha, olyan dolgok történnek, amelyeknek semmi értelmük. Amelyek csak a jelenlegi pillanat kitöltésére szolgálnak.

Nos, a hét folyamán, mióta találkozott Kim Taehyung-gal, minden, amire az agya gondolni tudott Kim Taehyung volt. Taehyung Taehyung Taehyung Taehyung. A széles vállával és lágy mosolyával, éles és mégis meleg szemeivel. Találkozásuk éjszakájának töredékeire, darabkáira emlékszik és őszintén; az egész egy álomnak tűnik.

Talán azért, mert Jeongguk azóta az éjszaka óta róla álmodik.

De ez valószínűleg nem jelent semmit sem, nem?