Anime/Game Oneshotok

Sukuna x reader (JJK)Part 1

  Sosem volt tökéletes a családunk, de mióta a bátyám Geto az átkok oldalán áll még nehezebb lett minden. Persze csak én tudok erről, mivel apám minden áron azt akarta mindig is, hogy jujutsu sámán legyek.

  Nem volt jó a viszonyom vele megszállottan kereste Sukuna ujjait. Azt akarta ha ő nem lesz mi folytassuk amit elkezdett. Mindig tettem amit mond, de legbelül elegem volt. Menekülni akartam és ez a mai napon sem volt másképp.

  Iskola után haza mentem. Elegem volt mindenből ezért kedvenc helyem felé vettem az irányt, mivel ilyenkor még senki nincs itthon ezért magyarázkodnom sem kellett, hogy hová megyek. Körülbelül egy óra séta után el is értem az elhagyatott tömbházat. A legteteje felé vettem az irányt. Kiültem a tető párkány szélére és csak néztem a mélybe. Már azon gondolkodtam, hogy véget vetek az életemnek amikor egy ismerős hang zökkentett ki gondolataimból.

-[Név]-chan~- hátra fordultam és Mahito állt ott. Felálltam és futottam is megölelni. Nem sokan gondolják, de a testvérem jóvoltából szoros barátságban vagyok vele, szinte ő az egyetlen barátom.

-Olyan régen láttalak! Hiányoztál!

-Tudom-mondta majd izgatottan nézett le rám- megtaláltuk Sukuna gazda testét.

-Mindenki csak arról az átokról tud beszélni? Mi olyan érdekes rajta?-forgattam meg szemem és vissza ültem.- Befejezhetnétek az Istenítését.

-Jó jó, tudom utálod, de ezt nézd.-azzal zsebébe nyúlt és elővett egy becsomagolt tárgyat és a kezembe adta.

-Ez mi?-kérdeztem.

-Majd nézd meg, de előtte lenne egy kérésem.-hangja komolyra váltott.

-Hallgatom.

-Vigyázz rá kérlek. Nálad biztonságban lesz.

  Nagy nehezen bele egyeztem. Miután Mahito elment elkezdtem kibontani. Nem hittem a szemeimnek. Ugyan is Ryomen Sukuna egyik ujját tartottam a kezemben. Nem bírtam felfogni, de ígéretet tettem a legjobb barátomnak ezért vissza csomagoltam és zsebembe dugtam. Haza indultam mert már sötétedett. Otthon senki sem várt amin már meg sem lepődtem, anya túlórázik. Apát pedig hetek óta nem láttam. Vacsoráztam majd elmentem lefürdeni. Ezek végeztével leültem az ágyamra és gondolkozni kezdtem az életemen amikor egyszer csak az ajtóm előtt sugdolózást hallottam. Csendben felálltam és közelebb lopakodtam.

-Sensei, biztos jó helyen vagyunk? Nem úgy néz ki ez a ház mintha egy átok lenne itt.-mondta valaki. Hangjából ítélve velem egyidős lehetett.

-Itt kell lennie. Nem érzed az átok energiát?- ekkor esett le, hogy mit is keresnek. Felpattantam és futottam volna a szekrényemhez. Ismétlem VOLNA, ha ki nem nyitódott volna. Lassan megfordultam és Gojou Satoruval és egy fiatal sráccal néztem farkas szemet. A kínos csendet végül én törtem meg.

-Mégis mi a fenét csinálnak a hátunkban?-kérdeztem felháborodva. Erre a szemkötős tarkóját vakargatta és így szólt:

-Van nálad valami ami kellene nekünk. Örülnénk ha átadnád és nem kellene erőszakot alkalmazni.

-Hát el kell szomorítanom, muszáj lesz erőszakot alkalmaznia.-álltam harci pózba. Ezután nem az történt amire számítottam. Hirtelen mögém került és innen csak sötétségre emlékszek.

  Mikor felébredtem fájt a fejem. Kinyitottam a szemem, meglepetésemre meg voltam kötözve. Velem szemben pedig szeretett barátunk ücsörgött teljes nyugalomban. Amit észre vette, hogy felébredtem kihúzta magát és rám nézett.

-Jó reggelt csipkerózsika!-mosolygott rám. Nem volt nehéz kitalálnom miért vagyok itt. Magamban 10 különböző nyelven 60-szor elátkoztam Mahitot, hogy rám bízta az ujjat. Azonban meglepetésemre egyáltalán nem volt erőszakos. Ezzel elérte, hogy kicsit felbátorodjak és mivel semmi esélyem a menekvésre mindent elmondtam neki.

