Nézz magadba!

1. Rész

   Késő este volt már, mikor hazaértem. Táskám ledobva a nappaliba még beköszöntem Anyumnak, hogy hazaértem a munkából és már is bementem a szobámba. Annyi erőm még volt, hogy kikészítettem a másnapi ruhámat , majd az ágyamra dőlve
próbáltam elaludni. Hallottam, hogy Anya a másik szobából ismét valami jó régi filmet néz. Odáig volt értük én meg egyszerűen gyűlöltem. Mondhatni minden filmet, hiszen egyik se tükrözi azt a szürke, rideg valóságot. Most is biztos vagyok,
benne, hogy egy sablon sztoryból állót néz. 2 fiatal egymásba szeret, összevesznek valamin, váratlanul talákoznak, elkezdenek énekelni-táncolni és egy csapásra minden megoldódik.-Ugyan már.- Ha ez lenne a valóság éjjel nappal énekelhetnék és  táncolhatnék. Csak én nem megoldanék vele mindent hanem az összes környékén lévő kórház tele lenne törött lábú és halláskárosult emberrel..

   A megszokotnál rosszabbul ébredtem. Olyan érzésem volt mint aki egy éjjel alatt meghízott volna és szorítaná a ruha. Szemem megdörzsölve kinyitottam és a takarót felrántva magamról pillantottam a testemre.-Miközben egy sikítás hagyta el a számat.- Biztos voltam benne, hogy tegnap este még melegítőben feküdtem le, most viszont füző és szoknya volt rajtam. Nem akartam hinni a szememnek. Felpattantam az ágyból és a karomat csipkedve kiindultam az ajtó felé. Ahogy lenyomtam a  kilincset és kinyitottam az ajtót félve néztem ki rajta. -Ha engem nővérem meglát ebben a göncben 3 évig ez lesz a téma az asztalnál.- Viszont ahogy lépkedtem a konyha felé senkivel se futottam össze. Anya se volt a megszokott helyén és nem
csinált nekem reggelit. A konyhapultnak nekitámaszkodva néztem körbe a csendes, üres házon. Nem emlékeztem, hogy akármi is lenne ma. Megfordult még az is a fejemben, hogy valamilyen ünnepségre mentek és elaludtam. Viszont ebben a pillanatban a gondolkozásom a telefoncsörgés szakította félbe. Óvatosan felé nyúltam és halkan beleszóltam.
-Már megint kint vannak az állatai. Hányszor kértem, hogy figyeljen rájuk? Az Uram ma reggel sem tudta kihajtani a birkákat a maga átkozott tyúkjai miatt.-Kiabálta valaki a vonal túlsó oldalán, de annyira recsegett, hogy képtelen voltam
eldönteni kivel beszélek. Azt meg végképp, hogy mióta vannak tyúkjaink.
-Elnézést, de kivel beszélek?-Szóltam bele a telefonma, miután úgy véltem abbahagyta a mondandóját.
-Jóságos ég! Ne csináld ezt Erzsi. Nem kerülheted el ismét a munkát, gyere ki és csináld meg!- Ordítozott és letette. Meghökkenve álltam a telefon mellett és semmit sem értettem. -Nyugalom, ez csak egy álom.-Mondogattam magamnak és a
szobám felé vettem az irányt. Viszont abban a pillanatban valaki berontott a mellettem lévő ajtón.-Amit egyébként eddig észre sem vettem.-Egy körübelül velem egykorú fiú állt meg velem szemben. Rajta is ez a nevetséges régies öltözet volt és
hasonló arckifejezéssel nézett rám, mint ahogy felkeltem.-Lemaradtam valamiről és ma van a farsangi bál?-
-Hol vagyok? És te ki vagy?-Kérdezte minden előzetes nélkül és végignézett rajtam.
-Ezt én is kérdezhetném. Mit keresel a házunkban?-Ahogy kimondtam már meg is bántam, hisz egy álomban bármi lehetséges. Nem?
-Házatokban? Francba, itt minden ház tök egyforma lett.- Nézett körül majd egy hirtelen mozdulattal megragadta a karom és a földre rántott.
-Au, ez mégis mi volt?-Húztam el a kezem tőle és idegesen a mellettem ülő srácra pillantottam. Eddig fel se tűnt mennyire ismerős nekem.
-Jött valaki. Nem tudhatják meg, hogy itt vagyok, veled.-Nézett mégegyszer végig rajtam és mosolyra húzta a száját.
-Miért? Mégis kik vannak kint? -Tettem magam előtt karba a kezem és lenéztem a barna szoknyára ami rajtam volt. Amikor ismét felnéztem az idegen srác még mindig engem nézett és találkozott a tekintetünk.
-Emberek.