New Danganronpa V3: Killing Harmony - Kibeszélő

142 10 32
                                    

Üdvözletem!

Szóval, eljutottam idáig is, hogy ezt megírjam. Nem tagadom, vannak kétségeim, de azt sem, hogy van itt miről beszélni.

MEGA spoiler alert, mivel itt nagyon sok mindenhez a játék vége fontos lesz, szóval itt tényleg azt ajánlom, hogy keressetek egy összefoglalót, vagy nézzetek végigjátszást!

Koncepció: A játék úgy kezdődik, hogy...hát, most mit mondjak, főhősünk, Akamatsu Kaede, egy teljesen átlagos csaj hirtelen egy osztályteremben találja magát, egy szekrényből (mármint, az ilyen tipikus sulis szekrény, nem pedig ruhás szekrény) kiesve. Elvileg elrabolták, legalábbis erre emlékszik, ahogy a másik főhősünk, Saihara Shuichi is, akivel nem sokkal később találkoztunk. Ő is csak egy átlagos csávó volt, semmi extra.
El is mennek felfedezni, legalábbis ez lenne a terv, ha böhöm nagy robotok nem üldöznék őket a tornaterembe, ahol sok más hozzájuk hasonló tehetségtelen, semmilyen középiskolás diák van. Fura, mi? Senki sem Ultimate....még!
Az említett robotokból, akik üldöztek -Exisal-okból- öt van, akiket Monokumához extrém módon hasonló robotmedvék, a Monokubok irányítanak, elvileg valamit elrontottak, és gyerekes vitatkozások közepette végül úgy döntenek, hogy "megkapjuk az első emléket". Ez mit is jelent?
Annyit, hogy újrakezdődik az egész prológus, annyi különbséggel, hogy mostmár van tehetsége mindenkinek, megismerjük Monokumát, gyilkos játék, stb.
Ez még furább, nem? Mindenesetre, rengeteg lehetőség volt benne, és a tény, hogy most lánnyal vagyunk -mármint, így, egy rendes játékban, mert bármennyire is szomorú, az Ultra Despair Girls az csak egy spin-off játék-, semmiképp sem unalmas.
Hát, annyit mondok, hogy ez egy érdekes kezdés volt.

Karakterek külön: Enyhén fogalmaznék, ha azt mondanám, hogy itt ki voltak dolgozva a karakterek. Konkrétan...egyik játékban sem voltak ilyen komplex karakterek. Ezt most jegyezze meg mindenki, mert erre még visszatérek majd.

Főszereplő: Ez..most kicsit érdekes lesz.
Szóval, a csavar az most az, hogy kettő főhős van, Akamatsu Kaede és Saihara Shuichi. Mivel...Kaede meghalt...nem, nem mondok most még semmit erről.
Szóval, Kaede az Ultimate Zongorista volt, egy teljesen átlagos tehetség, annyi, hogy tudsz zongorázni, de azt expert, SŐT, már master szinten.
Ilyen szempontból Kaede egy jó főhős lett volna, mert a Danganronpás főhősök sajátosságai közé tartoznak az egyszerűségük, átlagosságuk (egyébként Kaede nem volt annyira kidolgozva, mint a többiek). Azonban Kaedében megvolt az, ami a többi főhősben nem: mindenkit megmenteni és összebarátkozni velük. De olyan szinten, hogy ő még drasztikus dolgokat is elkövetett volna azért, hogy ez megtörténjen...
Shuichi...nos, ő állt legközelebb Kaedéhez, ezért lett ő a kiválasztott.
Ő volt az Ultimate Detektív.
Shuichi egy önbizalom hiányos, szerencsétlen detektív volt, egy múltbéli incidensnek köszönhetően.
(Egyébként itt is Shuichiről már akkor többet tudtunk, mint Kaedéről, csak úgy megjegyzem.)
Ugye Kaede meghalt, és Shuichi lett az új főhős.
Ez önmagában érdekes, és értem, hogy mit akartak elérni a készítők, csak nekem, személy szerint nem tetszett ez a váltás.

Antagonist: Őt is mindenki ismeri, szinte már ő is lehetne a Danganronpa kabalája: Oma Kokichi.
Vagyis hát, inkább anti-hős, mint antagonist, de mindegy.
Róla egyébként valamelyik korábbi részben volt szó, úgyhogy ő róla most részletesebben nem fogok beszélni, annyit mondanék, hogy...wow. Egyszerűen, wow. Tehát, a Togamin csak simán kiégtem, a Nagito az már egy-két fokkal hardcore-abb volt, a Monakától szabályosan féltem, a Kokichin meg csak néztem...azta.

Support: Ez is egy kicsit összezavaró...
Ha Kaedével mentünk volna végig, akkor Shuichi lett volna a support karakter, ami amúgy szerintem nem is lett volna rossz.
De mivel ez nem így lett, ezért mindenképpen Kaitót és Makit mondanám, mint Shuichi legközelebbi barátai.
Maradjunk annyiban, hogy a kellő támogatást megadták.

