Az első véletlen

341 10 0
                                    

Ma indulunk haza. Regulus és én már a vágányon vártuk Siriust ,aki éppen a barátaitól köszönt el. Nekem jó kedvem volt ,mivel Lily azt mondta ha szeretném ír a szünetben, én pedig természetesen igent mondtam. Örültem hogy lettek barátaim. Regulus unottan bámult ki a fejéből ,és Siriust nézte aki éppen Jamestől köszönt el ,nagyjából fél perccel később oda jött Sirius.
-Na? Indulhatunk?
-Eddig is rád vártunk. -Forgatta a szemét Reg.
-Igen persze. -Néztem Siriusra ,aki bólintott majd meg ragadta a kezem és már a Grimmauld téren is voltunk. Sirius el motyogta a varázslatot majd már ott is volt a 12 számú ház ,az otthonunk...a Black család háza. A fiúk előre engedtek az ódon lépcsőn, rá koppintottam a pálcámmal az ajtóra majd le nyomtam a kilincset és be léptünk a házba.
-Befelé -Mondta Regulus ,én pedig gyorsan le húztam a cipőm. Egyszer csak sietős lépteket hallottunk meg közeledni ,Édesanyánk lépett ki a szalonból.
-Csendesebben! -Ordította. -Apátoknál vannak ,ne zavarjátok őt!
-Ha nem ordítanál lehet csendes lenne a ház.. -Motyogta az orra alatt Sirius ,mire Anyának be vörösödött a feje ,és Regulus felé fordult.
-Szervusz Regulus. -Nyomott egy csókot a bátyám fejére.
-Nora. -Simította meg az arcom.
-Sirius. -Nézett a bátyámra majd sarkon fordult és vissza ment a szalonba ahol ,Druella néni ült.
-Csókolom. -Motyogtam majd inkább vissza mentem a fiúkhoz. Sirius lehajtott fejjel vitte a ládámat fel az emeletre.
-Hé -Simítottam meg a vállát mire rám nézett és elmosolyodott. -Minden rendben van menjünk fel a szobámba. -Mondtam nekik, ekkor pedig egyszerre bólintottak.

