A tea mestere

2.

    Lew Se-jinnek három órányi kínszenvedést kellett átélnie egy sötét szobában, hogy végre kinyithassa a száját. Viszont hiába tudott már beszélni csak feküdt a padlón és nyáladzott. Magában megfogadta, hogy soha többé nem eszik savanyú cukrot.
    Hírtelen kivágódott a szoba ajtaja és két szinte ugyanolyan kisfiú lépett be rajta. A különbség kettejük között csak annyi volt, hogy az egyikük tengerkék a másikuk napsárga kimonót viselt.
- Üdvözlünk újonc! Reméljük jól aludtál! Hozztunk neked reggelit! Az én nevem Citlali és ő itt az iker testvérem Atl. Téged hogy hívnak? Honnan származól? Leszünk barátok? Milyen ott ahol éltél? Hányéves vagy? - Se-jin azt se tudta mit feleljen, annyira megszeppent a két ismeretlen gyerek láttán. De ami mégjobban melepte, hogy Citlali vagy mi a neve a gyereknek, beszédét tökéletesen értette pedig a srác nem koreaiúl beszélt.
- Én... Öh... Miért értem amit mondtok? - kérdezte.
- Óóó, hát nem mondta el neked Ki-hyuk? Ettől a cukorkától minden valaha létezett nyelvet érted! Ugye milyen szuper? Csak van vele egy kis gond. Sajnos csak nyolc órán át hat. - kapott elő a kimonójának újjából egy zsacskónyi olyan zöld savanyú cukorkát mint amit Se-jinnek adtak nemrég. Lew hihetetlen gyorsasággal ugrott fel a plafonra, hogy távol tarthassa magát a cukorkától.
- Vidd a közelemből azokat a pokolban gyártott förmedvényeket! - visította majd mivel sima ember volt ezért hatalmas csattanással eset le a plafonról, vissza a padlóra. Az ikrek nagyon meglepődtek.
- Honnan tudod, hogy ott készültek? - kérdezik szinte egyszerre.
- Mi...? - nézet bambán Lew.
- Semmi! - vigyorogtak egymásra a testvérek. - De mostmár válaszólj a kérdéseinkre!
- Öhm... Oké. A nevem Lew Se-jin, húszonegy éves vagyok, egyetemista, Dél-Koreában éltem amíg egy fúrcsa maffia el nem rabolt és itt kötöttem ki. Egyébként szerettem otthon élni. Asszem ennyi. - gondolkodott Se-jin.
- Naaa... Kihagytad, hogy leszünk-e barátok... - szólalt meg Atl. Hangja nagyon csalódott volt.
- Nem tudom... Még nem ismerlek titeket.
- Mi se téged! Mégis felajánlottam, hogy legyünk barátok! - felelte mérgesen Citlali.
- Ömm... Akkor legyünk? - kérdezte Se-jin.
- Igen! - újongtak az ikrek.
    Hírtelen kopogást lehetett hallani a sötét, ablaktalan szoba ajtaján, majd az ajtó nyikorogva kinyílt és egy igen jól ismert alak lépet be rajta.
- Mielött megkérdezed a teljes nevem Ri Ki-hyuk és igen... Tényleg koreai vagyok. Nem, nem tudom miért hoztak ide és főleg nem tudom, hogy eladjuk-e a szerveidet avagy sem. Egyébként hoztam egy kis teát. Fogyaszd egészséggel. - Ki-hyuk kezében egy közepes nagyságú fémtálcát tartott amin egy csésze, gőzölgő tea és egy tányérnyi sós sütemény kapott helyet. Se-jint összezavarta a sok információ ezért a csokibarna, kócos hajába túrva felelt.
- Már bocs, de én nem szeretem a teákat. - a szobában síri csend lett. Ri kezében megremegett a tálca.
- Mit mondtál? - sziszegte fogai között Ki-hyuk.
- Öh... Azt, hogy nem szeretem a teákat. - az ikrek döbbenten nézték vendégüket.
- N-nem az nem lehet! Ó! Legfelső istenség kérünk bocsáss meg ennek az eltévelyedett léleknek! - borúltak térdre és kezdtek el sírós hangon imádkozni az alig hét évesnek tűnő fiúk. - Kérünk téged bocsásd meg oktalanságát!
- Elég! Atl, Citlali... Most menjetek ki és semmien esetben sem gyertek vissza. Akármit is hallotok. - utasította az ikreket Ri. A két kisfiú sietősen távozott a szobából és hangos csattanással zárták be maguk mögött az ajtót. Ri Ki-hyukot sötét aura lengte körbe és fenyegető testtartásban közeledett a megszeppent Se-jin felé. - Most jól figyelj, pondró... - Ri miközben közeledett a megrettent Lew felé, eldobta a tálcát amit a kezében tartott. Se-jin félve figyelte ahogy táplálék amit neki szántak, most tehetetlenül esik áldozatúl a gravitációnak. De nem úgy történt ahogy Lew várta. A tálca és a tartalma gondolt egyet és nem zuhatnt többet, hanem megállt a levegőben és könnyedén lebegett, nem törődve magával a fizika szabájaival.
- Figyelek! - felelte Se-jin, de nem az éppen őt halálra verni szándékozó férfit figyelte, hanem a levitáló tálcát.
- Ne azt, te idióta, hanem arra amit mondani akarok neked!!! - ragadta meg pólójánál fogva szerencsétlen Se-jint. - Nem tudom, hogy a Mesternek mi dolga lehet veled... De, ha nem szereted meg most azonnal a teát, én... - Ki-hyuk nem tudta befejezni amit mondani akart volna Se-jinnek, mert valaki hírtelen fejen ütötte egy sétapálcával aminek hatására elengedte Lewet és a fejét fogva fordúlt meg, hogy megnézhesse magának a támadóját. Ijedten vette észre, hogy aki fejbe vágta nem más volt mint a Mester helyettese, Qian Fu az öreg kung fu harcos.
- Mégis mit képzelsz, hogy itt lopod a napot, Riki?
- Bocsásson meg nekem, Fu-sensei, de az újoncot szerettem volna csak kioktatni.
- Ne mentegetőz, hanem most azonnal térj vissza az üzletbe!
- Igenis, Fu-sensei... És kérem ne hívjon Riki-nek. Nem szeretem a becenevem. - Ki-hyuk morcosan kisétált a szobából és visszament dolgozni.
- Téged meg megkérlek, hogy nézd el ezt az egészet Riki-nek. Igazából nem ennyire rossz a modora csak nem szereti az újoncokat. - Qian Fu most sokkal nyugodtabban beszélt, majd felsegítette a megszeppent Se-jint.
- É-értem... - dadogta az alacsony koreai fiú. - És köszönöm.
- Nem kell köszönni az ilyesmit, fiam.
- Rendben... Akkor nem köszönöm.
- Gyorsan tanulsz... Ez tetszik. - simított végig szürkés, hosszú szakállán, Fu.

---------------------------------------------------------

Sziasztok!
Íme itt is a következő rész.
Remélem tetszik és szívesen olvassátok a könyvet.

A tea ereje legyen veletek! 💕🍵

Sienna Read

Qian Fu: - Sokszor mondtam már neked, hogy ne legyél féltékeny az újoncokra, de te akkor is keresed a bajt!

Ki-hyuk: - Hmpf...

Fu: - Mégis milyen reakció ez?!

Ki-hyuk: - Oktasson ki mást Sensei! Én nem hallgatom ezt.

Fu: Riki! Azonnal gyere vissza!

Ki-hyuk: És mondtam már, hogy ne hívjon így!

Sienna: Komolyan... Már megint?!?