Az Ultimate ??? szál: Ugye, minden játékban (Udg kivétel) van egy olyan diák, akinek nem tudjuk a tehetségét. Ezúttal -az egyik személyes kedvencem- Amami Rantaro kapta meg ezt a szerepet. Azonban a csavar még csak most jön.
Mind a három játékban más volt az oka annak, hogy nem emlékeztek a tehetségükre. Na most, a Kirigirinek szerintem nagyon könnyen ki lehetett találni -még úgy is, hogy mondjuk nem láttad az animét, vagy nem spoilerezték el neked-, Hajimét pedig már kifejtettem.
Ami nekem a Rantarónál nagyon tetszett az az, hogy nagyobb volt a jelentősége sztori szempontból, mint kb. bármi másnak.
Nekem ez a szál nagyon tetszett, zseniálisnak találom azt, ahogyan megcsinálták.

Karakterek összességében: Ez a cast...érdekes volt. Semmiképpen sem volt unalmas.
Bár, nekem őszintén szólva hiányzik az a dinamika, amitől még jobb lehetne, de nem rossz.
Meg, itt szerintem kicsit jobban érződik, hogy a karaktereket nem nagyon köti össze semmi, mint mondjuk az Sdr2-ben.
De a második felére a játéknak szépen összekovácsolódtak.

Helyszín: A helyszín ezúttal egy Hope's Peak-hez nagyon hasonló akadémia, az Ultimate Academy For Gifted Juveniles, ami nagyjából annyit jelent, hogy az Ultimate Akadémia Tehetséges Fiataloknak.
Ez az épület nem annyira zárt, mint a Hope's Peak, mert van ennek vagy 3 udvara, meg valamiért az akadémia belsejét benőtte több helyen is a gaz, meg a borostyán. Ja, meg itt van a cast minden tagjának külön Kutató Laborja, vagy mije.
Van egy casino és egy...egy Love Hotel is. Igen, egy Love Hotel.
Az egyébként szerintem jó, hogy nem nagyon tudom a Thh-hoz hasonlítani a V3-t helyszín szempontjából, mert igen, mindkettő akadémia, de szinte teljesen mások.

Gyilkosságok külön - 1. fejezet:
Na, a V3 ezzel az egy fejezettel nagyon kihúzta nálam a gyufát, mivel nem elég, hogy kapásból az egyik kedvenc karakterem halt meg, a tetejébe még csavart is az egészen nem is egyet, hanem kettőt.

2. fejezet: Tetszett...nagyon ötletes és kidolgozott volt, csak kicsit túl volt komplikálva.

3. fejezet: Ugyanaz, mint a másodiknál. Annyi különbséggel, hogy most is kettő nagy kedvencemnek húzták le a rolót.
Ja, és attól még, hogy Third Case Syndrome, szerintem jó volt.

4. fejezet: Nem nyilatkozom...

5. fejezet: Wow...egyszerűen wow...

6. fejezet: Ha az első fejezetnél kettőt csavartak, akkor itt legalább 10-et.
Minden...3...2...1...kamu! Igen, kamu. Körülbelül semmit sem tudunk tuti biztosra. Azok a jól kidolgozott karakterek? Kamu. Az egész hóbelebanc, amin átmentünk? Kamu. Bíztató, ugye?

Epilógus: Öhm...mi a rák?
Tehát, nekem azt mondták, hogy ez egy a Hope's Peak-es száltól TELJESEN eltérő történet, erre nem.
A készítők fogták magukat, és azt mondták "kavarjunk meg mindent, és helyette csináljunk egy az egész szériát lezáró játékot!". Jó, nyilván nem ezt mondták, csak viccelek...
Tehát, akkor most mi van a Shuichiékkel? Kijutottak? Ott ragadtak a fikcióban, vagy mi? Nem tudni...és pont ez a lényeg. Olvastam egy a Danganronpa "apjával" készült interjúban, hogy azért lett olyan a V3 vége, amilyen, hogy a nézőkből érzelmeket váltson ki, függetlenül attól, hogy az pozitív, vagy negatív. Azt gondolhatsz, amit akarsz. Több elmélet is van, amikről ha akarjátok, beszélhetek egy másik részben.

Összességében: Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem a "listámon" ez lenne az utolsó.
Nem azt mondom, hogy nem lett jól kitalálva, sőt. Nagyon jól lett kitalálva, és napokig csak meredtem magam elé, hogy wow...
De nekem van egy ilyen személyes preferenciám dolgokkal kapcsolatban, mégpedig az, hogy én szeretem, ha valami konkrét, és nincs utána semmi kérdésem. És ez a bajom a V3-al. Túl sok kérdés. "Mi igazi?" "Mi nem?" "Akkor most mi van a Hope's Peak-es bagázzsal?" stb. És ez mit eredményez? Headcanon-öket.
A headcanon egyébként annyit takar, hogy mondjuk én azt mondom, hogy...Hajime nem szereti a légfrissítő illatát. Ez nem valószínű, hogy így van, de én ezt gondolom. (Egyébként nem) Ez egy headcanon.
Mit eredményez a sok headcanon?
Vitákat, ami szintén lehet pozitív, vagy negatív.
Lehet, hogy ezt akarta elérni az alkotó? Lehetséges...
Értékelés: 4/5

Mindenesetre, erről ennyit. Remélem tetszett, ha van kérdés/kérés, vagy véleményed, akkor bátran írd le a kommentszekcióba!
Egyébként melyik játék legyen a következő? Mert már csak a Thh és az Udg maradt.
Legyen szép napotok/estétek, és sok-sok Szerencsetalizmánt!^^

Danganronpa agymenésekOù les histoires vivent. Découvrez maintenant