Vadászélet

Hiányoztál

Azon a napon, amikor Leah és Charles újra találkoztak senki nem gondolta, hogy utoljára teszik azt... Utoljára ölelkeznek, utoljára adják a másik tudtára, hogy milyen fontosak egymásnak, hogy mennyire szeretik a másikat..

-El sem hiszed, hogy mennyire hiányoztál..- Hangoztatta Leah az édesapjának, majd a hallba vezette, hogy leülhessenek egymás mellé, a kanapéra telepedve húzta maga mellé a férfit. 

-Igazság szerint...- Kezdett bele Charles a litániájába..Ez itt már most gyanúsnak ígérkezett..

-Ez nem egy tervezett látogatás volt... Igazság szerint..- ismételte magát zavarodottan a férfi.. 

-Van valami, amit el kell mondjak... Nem most akartam még, de ki tudja, hogy mennyi időm van még hátra..- Törölt ki egy könnycseppet a bal szeméből... Gyönyörűszép mogyoróbarna volt, amolyan ritka számba menő fajta. 

-Mi az, hogy  ki tudja, hogy mikor látlak utoljára? Apa, mit nem mondtál el?!- kérdezte a lány, hiszen ezen a napon valóban nem számított semmi dramatikusra.. Azt tervezte, hogy leülnek az apukájával meginni egy bögre kávét és beszélnek úgy, mint ahogyan régen nem adatott már meg kettejüknek... 

-Tudod, Leah... Eddig nem akartalak terhelni ezzel az információval... Mindig annyira nagy örömmel vártatok engem, ha jöttem csak a boldog percekre gondoltam én magam is.. De nem halogathatom tovább..- mondta egy nagyot nyelve.. -Nincs sok időm már.. Én... nekem... -hebegett-habogott Charles, mintha valóban nem, tudná, hogy mit mondjon a kislányának.

-Rákbeteg vagyok.. Nem akartam  a kezeléseket, mert az csak meghosszabbítaná a szenvedéseimet..- mondta az édesapa, látszott rajta, hogy milyen erősen tartja magát, hogy ne sírja el magát... Tudta, hogy erősnek kell maradnia, ha másnem a gyermekeiért.. 

-Hogy tessék?!- Pattant fel azonnal Leah a helyéről, nem akart hinni a füleinek.. -Ezt eddig miért nem mondtad el nekem? Ennyire nem bízol bennem...- Kezdte a hőbörgést, ami igazából oly felesleges volt... 

-Ismétlem, nem akartam ünneprontó lenni... Mondd mit vártál? Hogy majd egy napon jövök és benyögöm, hogy "amúgy rákos vagyok, de ne aggódj, hamar meghalok"?!- Kérdezte ingerülten Charles... Igazság szerint nem volt túlságosan idős, sőt alig volt középkorú is, talán olyan 40-41 évesnek saccolná az ember.. Leah kései gyermeknek számított az ikrek után, akik csak 3 évvel voltak idősebbek.   

-Igazából ezt is el szerettem volna mondani..- Nyugodott le a hangja idővel, hiszen nem azért jött, hogy kiabáljon a lányával.. Ez amolyan szavak nélküli bocsánatkérés volt tőle.. 

-Akkor mégis miért jöttél, mondd? Nem csak a közelgő születésnapom vonzott ide, de nem is az ikrek... - Állapította meg Leah az apja szavaiból kivéve a lényeget..

-Valóigaz, nem csak a születésnapod és a betegségem hozott ide...- Mondta Charles, majd visszaültette a továbbra is toporgó lányt maga mellé. 

-Leah, édesem.. Most a legfontosabb, hogy higgadtan hallgass engem végig..- Mondta majd  vett egy mélyebb levegőt. 

-Nos... Valójában téged adoptáltunk annak idején...- Kezdte el a történetet, majd mielőtt a lány bármit is mondhatott volna a férfi folytatta a történetet. 