Nálunk karácsonykor kisebb bál szokott lenni ahova eléggé ki kell öltözni.
Nagyon ki kell öltözni! Már most kezdem unni ezt az egészet. Tegnap este még Apa ,és Anya ránk parancsolta a fa díszítést. Persze a fiúk vagy öt díszt szét törtek úgyhogy eléggé le lettünk szidva. Ma arra keltünk fel vagyis én ,hogy Sipor a szobámba pakol nem is értem ,nem bírta volna meg várni mire fel kelek? Mindegy segítettem neki, viszont utána gyorsan le sietett a konyhába. Valami olyasmit mondogatott ,hogy nem szabad oda égnie a valaminek hát mondom rendben..amíg ő főz anyáék meg kitudja ,hol vannak én addig felkeltem a fiúkat. Sirius miután harmadszorra sem kelt fel arra gondoltam rá ugrok. Ez meg is történt csak őt ez egyáltalán nem zavarta és inkább párnának használt. Na nem ,nem leszek párna. A húszperces szenvedésem után át siettem Reghez aki még mindig aludt. Le ültem az ágya szélére és kisöpörtem a haját az arcából.
-Köszi..jó reggelt.
-Jó reggelt..én keltettelek fel?
-Hát amikor be jöttél már arra fel keltem meg előtte kicsit hangosan beszéltél. -Nézett rám megrovóan.
-Igen ,Sipor fel keltett..utána át mentem Siriushoz fel kelteni de nem jól sült el mert húsz percig párnának használt úgyhogy...
-Mikor jönnek a vendégek?
-Este. Vagyis Anya azt mondta.
-Ő hol van?
-Nem tudom ,nincsenek itthon viszont én most megyek mert még nem tudom milyen ruhát vegyek fel és anya megöl ha nem leszek valami normális ruhába.
-Majd segítek valamit ki választani.
-Persze ,jólvan de akkor gyere.
-Mi? Már most?
-Nem majd holnap után ,szerinted? Olivia kérlek gyere segíteni.
-Megyek kisasszony..
-Meg mondtam már neki ,hogy ne hívjon így.
-Ne foglalkozz vele.
-Miben segíthet Olivia?
-Hát ruhát szeretnénk kiválasztani.
-Rendben..de akkor sajnálattal kell közölnie Oliviának ,hogy Regulus gazdámnak nem szabad bent lennie.
-Ohh ne aggódj Olivia..nem fog leskelődni hanem segít ruhát választani.
-Ooo Olivia érti ,Olivia érti. Melyik ruhát kívánja fel venni?
-Magam sem tudom ,Regulus?
-Az szép szerintem.-Rá mutatott egy sötét kék ruhára.
-Jól van ,fel próbálom. -Olivia gyorsan be húzta a függönyt az öltöző előtt azután pedig kezdődött a szenvedés. Tudni illik az édesanyám mindig azt mondta nekem ,ruhát nem szabad fel venni fűző nélkül..soha! Ezért mindig rám adatják Anyáék. -Csak ,hogy tudd Regulus..gyűlölöm a fűzőt!
-Hát azt hallom.
-Hé!
-Elnézést.
-Készen van kisasszony.
-Köszönöm Olivia. -Ki léptem a függöny mögül Regulus pedig ahogy láttam nem jutott szóhoz.
-Szerintem ne próbálj fel több ruhát. -Mondta végül én pedig egy jóízűet nevettem ezen.
-De van még egy ennél is gyönyörűbb ruha.
-Hát akkor ne kímélj!
-Meg sem bírsz majd szólalni.
-Nora..már most sem bírtam
-Hát épp ez az! -Gyorsan fel vettem a másik ruhát és ez a gyorsan körülbelül fél óra volt..Oliviának kicsi a keze és így nem a leggyorsabb de igazából annyira ez engem nem zavar ,viszont az már igen ,hogy annyira szorosra tudja húzni ,hogy meg fulladok. -Mehetek?
-Fel készültem! -És ahogy meg jósoltam Regulus köpni nyelni nem tudott.
-Na? Nem tetszik?
-Nem..Imádom!
-Akkor meg van az esti ruha?
-Igen.
-Rendben..most már csak Anya véleménye kell
-Mihez kell a véleményem? -Én ahogy meg hallottam a hangját gyorsan vissza bújtam a függöny mögé ,hogy meglepetés legyen számára. -Mihez kell a véleményem? -Kérdezte újra mikor be lépett a szobába.
-Ehhez! -Ki ugrottam a függöny mögül Anya pedig felhúzott szemöldökkel végig mért.
-Ez valami...förtelmes. -Húzta fel az orrát. A mosolyom azonnal el tűnt az arcomról a kezemet pedig a hátam mögé dugtam. -Keress valami sötét ruhát Gemma ,ne öltözz madárnak. Gyerünk ,várom. -Meg ragadtam egy fekete csipkés ruhát aminek a szoknya része sötét zöld volt fekete mintával. Olivia rám adta majd ki léptem a függöny mögül és Anyára néztem. -Meg teszi. Öltözz vissza még össze piszkolod. Fűző marad! -Kiabálta a lepcsőről fel.
-Rendben -Vissza mentem a függöny mögé és el kezdtem le venni a ruhát. Mivel Olivia le ment anyával így ketten maradtunk és egyedül kellett leszednem magamról a ruhát. Viszont a másikat fel venni már nehezebb volt.
-Basszus ,gyere már feljebb.
-Minden rendben?
-Igen persze ,csak nem tudom be fűzni.
-Segítsek?
-Öööm hát meg tudnád csinálni?
-Lehet nem hiszem hogy olyan nehéz.
-Oké. -Regulus be jött a függöny mögé és kicsit végig is mért. -Hé! Ne nézelődj csak segíts.
-Igen..nézlek ,vagyis segítek.
-Ugye tudod ,hogy hallottam?
-Bocsánat.

Örökkön Örökké //Regulus Black ~ 1.Rész BEFEJEZETT//Où les histoires vivent. Découvrez maintenant