Danganronpa agymenések

Super Danganronpa 2: Goodbye Despair - Kibeszélő

Szervusztok!

Újra itt vagyok, és ahogy a cím is mutatja, végre eljutottam odáig, hogy a gondolataimat összeszedve egy hosszú agymenésben elmondjak mindent, amit erről a játékról tudok.

Nem is húzom tovább az agyatokat, kezdjük is el!

Oh, igaz, spoiler alert!

Koncepció: Tulajdonképpen minden ugyanúgy kezdődik, mint az első játékban -vagy ugye az animében-, a főszereplő, Hinata Hajime bemutatkozik, ömleng a Hope's Peak-ről, stb. De fura módon, mintha meghibásodás történt volna a világban, kétszer is helyszínt váltottunk (vagy talán háromszor is), egy akkor még ismeretlen csávó szólongat -mind tudjuk ki az-, egy beszélő robot nyúl az osztályfőnöknek vallja magát, barátkozni kell ahhoz, hogy kijussunk, vagyis ez volt a terv, de ugye megjelenik a semmiből Monokuma, gyilkos játék, áruló van köztünk, emlékvesztés, és nem értünk semmit. És nem véletlenül használtam a "meghibásodás" kifejezést, ugyanis mint az utolsó fejezetben kiderült, ez az egész csak egy virtuális világban történt meg, a Neo World Programban.
Szerintem ez a koncepció zseniális volt, imádtam minden egyes percét a játéknak -na jó, talán a Nagitósakat kivéve.
Minden időben volt leleplezve, minden összefüggött, egy kisebb baki volt, de azt majd mindjárt kifejtem.

Karakterek külön: Mindegyik karakter szépen ki volt dolgozva, jó háttértörténet, vicces, egyedi személyiségekkel -mármint, a casten belül egyedi-, ami még jobbá teszi a csapat dinamikáját.

Főszereplő: Főhősünk, Hinata Hajime egy átlagos, semmilyen, unalmas, és még sorolhatnám milyen középiskolás fiú akinek minden álma az volt, hogy a Hope's Peak-be járjon, mert az milyen jó, akkor lehet majd önbizalma, boldog lehet, meg ilyenek.
Szerintem Hajime egy jó főszereplő volt, én mindenképpen át tudtam érezni az érzéseit -egyébként ő a legmagasabb kinem-.

Antagonist: Mind tudjuk, mind ismerjük őt, hiszen egy igazi legenda ez a csávó: Komaeda Nagito. A fandom nagy kedvence, az egyik legkidolgozottabb karakter a V3 szereplői mellett.
Engem személy szerint nem fogott meg a hype-ja, nem kifejezetten kedvelem, de meg tudom érteni, hogy miért szeretik annyian.
Zseniális antagonist volt, bár százszor könnyebb lett volna a dolgom, ha ő nem lett volna, de nem baj, bármennyire is fáj beismernem, dráma kell. Szinte mindenhová.
Amúgy utólag belegondolva nem is olyan érthetetlenek a cselekedetei.
Meg hát ugye ott van még Hiyoko, aki a játék felére már fejlődött volna, de ezt a folyamatot Mikan istenesen félbeszakította.
Amúgy valaki el tudná magyarázni nekem, hogy Mikan miért számít antagonistnak? Mert én őszinte leszek, azon kívül, hogy alibinek használta Hajimét, nem tudok más magyarázatot találni.

Support karakter: Szerintem őt is mindenki ismeri, hiszen nagyon sokan szeretik őt is, a cuki kis ideális gamer girl barátnőt: Nanami Chiakit.
Jó support karakter volt, és bevallom, nekem a karakter maga az semleges, de azt az egy ötös fejezetet én is tragikusnak találtam.
A dizájnját viszont imádom, az nagyon tetszik.

Az "Ultimate ???" szál: Minden játékban -kivéve az Udg-ben, természetesen- volt egy olyan diák, akinek nem tudtuk a tehetségét.
Ez jelen esetben nem más volt, mint a főhősünk. Ez a szál mindig érdekes szokott lenni, hiszen kit ne érdekelne, hogy vajon ki hogyan került be ebbe a neves iskolába. Hát, jelen esetünkben ez egy hatalmas pofára esés volt...
Ugyanis ennek a szerencsétlennek nincs, és nem is volt tehetsége. Ami amúgy egy érdekes koncepció, engem érdekelt, hogy hogyan látják az ilyen embereket ebben az univerzumban.
Megjegyzem, nem túl jól, és ezt a Nagitótól kellett megtudni.
Szóval, Hajime a Hope's Peak egy másik részén tanult, a Tartalék Kurzuson, ahová tehetségtelen emberek járnak, és egy normális felvételivel -mert az Ultimate-eket ugye az akadémia maga választja ki, ez nem úgy működik, hogy ha te akarsz menni, akkor mész is-, meg egy nem túl kicsi összeggel be lehet jutni.
Ez az információ akkor még új volt, és nem is magára az egész helyzetre -jó, ha egy kicsit jobban megnézzük a helyzetet, akkor technikailag igen, de az most mindegy-, hanem inkább a tragédiára, meg értelemszerűen a karakterre hatott ki.
Nekem ez a szál tetszett, megmagyarázott pár dolgot, és legalább lett egy plusz indokom, hogy az akadémia miért nem olyan jó, mint amilyennek prezentálják.