-A valódi családod árvaházba adott... Az édesanyád nagyon fiatalon hunyt el, alig voltál 2 éves,  az apád pedig a világot járja egy szakadt Impalával, magával hurcolva a fivéreidet... Ugyanis ha nem említettem volna, van két fiútestvéred is..- Mondta Charles, Leah agyában pedig ezer és egy gondolat cikázott nagyhirtelen... A szülei örökbefogadták... Dehát Leah világéletében azt hitte, hogy az anyja, akire alig emlékszik egy autóbalesetben hunyt el... Jana balesete borzalmas volt.. Hatalmas vihar volt, amikor hazafelé tartott a munkahelyéről.. Egy korházban dolgozott az otthonától cirka  10 kilométerre, mint ápolónő, amikor is a két települést összekötő, öreg és rozoga híd leszakadt az autója alatt.. Örök álmát a folyó habzó hullámai között lelte, mígnem elő nem kerültek földi maradványai 1983 tavaszán egészen meglepetésszerűen.. Helyi búvárok akadtak az elroncsosodott autóra, benne egy szövetkárosodott, női holttestre bukkanva...

 -Nem akarom elhinni... Te csak ugratsz engem...-Szögezte le Leah. 

-Leah.. Szerinted ilyennel csak úgy viccel az ember?-kérdezte Charles majd sóhajtott egyet és megfogta a kislánya kezét. 

-Nézd... Sosem mondtam, hogy jó apa voltam... Nem tudom azt mondani, hogy példásan viselkedtem egész életem során.. De mindig mellettetek álltam... Nálam nem az van, hogy megszülettetek, majd 18 évesen eleresztettelek benneteket és vesszetek csak el, hanem mindig mellettetek álltam.. Nem akartam, hogy nevelőotthonban kelljen élnetek, de tudod mit gondol az állam egy egyedülálló apukáról és a három gyermekéről ebben a korban.. Nem nevelhettelek benneteket egyedül.. Ez nekem sajnos kimaradt.. De azt tudnod kell, hogy élj bárhol a világba, legyen akármekkora örömöd, bánatod, csalódásod vagy éppen kudarc az életedben, én mindig, mindenkor ott leszek lélekben még akkor is, ha már nem leszek... Mindennél jobban szeretlek titeket, Leah... Beleértve téged is, még ha nem is én vagyok az igazi édesapád... Én neveltelek, én védtelek, én voltam az, aki foggal-körömmel harcolt érted, ezt sose feledd el!- Mondta, majd megölelte  a lányát úgy, mint aki sosem sosem akarja elengedni Őt... 

-Az apa felnő a lányához...- kezdte el az esküjüket, amit Leah gyermekkorában tanultak. 

-A lány felnő az apához..- folytatta Leah. 

-Az életem egyben a tiéd is...- mondta tovább Charles.

-S a te életed az enyém..- egészítette ki Leah

- Mindig veled leszek akkor is...- Fejezte volna be Charles, mikoris eszébe jutott Leahnak, hogy hogyan zárták le mindig közösen az esküjüket.. 

-... Ha már nem leszek.- mondták egyszerre, majd egyszercsak elszakadt Leahnal a cérna és sírva borult Charles nyakába...  Azt hiszem ennél fájdalmasabb pillanatot az ember még nem látott tekintvén, hogy amikor először tették meg az esküt arra nem gondoltak, hogy később talán meg kell tenniük ugyanezt utoljára... 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok! Tudom, hogy ez egy fájdalmas rész volt, de elhihetitek nekem, hogy a szívemet és a lelkemet beleadtam, teljes beleéléssel írtam meg és és magam is  elpityeredtem Charles és Leah búcsúján, ne haragudjatok ezért.. 

Bízok benne, hogy a további részekbe sikerül majd egy kis életet vinnem, hiszen nem akarom végigdramatizálni.. 

Puszi nektek: xxxAubermoxxx