𝐃𝐄𝐕𝐈𝐋 𝐈𝐒 𝐎𝐔𝐓 𝐎𝐅 𝐆𝐎𝐋𝐃 |Tᴏᴍ Hᴏʟʟᴀɴᴅ FF.|

4.fejezet

⇍⋯⋯⋯⋯⋯◦●◦⋯⋯⋯⋯⋯⋯⇏

- 4. 𝓕𝓮𝓳𝓮𝔃𝓮𝓽 -

⇍⋯⋯⋯⋯⋯◦●◦⋯⋯⋯⋯⋯⋯⇏

- Thomas - suttogta Lenora, és megpróbálta visszarántani a fiút a helyére. Tom lerázta magáról a lányt és olyan dühös arcot vágott, hogy Lenora inkább visszahúzta a kezét.

Preston érdeklődve emelte rá sötét pillantását. - Parancsol?

Tom fejében számtalan Isten káromlással kapcsolatos káromkodás cikázott, és szíve szerint mindet odaköpte volna ennek az utolsó senkiházinak. De találkozott a tekintete nagymamájáéval, aki olyan könyörgő szemeket meresztett rá, hogy Tom szíve összefacsarodott. Ne csinálj semmi bajt, üzente az idős nő tekintete.

Mindenki őt bámulta. Mérges szemek sokasága meredt rá, amiért képes volt megszakítani az istentiszteletet. Egyedül Melody volt az, aki nem neheztelt a fiúra. Az ajkán egy gúnyos mosollyal nézett fel rá.

- A kocsinál leszek - vetette oda a lánynak, azzal kioldalazott a padsorból. A léptei élesen csendültek a kőpadlón a síri csendben. Kivágta az ajtót, és dühösen becsapta maga után. Mindenki döbbenten nézett utána.

Neki dőlt a vezetőülés ajtajának, és a farmerja zsebéből előhalászta a cigis dobozt. Kicsit sikerült megnyugodnia, ahogy kifújta a füstöt a szájából. Gyűlölettel nézte az előtte magasodó templomot, Isten háza, mi? Inkább egy bolondok háza, tele álarcot viselő emberekkel, akik elítélnek mindenki olyant, aki csak egy kicsit is más, mint ők.
Szánalmasak, és még szánalmasabb, ahogy előadják a dicsőítéses faszságot.

Tom tenyere viszketett, hogy jól behúzzon valakinek, vagy valaminek.  Ledobta a csikket a földre, majd bakancsa sarkával eltaposta. Vett néhány mély lélegzetet, de nem segített. Ismét a cigis doboz után nyúlt.

~~~~~O~~~~

- Tudom, hogy hadilábon állsz Istennel, de azért ez csúnya dolog volt - mondta mérgesen nagyanyja otthon.
Tom megforgatta a szemeit, de tűröztette magát, hogy visszaszóljon.

- Szégyent hoztál ránk. Most mit gondolhat rólunk Preston - fogta a fejét Lenora. A fiúval szemben foglalt helyet az asztalnál, és csúnya pillantásokat lövellt mostoha bátyjára.

- Elmondjam én, mit gondol? - csattant fel Tom. Eddig bírta kontrollálni magát. - Azt gondolja az a beképzelt seggfej, hogy mi szánni valók vagyunk, amiért szegények vagyunk, és nem valami flancos húst vittünk oda. Lefogadom, magában még jót is nevetett rajtunk.

- Ez nem igaz! - kiáltotta Lenora vörös arccal.

- De még mennyire, hogy az - mondta Tom. - Vagy talán te nem voltál ott, amikor megszégyenített minket?

- Az nem az volt - rázta tiltakozva a fejét a lány. Haja az arcát verdeste a mozdulatra.

- Ideje, hogy felnőj, Len, és a valóságban kezdj el hinni. Isten csak egy kifejezés, egy szófordulat, amit akkor használsz, ha látod, hogy a nehézkedés törvényének engedelmeskedve nyakig merülsz a szarba. Nincs Isten, semmiféle Isten. És csak, hogy tudd - Tom kissé előrébb hajolt az asztalon -, a saját érdekedben jobb, ha minél hamarabb kinyitod a szemedet.

- Elég legyen! - szólt közbe nagyanyja. Nagyon dühös arcot vágott. - Ma már nem akarlak látni, haszontalan kölyök.

Tom tudta, hogy kicsit elvetette a sulykot. Felugrott a székről, és kiviharzott a házból.