Karakterek összességében: Ez a cast nekem mindig különlegesnek hatott, valahogy lehetett érezni, hogy őket az emlékvesztés ellenére is összetartja valami. Természetesen itt is van ám fun fact rendesen, mivel ez a kis csapat része volt a "Junko-által-megfertőzött" emberek listáján, avagy az Ultimate Despair-nek, amiről az első játékban már szó volt.
Nekem nagyon tetszett az egész cast, a dinamikájuk zseniális volt, nagyon jól együtt működtek, és pontosan emiatt is hatott olyan bohókásnak néha a játék, nem csak a helyszín miatt. Apropó...

Helyszín: A helyszínünk nem az akadémia, hanem egy kis -azért nem olyan kicsi, de mindegy- sziget, ahol a Nap örökké süt, és ez a sziget maga a Paradicsom: Jabberwock Island.
Ezen a szigeten épült meg egyébként a Jövő Alapítvány valamelyik épülete is azt hiszem.
Valódi osztálykirándulás, vagy már-már nyaralás feelinget adott át.
Én speciel néha el is felejtettem, hogy ez egy gyilkos játék, annyira békésnek hatott.
Ha már gyilkos játék...

Gyilkosságok külön - 1. fejezet: (Ezeket nem fogom részletesen kifejteni, max egy-két dolgot említek belőlük, de ezek inkább a személyes véleményeim lesznek.)
Nekem ez a fejezet ebből a szempontból tetszett -mármint, a gyilkosság-. Nem volt túl komplikált, de nem volt olyan egyszerű sem, mint az első játék első ügye.
Az áldozatunk volt a vezetőnk, aki nem akarta, hogy bárki is meghaljon...kétségbeejtő, mi?
A gyilkos kilétét nekem elspoilerezték, de amúgy ötletem sem lett volna. A motiváció egyszerű, de hatásos volt.
Nagito megnyilvánult. Tökéletes kezdésnek, nem?

2. fejezet: Ez a fejezet volt szerintem az egyik legszomorúbb.
Mondjuk, a motiváció az szerintem elég érdekes volt.
Az áldozatot nem annyira bírtam, de tragikus volt a halála.
A gyilkos halála szintén.
Fuyuhiko és Hiyoko karakterfejlődése pedig innentől kezdődött.

3. fejezet: Akárki akármit mond, nekem tetszett ez a fejezet.
Igen, Third Case Syndrome -erről is beszélhetek egyébként-, igen, idegőrlés, igen, a gyilkos megkattan, de nekem ez a fejezet volt mondhatni az egyik kedvencem.
Az egyik áldozat után nagyon sírt a lelkem...
Egyébként itt van az említett baki, ugyanis itt nem tudjuk, hogy mivel vágták el a másik áldozat torkát -mert így halt meg, csak ez valamiért kimaradt-.
Nekomaru pedig újramanifesztálódott
egy cyborg képében -mert még valamikor dráma volt a Monokumával, ami majdnem Nekomaru életébe került-.
De mint mondtam, nekem ez a fejezet tetszett.

4. fejezet: Ez volt számomra az idegőrlés, ugyanis nem elég, hogy a Monokuma kevert egy kicsit, de a tetejébe még két kedvenc karakterem halt meg. (Mellékesen megjegyzem, az elkövető halálán háromszor sírtam.)

5. fejezet: Ezt nem nagyon szeretném kommentálni, maradjunk annyiban, hogy Nagito ijesztő.
Ja, és az áruló is előkerült, ugyebár.
Bevallom, az áruló nem volt a kedvenc karakterem, de elég tragikus volt az egész helyzet.

6. fejezet: A három "Akkor most mindent leleplezünk, és táncoljunk a játékos idegein, mert az milyen poén" fejezet közül ez volt a kedvencem.
Ja, és a mastermind-os twist érdekes volt.

Epilógus: Én előbb láttam az animét, ezért eléggé összezavart a játék vége, de ezt félretéve nekem tetszett.

Összességében: Szerintem ez a játék nagyon jól ki lett találva, a "listámon" ez az első, vagy a második lenne. Ennyi, mást nem tudnék mondani.
De ez csak az én szerény véleményem.
Értékelés: 4.5/5

Ennyi is lett volna, elnézést kérek, hogy ilyen sokáig tartott.
A következő ilyen kaliberű rész a V3-ról lesz.
Aki véleményt szeretne hozzáfűzni, nyugodtan, hisz ezért van a kommentszekció, mindenki vigyázzon magára, legyen szép napotok/estétek, és a Szerencsetalizmán legyen veletek!^^