Harry Potter oneshots

George Weasley x Reader

(T/N) -Te neved.

Lehajtott fejjel baktattál a nagyterem felé, és egyáltalán nem figyeltél arra, ki kerül eléd, ennek eredményeképpen pedig egyenesen beleütköztél a Fred -George párosba.

- Bocs srácok -nyögted erőtlenül, és tovább akartál menni, de George visszarántott.

- Mi a baj (T/N)? - nézett aggódva a szemedbe a fiú. Szótlanul megráztad a fejed, jelezve, hogy nincs kedved erről beszélni. Remélted, hogy tovább engednek, de nem így történt.

- Hé, (T/N), ha nem mondod el nem tudunk segíteni.

- Amúgy se tudtok, oké? - vágtad rá ingerülten, majd kitépted a kezedet a kezéből, és tovább mentél.

Természetesen most, hogy az ikrek miatt újra érezted a problémád súlyát, egy falat se ment le a torkodon, és csak turkáltad az ételt. Dühös voltál rájuk, hogy eszedbe juttatták, hogy a nagybátyád egy másik államba költözik, de ugyanakkor bírtad az ikreket. Nos, főleg Georget.

Végül már csak hárman maradtatok a teremben, de George valamiért kiment onnan, így már csak Fred és te voltatok. Odamentél a fiúhoz, és leültél mellé. Szólásra nyitottad a szádat, de ő megelőzött.

- George érdekel, igaz? - rád sem nézett de már előre vigyorgott azon, milyen arcot vághatsz.
Meghökkenve bólogattál, mire folytatta:
- Ő is kedvel téged, ne aggódj.

- Honnan tudod? - billentetted oldalra a fejed.

- Mert srác vagyok. És mert egész nap egy méterre állok tőle - rángatta a vállát vigyorogva. - Menj utána, és mondd el neki.

Csak ültél ott, mint egy béna, és meg se tudtál szólalni. Egyrészt féltél, hogy mi van, ha ez csak egy újabb tréfa, de másrészt kicsit reménykedtél, hogy nem az. Egy ideig egymás szemébe néztetek, és ő olyan komolyan pillantott rád, hogy biztos voltál abban, hogy ez nem egy vicc.

Megfogadtad a tanácsát, és a fiú után rohantál. Még pont el tudtad csípni a folyosó végén. Lihegve támaszkodtál meg a térdeden, és felnéztél rá.

- George, én szeretlek - alig tudtad kimondani amit akartál, ugyanis a sok futástól alig kaptál levegőt. A fiú arcán a meghökkenés, a hitetlenség, és egy kis vigyorgás keveredett.

- Várjunk egy pillanatot - rázta a fejét elképedve. - Te belém estél?

- Mint ló a gödörbe - nevettél fel, majd egy ölelésbe vontad őt.

*3 évvel később*
George a falnak támaszkodva bámulta az eget, az ablakon keresztül. Te odamentél hozzá, hátulról átölelted, és mélyen beszívtad az illatát.

- Szerinted tudja? - kérdezte hosszú szünet után a fiú, töretlenül szuggerálva a kissé felhős eget.

- Hm? - simogattad a hátát értetlenül.

- Fred. - felelte. - Vajon tudja, hogy a Roxfort győzött?

Te is az égre néztél. Egy könycsepp gördült le az arcodon, mégis mosolyogtál. Talán csak a képzeleted jatszott veled, de mintha a felhők egy hatalmas vigyort formáltak volna odafent. Sokáig nézted a jelenséget, majd elgondolkozva válaszoltál:

- Igen, egész biztosan tudja - a hangod halk volt, az üres folyosókon mégis visszhangzott.

A hajába vezetted az ujjaid, és elmélázva piszkálni kezdted a vörös tincseket.
Mindkettőtök ajkán egy apró mosoly jelent meg, és továbbra is szótlanul néztetetek ki az ablakon. Fred ott volt. Mindkettőtökkel.

Itt vagyok egy újabb résszel, remélem tetszett. Köszönöm a kérést Fruzsiiii07