AZ ÖRDÖGŰZŐ

4. Fejezet: Min Yoongi

Kedvtelenül felsóhajtottam, miközben elővettem az autóm hátsó üléséről a sporttáskámat, melybe az elkövetkezendő tizenkettő, jó esetben tizenhárom napra összekészítettem pár csere ruhát magamnak. Meg egy két hasznos dolgot, ami talán segíthet az entitás távoltartásában és gyengítésében. Biztos, ami biztos.

A pakolás kicsit több ideig tartott, mint terveztem. Értesítettem volna a lányt, komolyan, de a telefonszámát sajnos elfelejtettem elkérni. Remélem, hogy nem történt vele semmi baj. Vagyis Jinsoullal. Ideje lenne már megjegyeznem a nevét. Elvégre, az elkövetkezendő két hétben az én felelősségemre van bízva az élete. Ez kimondatlan tény ugyan, de attól még így van.

Nekem kell megmentenem az életét.

Mire észbe kaptam, már ott álltam a lakása ajtaja előtt. Már éppen azon kezdtem elmélkedni, hogy most megint fel kellene-e törnöm a zárat, de az ajtó nagy meglepetésemre nem volt bezárva. Ezt eléggé furcsálltam, de a tegnap történtek fényében valahol érthető volt.

Az viszont nem, hogy a lakásban megint síri csend volt.

Ezek szerint Jinsoul nincs otthon.

De miért nincs itt? Megbeszéltük, hogy itt találkozunk.

Sietősen elhessegettem ezt a gondolatot a fejemből, amely a munkaadóimmal kapcsolatban, különösen nők és kisgyerekek esetében, valamiért mindig is a gyengém volt. Jó, inkább csak a velem egykorú lányoknál. Egyszerűen utáltam, ha valami nem a tervek szerint alakult, és azt is, hogyha az ügyfél nem hallgat rám. Jobban szerettem ha én vagyok a főnök, ők pedig azt tették, amit én mondtam...

Ő egy önálló felnőtt ember. Azt tesz, amit akar.

Legalább nem történt vele semmi baj. Jobb is, hogy nincs itt, gondoltam magamban, mert így legalább tudok a saját szakállamra nyomozni és egy kicsit körbeszaglászni a lakásában anélkül, hogy figyelne engem. De félreéértés ne essék, semmilyen perverz szándékaim nincsenek. Csak a munkámat végzem. Ilyen szoros időkorlát mellett semmit sem hagyhatok figyelmen kívül.

Először a hálószobába mentem.

Pasztelzöld falak, sok cserepesnövény, tömörfa bútorok. Semmi kivetnivaló. Egy pillanatnyi analizálás után teljesen besötétítettem a szobát. Biztosra kellett tudnom, hogy a lény vajon tényleg Jinsoulhoz van-e kötve, vagy a lakáshoz. Lekapcsoltam a lámpát és behúztam mindkét sötétítő függönyt, hogy sehonnan se szivároghasson fény a szobába. Aztán vártam.

Felfigyeltem rá, hogy a szoba egyik sarka szokatlanul sötét. És azt is, hogy a helyiségben sokkal hidegebb van, mint kellene. Mégsem éreztem idegen entitás jelenlétét a szobában. Odaléptem az előbb említett sarokhoz és óvatosan kinyújtottam a kezem mindaddig, amíg a tenyerem a falhoz nem simült. Szokatlanul hűvös volt. És a szag is stimmelt. Ezek szerint ebben a sarokban kezdett kifejlődni a lény.

Már éppen elhúztam volna a kezemet, amikor hirtelen valami megragadta a csuklómat.

Meglepetten hőköltem hátra, de hiába hunyorogtam, a sötétben semmit sem tudtam kivenni. Valami visszatartott tőle, hogy felkapcsoljam a lámpát. Jeges lehellett csapta meg az arcomat, ahogy a tántorgás következtében a földön kötöttem ki. Teljes bizonyossággal mondhatom, hogy éreztem, ahogy valaki, vagyis jobban mondva valami, az arcomba fújja a levegőt.

Számíthattam volna rá, hogy ez lesz, ha megzavarom a fészkét.

A másik kezemmel végül sikerült lefejtenem az idegen ujjakat a csuklómról. Amint a szorítás engedett, felpattantam és az ajtóhoz rohantam. A pillanat törtrészéig még éreztem, ahogyan valaki megragadja a pulcsimat, de győztem. Sikerült felkapcsolnom a lámpát.