~~~~~O~~~~

A kedvenc helyére autózott ki, az erdőhöz. Ha tele volt a feje gondolatokkal, mindig ide jött egy kis megnyugvásra. Az autót az erdő szélénél hagyta, és elsétált a kis patakhoz.

Leült az egyik nagyobb kőre, és kényelmesen elhelyezkedett. Lehunyta a szemét, és élvezte a meleg sugarakat, amik égették a bőrét. A patak kellemes csobogása, a fák susogása, a madarak csiripelése, édes dallamként fonódott össze.

A fiú nem tudta meddig ülhetett úgy, de egyszer csak neszre lett figyelmes. Kinyitotta szemeit, és hunyorogva fordult hátra, mégis mi, vagy ki lehet a zaj forrása.

Melody sétált felé. A haja kibontva omlott le a hátára, még ugyanaz a ruha volt rajt, mint reggel. Egy féloldalas mosolyt küldött a fiúnak, ahogy melléért.

- Látom, neked is szükséged van a magányra - jegyezte meg Melody. Leült a fiú mellé, és a patakot kezdte bámulni. Közben a szoknyáját simítgatta, hogy ne legyen gyűrött.

- Kissé összekaptam otthon - mondta Tom száraz hangon.

- Kissé, mi?

- És te? - fordította oldalra a fejét Tom, hogy a lányra nézhessen. A Nap fénye körülölelte Melodyt, úgy nézett ki, a haján megcsillanó sugarakkal, mint egy földre szállt angyal. Tom szája kissé elnyílt csodálkozásában.

- Szeretem ezt a helyet. Nyugodt, békés és nem sokan járnak ide - egyszer még a fiú mutatta meg neki, és azóta sűrűn lejárt.

Percekig csendben ültek. Ez nem az a kínos fajta csend volt, hanem az amikor nincs szükség szavakra ahhoz, hogy megértsd a másikat.

- Nem vagy hibás, Tom - mondta egy idő után Melody. A fiúnak nem kellett kitalálnia, tudta mire gondol a lány.

- Lehet, nem kellett volna a mise közepén kisétálnom - húzta el a száját a fiú.

- Szerintem meg jól tetted. Hidd el, majdnem én is utánad mentem, de Lenora megfogta a kezemet, és el sem engedte egészen a végéig - kuncogott fel Melody.

- Mindenki szerint más vagyok. Azt mondják rólam, hogy az ördög fia vagyok, és kinéznek a városból - sóhajtott egyet a fiú, majd folytatta. - Tudod, néha nem tudom eldönteni, hogy nekik van igazuk, vagy nekem, hogy kitartok önmagam mellett.

Melody megfogta Tom kezét, és együtt érzően megszorította. - Soha ne kételkedj magadban, Tom Holland. Ferde szemmel néznek rád az emberek, de az még nem azt jelenti, hogy te vagy a rossz. Ki mondta, hogy ők a jók? Az a meggyőződésem, hogy azért nem illesz a képbe, mert te valóságos vagy. Mert te szembe mersz állni. Úgy hiszem, több rejlik azokban, akik képesek saját maguk felépíteni a világukat, és nem a könnyebbik utat választják, hogy követik a többit. Lehet, hogy az ördög fia vagy, na és? Az ördög, akit ismersz, még mindig jobb annál az ördögnél, akiről fogalmad sincs.

Tom hálásan nézett a lányra. Jól estek neki a szavai. Megrázta a vállát, mintha így ledobna magáról minden gondot.

- Nem akarsz fürödni a patakban? - vetette fel hirtelen.