  Azóta 3 hónap telt el. És végül én is a Jujutsu Szakközép tanulója lettem. Őszinte leszek nem bántam meg boldog vagyok. Nagyon jól kijövök az osztálytársaimmal és a felsőbb évesekkel. Gojou-senseit egyszerűen imádom jobb tanárt nem is lehetne kívánni. Sajnos minden jóban van valami rossz, ez számomra Sukuna. Egy arrogáns őrült de nem félek tőle. Itadori kézben tartja a dolgokat. Azonban a mai nap csak Itadori és én vagyunk az iskolában a többieknek dolga akadt a városban nekünk pedig nem volt semmi kedvünk nem volt bemenni. Így hát ketten ültünk a szobámban és beszélgettünk.

-Na és [Név]-nézett rám Itadori.

-Igen?-kérdeztem hirtelen oda kapva fejem.

-Szerinted mi baja van veled Sukunának? Nem tudom megérteni mi a problémája.

-Tudod Itadori ez egy olyan kérdés amire én sem tudom a választ, de ha az egyetlen pótolhatatlan felséges Ryomen Sukuna megosztja velünk akkor megtudjuk a választ.-mind ketten próbáltuk vissza tartani a nevetést, de nem sikerült. Hangos nevetésünket végül az átok törte meg.

-Olyan idegesítőek vagytok kölykök.-mondta kicsit sem kedves hangnemben.

-Ezt pont te mondod?-kérdésemre nem válaszolt ezért tovább ingereltem- Hm? Erre már nem kapunk választ?-Yuuji mindvégig próbált komoly maradni kevés sikerrel.

-Ha kiengedne akkor már nem élnél. Drágám~-hirtelen nem tudom mi történt velem. Ez az egy szó megmozdított valamit, meg nem tudom mondani miért, de jól esett tőle. Gondolataimat elhessegetve ránéztem barátomra aki tudta mit fogok mondani ezért hevesen rázni kezdte fejét, hogy ne mondjak semmit. Azonban én nem hallgattam rá.

-Ohh arra kíváncsi lennék.-mondtam majd mosolyra húztam számat- Engedd ki.-néztem a fiúra akiben megfagyott a vér.

-[Név]... az őrültség lenne.- éppen szólni akartam amikor Sukuna megelőzött ebben.

-Nem ölöm meg csak elbeszélgetünk.-meglepődtem. Itt az esély, hogy tisztázzam vele, hogy mi a baja velem. És ezt ki is használtam. Kis győzködés után Yuuji bele ment és lassan megjelentek rajta a fekete tetoválások. Sukuna [szemed színe]szemeimbe nézett. Szívverésem pedig egyre hevesebb lett. Elvesztem piros íriszeiben. Pár perc hallgatás után megszólaltam.

-Na? Nem ölsz meg? Mi lett veled hírtelen már nem vagy olyan nagy fiú?-ennek hallatára elpirult, de nem csak ő én is. Tényleg azt mondtam az átkok királyának, hogy nagyfiú?

-Sosem állt szándékomban téged bántani.-biztos vagyok benne, hogy lázas vagy valami nincs rendben vele.

-Eddig nem így tűnt.-az ez előtti magabiztosság másodpercek alatt távozott belőlem. Zavarban voltam és ekkor jöttem rá, hogy eddig elnyomtam magamban, de szeretem. Nem sok ideje ismertem de szeretem. El nem hiszem miért pont ő?

-Lehet, hogy azt hittem elnyomhatok magamban mindent.-halkan beszélt szinte majdnem suttogott.- Azonban így sem sikerült.

  Eddig lehajtott fejemet lassan felemeltem. Ezáltal arcunk vészesen közel került. Miliméterekre voltak egymástól ajkaink. Mielőtt mondhattam volna bármit egy gyors mozdulattal ölébe rántott és megszüntette a közöttünk lévő távolságot. Tettét egyáltalán nem elleneztem karjaimat nyakába fontam ő pedig derekamat szorította közben csókunk egyre jobban mélyült. Levegő hiányban váltunk el és ekkor a fülembe súgta:

-Talán nem utállak annyira.-ezután elmosolyodtam és újra csókba hívtam. Történetünknek pedig közel sem itt volt a vége.