A kiképzés folytatódik

19 3 0
                                    

Elkezdődött a vizsga második szakasza. Eddig kb. 180 ember jutott el. Rem bemutatta nekik a manőverfelszerelést, amit kifejezetten óriások, vagyis Titánok ellen fejlesztettek ki.
Elmagyarázták, hogy miért volt szükség ezekre a kiképzésekre, és szintén megmutatták, hogyan is kell használni a manőverfelszerelést. Miután ezt mind megmutatták, kiosztottak mindenkinek egy manőverfelszerelést, majd egy kifejezetten ehhez a felszereléshez való gyakorlópályára vittek mindenkit. 7 fős csapatokra osztottak mindenkit. Ritska és Mark a 6-os csapatban voltak. Aki nem tanulta meg ennek a felszerelésnek a használatát, szintén hazaküldték.
Kb. 70 ember maradt bent. Nagyon sokat kellett gyakorolniuk, minden nap 4 óra gyakorlás volt a minimum.
A kiképzés vége után egy hét múlva Erneld parancsnok bejelentette, hogy sikeresen katonák lettek. Ezután 10 fős csapatokba osztottak mindenkit, és minden csapatnak külön szállása volt. Elég otthonos, bő hely volt, ahová vitték őket. Étel és innivaló ugyan nem sok volt, de jutott mindnekinek. Ezalatt a csapatok megismerték egymást, összehangolódtak.

The life of Ritska Titan (Befejezett)Where stories live. Discover now