Vérköd - Chigiri / Naruto Fanfiction

1. fejezet - Démonivadék

– Zabuza mester, kérlek – mondta a lány elhaló hangon, egy tál ételt tett a férfi elé és olyan mélyen hajolt meg, mintha maga a császár állna előtte. Zabuza nem tudta leplezni meglepetését. Abbahagyta kardja tisztogatását.

– Ez nem a te dolgod – mondta rosszallóan a férfi, mert úgy tűnt, hogy az ételbe tetemes energiát fektettek bele. A lány felé fordult. – A te dolgod az edzés. Minél többet foglalkozol ilyen dolgokkal, annál haszontalanabbá válsz majd. Te nem egyszerű nő vagy, nem kell férfiakkal vesződnöd, és nem várom el, hogy ételt készíts. Az edzés a te dolgod. Küzdj, és legyél a legjobb. Jobb a férfiaknál, és akkor...

– Tudom. Nem kell ismét elmondanod. – Jun lesütötte a szemét, és legbelül egy kicsit örült. A főzés nem tartozott a kedvenc elfoglaltságai közé – Csak szeretném, ha éreznéd... - szünetet tartott, és meggondolta magát. Nem fog hálálkodni. Megkeményítette a szívét, és ismét bezárta Zabuza előtt, ahogy mindig. – Csak azt szeretném, ha semmiben nem szenvednél hiányt, amíg melletted vagyok. Azt akarom, hogy a létezésem hasznos legyen a számodra.

– Minél erősebb harcos válik belőled, annál hasznosabb a létezésed – mondta, és nagy tenyerét a lány fejére tette.

– Azért azt ne felejtsük el – az ajtóban Haku jóságos alakja jelent meg. Az évek múltával megjelenése mind nőiesebb lett, Jun csillogó szemében ő mégiscsak egy fiatal férfi volt, akire felnézett – hogy nála kíméletlenebb fegyvert nem kaphattál volna – mosolyodott el – ezen a téren én a nyomába sem érek – Jun arcát hirtelen elöntötte a forróság, és bal kezét Haku szájára tapasztotta. Nem szerette, amikor a fiú nem mond igazat. Tudta, hogy soha nem érhetne fel Hakuhoz, s habár természeténél fogva könyörtelen volt, amit a jóságos fiúról nem lehetett elmondani... mégis azt gondolta, kettejük közül Haku az erősebb, amiért önmagát legyőzve harcol, s kíméletlen gyilkos, még ha nem is akar az lenni. Egy szentebb cél vezérli.

– Fogd be a szád – mormolta rá sem nézve, majd az ajtó felé indult. Kezét kedvtelenül ejtette maga mellé, majd lelassított – Mester, vacsora után megtalálsz a tölgy alatt – azzal végül kisétált. Anélkül, hogy ő maga evett volna.

– Meg tudnád ezt magyarázni? – mutatott az ajtóra Zabuza, nem volt senki, aki úgy össze tudta volna zavarni, mint a kislány, akit befogadott, és igyekezett félelmetes fegyverré kovácsolni. Rövid csend után felmordult, hegyes fogai megcsillantak a halvány fényben.

– A lány egy Démon ivadék, Zabuza mester. Méltó tanítványod – mondta, és a lezárás jeléül beleharapott egy onigiribe, de a férfi tovább nézte az arcát. – Hallottál a gyermekről, aki lemészárolta az összes csoporttársát a vizsgáján? Jóval azután, hogy betiltották miattad a mészárlást a vizsgákon...

Momochi Zabuzát mészárlása után a ködrejtek démonaként ismerték, és pár éve helyenként felütötte a fejét a pletyka, hogy démonivadék született. Zabuza mindig kíváncsi volt, ki lehetett a gyermek, aki éppen az ő nyomdokaiba kíván lépni. Így most egy nagydarab puzzle került a helyére az agyában. Ezért akart volna a lány mindenképpen vele tartani?

– Az nem lehet – csúszott ki Zabuza száján. Pupillái egészen kicsi ponttá szűkültek.

– Ezek szerint hallottad – mosolyodott el ismét Haku – Kérlek légy rá büszke, mint egy fiúgyermekedre, mert rengeteget küzd, hogy hozzád méltó lehessen.

– Mióta tudod?

– Nem régóta. Nem tudtam volna sokáig elhallgatni előled – tiszteletadásként kissé meghajolt.

– Túlságosan összemelegedtetek mostanság – tűnődött el a Vérköd démona. Habár nem tudta, hogy ez jó-e neki vagy rossz, azért kissé elhúzta a száját.