Harry Potter oneshots

Remus Lupin x Reader

(T/N) -Te neved

Az új sötét varázslatok kivédése tanárt szerfelett különösnek találtad. Nem azt, hogy egy szakadt, koszos talárt viselt, és nem is a nyúzott és sebhelyes, ámbár pont emiatt vonzó arcát, hanem azt, hogy mindig eltűnik. Kicsit számolgatni kezdtél, kiderült, hogy éppen mindig teliholdkor tűnik el. Amikor pedig erre rákérdeztél, mindenki azt állította, beteg. Elhatároztad, hogy egyik ilyen este szépen kideríted, mi is van valójában.

Óvatosan osontál a szoba felé, az ajtóban pedig hallgatózni kezdtél. Tompa puffanásokat, és furcsa zörgéseket hallottál, szóval résnyire nyitottad az ajtót hogy bekukucskálj. A professzor cuccai a levegőbe repkedtek, egyenesen a ládái felé. Elfelejtetted, hogy nem kéne itt lenned, ezért nagy lendülettel nyitottad az ajtót, hogy jobban lásd, mi történik.

- (T/N) - hallottad magad mögül a tanárod meglepett hangját. - Mit csinál?

Szembefordultál Lupinnal, akinek elkerekedtek a szemei a váratlan látogatótól.

- Maga elmegy professzor? - bámultad a repkedő cuccokat, majd Lupint, aki csak bólintott.

- De miért? Dumbledore kirúgta?

- Nem - rázta a fejét. - Kérem, ezt adja oda az igazgató úrnak - húzott elő a zsebéből egy levelet.

- Szóval maga csak úgy elmegy? Nem is akart szólni senkinek, csak úgy lelépett volna? - nem tudtad miért, de bosszantott, hogy akire eddig felnéztél, ezt tette.

Sosem feltételezted róla, hogy gerinctelen alak, de ez az eset kicsit olyan érzést keltett benned.

- Igen. És sikerült volna, ha nem jelenik meg hirtelen itt - dörzsölte meg állát a férfi, és intett a pálcájával, amitől az utazóládák összezárultak.

- Amit maga most csinál, az arculköpése mindannak, amit Dumbledore tett magáért. Képes lenne csak úgy lelépni? - dühösen vágtad hozzá a szavakat, amitől ő csak megsemmisülten meredt maga elé, és nem szólalt meg. - Maga volt a példaképem. Én csak olyan akartam lenni mint maga, de azt nem tudtam, hogy gerinctelennek is kell lennem hozzá! - a szemeid szikrát szórtak, de ez őt egyáltalán nem érdekelte.

- Olyan akar lenni mint én? Egy tanár, akit mindenki lenéz, és elítélik azért, amilyen?

A mondat utolsó felét nem igazán tudtad hova tenni, de mire reagálni tudtál volna, a professzor már régen bevágta maga mögött az ajtót. Idegesen belerúgtál a hozzád legközelebb lévő tárgyba, ami egy szekrény volt. Nyilván ezzel csak azt érted el, hogy alig tudtál ráállni a lábadra a fájdalomtól. Kibicegtél a folyosóra, de Lupin már a folyosó végén járt.

- Lupin professzor! - kiáltottál utána, de úgy tett, mint aki meg sem hallja, amit mondasz neki. - Professzor úr! - kiabáltál tovább kicsit ingerültebb hangon, de erre sem reagált. - Remus John Lupin! - üvöltöttél már torkod szakadtából, ő pedig megmerevedett.

Visszasétált hozzád, és a falnak támaszkodott.

- Hm? - nézett le rád gyönyörű, barna szemeivel.

- Sajnálom, amit magához vágtam, nem gondoltam végig a dolgot és... - egy pillanatra elakadt a szavad, és a szemébe néztél. Láttad rajta, hogy azt akarja, folytasd, és így is tettél. - és amikor azt mondtam, hogy olyan akarok lenni mint maga...

- Arra gondolt, hogy tanár? - vágott a szavadba gyorsan, de már közel se olyan hideg hangnemben, ahogy eddig szólt hozzád.

Most valahogy mintha hirtelen más ember lett volna. A szeme melegséget és boldogságot árasztott, az ajkán egy szolíd kis mosoly húzódott, a vinásai pedig finomabbak voltak, mint általában.

- Nem, arra gondoltam, hogy egy jó ember, jó szívvel - felelted fejrázva, aztán hirtelen felindulásból megölelted a tanárodat.

Arra számítottál, hogy ellök magától, és elmegy, amilyen gyorsan csak tud, de ehelyett visszaölelt, kitapogatta a zsebedbe rejtett levelet, és darabokra tépte, ugyanis már nem akart elmenni.

Itt vagyok egy újabb résszel, remélem tetszett. Köszönöm a kérést Jo_March5