-Erő próba-

27 1 0
                                    

Egy keveset sétáltak csak és meg is érkeztek a keresett épülethez. Miután besétáltak rengeteg kalandort láttak és az öreg falapokból álló falakra cetliket amiken a vállalható küldetések szerepeltek.

-Heh nagyon jó nyüzsögnek a halandók,-mondta Hadész morogva. Ezen felszólalására egy fiatal vörös hajú lány lépett elé akinek a ruházatán is látni lehetett, hogy nem kalandor.

-Elnézésüket kérem uraim! Miben lehetek segítségükre?-kérdezte kedvesen ami csak még jobban bosszantotta a nagyságos alvilági királyt. Hadész meg sem szólalt sőt inkább kerülte a lány tekintetét azonban Oliver megszólalt.

-Azért érkeztünk a Céhbe, hogy csatlakozhassunk és küldetéseket vállalhassunk,-mondta Oliver.

-Értem akkor kérem kövessenek,-mondta a hölgy. A hölgy egy szobába vezette hőseinket. A szoba közepén állt egy hatalmas tükör azon kívül semmi nem volt a szobában.

-Uraim az erő felméréssel kezdünk s majd kasztokba soroljuk önöket,-mondta a hölgy.

-Kérem, hogy valamelyikük álljon a tükör elé és érintse meg. Oliver közelebb lépett a tükörhöz majd megérintette mire a tükör halványan kék színben ragyogott.

-Rendben Uram és most kérem a társa is álljon a tükör elé,-mondta a hölgy.

-Na még, hogy a társa biztos nem egy egyszerű hangyányian gyenge halandónak,-mondta Hadész.

-Kérem uram álljon a tükörhöz,-ismételte meg a fiatal hölgy mire Hadész is a tükörhöz lépett és megérintette. A tükör az érintése után sötét zölden izzott fel majd másodperceken belül össze tört.


Folytatjuk..

Egy kéretlen küldetésDonde viven las historias. Descúbrelo ahora