A levél

Ajka remegett, teste a falhoz volt passzírozva, fejéhez pedig pisztolyt szorítottak. Deznee előtt az a fiú állt, akire mindig is számíthatott. Akiben megbízott. És most itt tartanak. Ruben keze remegett, legbelül tudta,  nem képes megtenni. De muszáj volt, mivel a családja életéről volt szó, értük pedig mindent megtett. S ha ebbe a mindenbe az is bele tartozik, hogy ölje meg azt a személyt, akit szeretett, akkor meg fogja tenni.

El kellett hessegetnie minden érzelmet, amit a lány iránt táplált, csak arra akart öszpontosítani, hogy mihamarabb megtegye.

A szobában még öten voltak: két gorilla méretű testőr, akik Rubennel voltak, valamint három fiatal: Agatha, Pixie és Dave. Mindhárman Deznee barátai voltak. Mindegyikőjük ugyanannál a cégnél dolgozott, amelynél Dez; bérgyilkosok voltak. Most pedig fordult a kocka, mivel a cég egyik legnagyobb ellensége elkapta Ruben családját, s azzal fenyegették őt, hogy ha nem öli meg Deznee-t, akkor mindhármukat - apját, anyját és húgát - megölik.

Meg kellett tennie. Meg kellett húznia a ravaszt, mert csak így maradhat életben családja.

A rozoga faajtó hirtelen kicsapódott, s belépett rajta Kenneth. Kenneth volt a felelős mindenért, ő vezette az akciót. Gúnyos mosoly telepedett arcára, amikor meglátta a reszkető lányt.

Megragadta Ruben vállát, majd hátrébb lökte, ezzel ő állt a lány előtt. Zsebéből elővette bicskáját, amit aztán a lány álla alá helyezte. Deznee könnyes szemmel nézett bele a férfi barna íriszébe. Mindig is tetszett neki a fiú szeme, annyira megnyugtató volt. Olyan volt, mint Nick-é.

— Annyira szép ezt látni! — nevetett fel Ken, majd végighúzta a kést a lány karján.

Azonnal kezéhez kapott, amelyről csorgott lefele a vér. Hosszú volt a vágás, de nem elég mély. Ken nem is akarta megölni a lányt. Egyenlőre. Azt akarta, hogy szenvedjen, úgy, mint amikor Deznee megölte az öccsét. Sosem felejti el azt a napot. Szemében ott volt a fájdalom, amikor megjelent fejében az az augusztus 10.-i nap. Lehunyta szemét. Itt az idő. Most megbosszulhatja öccse halálát. Már csak egy karnyújtásnyira van, és a lány halott.

Ismét egy vágást hintett a lányon, ezúttal a combján. A vörös vér úgy csorgott le a lány lábszárán, mintha festéket öntöttek volna rá.

— Azt akarom, hogy szenvedj! Úgy, ahogy Nick is szenvedett aznap! — ordította, majd elővette pisztolyát, s a lány torkának szegezte.

Pixie hangos sikoltásba tört ki, s ráugrott az egyik gorillára, aki, persze, hamar lelökte őt a földre, tekintve, hogy háromszor akkora volt, mint ő. Lábával kétszer belerúgott a lány hasába, aki ezután köhögni kezdett. Összegörnyedve feküdt a földön, ajka közül vér folyt ki.

Deznee oda akart menni, és sántítva bár, de arrébb lökte az előtte álló férfit, aki nem hagyta mindezt annyiban. A lány fejének döntötte a fegyvert, megálljt parancsolva neki.

— Itt maradsz, Szívem! — morogta a lány fülébe.

— Engedd el őket, nem bántottak téged! Nem akarom, hogy miattam essen bántódásuk! — üvöltötte a lány.

Puff! A férfi keze elindult, egyenesen a lány arcának. Az ütés folytán Deznee a földre rogyott.

— Ez nem kívánságműsor, picinyem! Itt meghalsz, vagy meghalsz! — röhögte el magát, majd belerúgott a lány lábába.

Néhány rúgás után Ken elégedetten konstatálta, hogy Deznee már nem bírja sokáig. Rúgásai erősek voltak, hisz kis korában rengeteget futballozott, így három rúgás után Deznee köhögni kezdett és hörögni.