Vadászélet

Mi lett volna, ha...?

Néhány nap telt el azóta, hogy a szánalmasan rövid életem kishíjám végeszakadt, de úgy éreztem a napok múlásával, hogy az élmény és az átélt trauma mit sem változtatott az elmúlt órákon..  Azóta, hogy Sam és Dean felbukkantak az életemben amolyan puzzle darabra emlékeztető lélek és emlékezet szilánkjaim igyekeztem értelmes, épkézláb képpé alakítani a lelki szemeim előtt.  Újabb napra ébredvén már egy valamivel barátságosabb hotelszobában nyitottam ki a szemeim.

-Jó reggelt, Napsugaram.. Azt hittem fel sem kelsz ma már..- Köszöntött Dean egy zsák szeméttel a kezében, amivel vélhetőleg az udvari kuka felé indulhatott, hanga gunyoros, ugyanakkor aggodalmas volt.

-Jó reggelt...- köszöntem rá magam is rekedtes,  ébredező hangommal. -Terveztem, de sajnos nem éreztem a kávé hívogató illatát... Nem tudod, hogy ez miért lehet?- kérdeztem vissza magam is felvéve a reggeli szurkálódó jellemem. 

-A "légyszíves" és a "kérlek" olyan jól tud néha esni...- mondta a szemeit forgatva, majd elindult inkább ki, hogy letehesse a szemetes zacskót  a jogos helyére. Ezt követően, hogy visszatért feltett egy nagy adag kávét. Mondanom sem kellett, már érkezett is Sam egy nyitott laptoppal a kezében, majd leült az ágyam melletti kis fiakba, ahol molyolni kezdett a laptopján valami után lázasan. 

-A szomszédos államban különös állat támadásról adtak hírt, nem is egyszer, nem is kétszer..- kezdett el nekünk mesélni Sam, miközben az éppen elkészült  kávéból már lopott is magának egy jó adaggal, s ízesítette saját szája szerint. 

-Ott a helyünk..- pattantam ki azonnal az ágyamból, majd indultam volna, hogy lenyúljam a testvéreim valamiféle ruhával. Nos igen, sajnos nem jutottunk el még odáig, hogy nekem rendesen bevárásoljunk, kivételt képez egy-két fehérnemű... Isten ments, hogy valamelyik fivérem alsónadrágját vegyem magamra, az eléggé gusztustalan lenne... 

-Lassan a testtel, Loreley Winchester...- Torkolt le mindjárt Dean, majd elém állt torlaszként, amolyan "majd én azt megmondom" nézéssel és hanglejtéssel. 

-Nem engedhetem meg neked azt, hogy ekkora veszélyt vállalj, ki sem vagy képezve...- mondta szigorúan, végig a szemeimbe nézve. 

-Ugyan már, mit vagy úgy oda? Tudod nagyon jól, hogy a hirtelen jött családunkért bármit megtennék, akár a poklot is megjárnám..- mondtam, miközben hallottam, hogy Sam egy nagyobb sunggal teszi le a poharat az íróasztalra. 

-Nem olyan vicces, mint amilyennek Te azt gondolod..- mondta, miközben Deannel egymásra néztek. Lehet hogy nagyobbat tapostam, mint amekkorát akartam a lelkükbe? 

-Hogyan akarjátok, hogy megtanuljam a szakmát, ha nem engeditek, hogy gyakoroljak?- kérdeztem szinte toporzékolva, akár egy kis óvodás.

-Először tanulj, olvass, majd amikor készen állsz, akkor mehetsz minden további nélkül harcolni, de addig nem...- mondta válaszképpen Dean, én pedig megkerülve őt a mosdóba mentem, hogy átöltözhessek. 

-Addig engem a kocsiban hagytok vagy Mit terveztek?- kérdeztem kiabálva a fürdőből, miközben átöltöztem. 

-Nem, egy másik, helyi motelben,.- válaszolta az élesebbik nyelvű fivér... Igen, az ajka a fegyvere és abban a szavak a töltények... 

-El kell mondjam, kurvára nem vagytok igazságosak..- mondtam, miközben elhagytam a főhadiszállásom, majd magamnak is öntöttem egy pohár kávét, bele tejet, cukrot, miegymást.. 

-Azért nem vagyok igazságos, mert nem engedem, hogy meghalj, bajod essen?- kérdezte Dean, mivel ő vette fel velem a harci kesztyűt, vele vitatkozom idestova 5 perce... Nem tudok változtatni a véleményén abban a tekintetben, hogy egy taknyos kislány vagyok, aki gyámoltalan emelné, hogy nélkülük nem élném túl a napokat.,.. Nem hiába, a hősök köztünk élnek, s nem mind visel köpenyt, csak flanel inget, kockásat! 

Útrakelésünket követően az Impalában beállt a lincshangulat, senki nem szólt senkihez egészen addig, míg meg nem törtem a csendet.. 

-Mit tehetnék, hogy befogadjatok...?- kérdeztem a hátsó ülésen ülve a két férfi mögött. 

Sam sóhajtott egy hatalmasat. -Nem arról van szó, hogy nem fogadunk be..- mondta, miközben hallottam lelki füleimmel, hogy nyeli lefelé azt a bizonyos gombócot. 

-A gond ott kezdődik, hogy nem akarunk...- kezdte volna el, de én gyorsan leállítottam. 

-Hogy nem akarsz engem veszélybe sodorni... De könyörgöm, én erre születtem, az életem egyben a tiéteknek is kellene, hogy legyen...- jegyeztem meg, miközben jobb kézzel megmarkoltam az ülést.  Kezdtem egy kicsit feszültebb lenni. 

-Apa okkal nem engedte, hogy ezt az életet éld...- mondta Dean, miközben hátra pillantott. Tekintetében volt valami jeges, valami érces, amit valljuk be, nem szívesen néz az ember lánya, különösképpen, ha az ilyen dühös... 

-Szerinted ez egy kurva játék, Lory?- kérdezte meg egyre egyre emelkedő tendenciával, kissé ideges kuncogással fűszerezve.. 

-Miért lenne játék?- kérdeztem vissza. Muszáj voltam hátraszegni a fejem, mert különben biztos, hogy magam is kiabáltam volna.. Élesen szívtam be a levegőt, majd fújtam ki azt.. -Sosem tartottam annak...- zártam le ennyivel a témát... Úgy érzem, baromira hosszú utunk lesz ezidő alatt...  Talán mindig is arra vágytam, hogy egyetlen egyszer ebben a rohadt életben maguk közé fogadjanak az emberek... De lassan fel kell ébredjek és rá kell jöjjek, hogy nem tartozom sehová sem igazán... Nem vagyok senki lánya már... Ha nem gondoskodom magamról, nem építem a kis lelkem és a világom, senki nem fogja helyettem...!

-----------------

Késve bár, de törve nem, elkészült az újabb rész... Megmondom őszintén ötlet hiányában és idő szűkében, sokáig, Bő egy élvig készült ez a rész,,, Remélem, hogy tetszett nektek.. 

xXxAubermoxXx