Tánc az esőben

A képzelet és a valóság összeolvadásának jelenése egy történetben a szív mélyéről. Bonyodalmas érzelmek és események sorozata. Két ember közös történtének,barátságának kezdete valahol messze a múlt sodrása alatt hever a homokban,de már a befejezés közeledését és végét éljük metaforákba burkolva.

Az ismeretlen a sok napsütés között ott van, valami igazán furcsa és rejtelmes. Az égető sugarakat elfedi a homály,ami mindig az idegennel érkezik. Sötét és hideg az idő palástja,melyet hosszan húz maga után. Tükörképe nem egyezik meg a valósággal,mert nincs tükörkép mely igazán megmutathatná valódi lényét. Hiszik az emberek,hogy kiszámítható,de ha igazán meg akarják ismerni rájönnek,hogy nem lehetséges,ezért csak úgy emlegetik:Felhő,melyről csak sejteni lehet,hogy mit rejt. Állandó utazásának lényege akaratának eléréséért való harc a végsőkig. Mi a végsőkig tartó küzdelemre buzdítja,a kitartás és az elhatározottság gyermeke,mely mindenen áthatol. Ez az erő,ami a csendtől is sokkal erősebb,maga a szeretet.

A Felhő szavai:
- Gondolataim elszállanak a zaj felett szépen,csendesen. Nem mélyülnek el a zavaros zsivajban. Csupán mosolyogva merengek az alkotó elképzelt pillanatain . Róla fest képet a jókedv,a gyötrelem és a rejtelem kérdésének tekintete. Nincs annyi művész ,hogy ábrázolni tudják Őt,hisz sok arcú. Minden mozzanat máshogy érinti. A rezdülések sugallatára változik. Soha se mutatja kétszer ugyanazt az orcát. Hasonlóan talán,de mindig más.
Emberi szemmel megláthatatlan,csak azt látod,amit a festők festenek,az igazi érzelmet nem,mert nincs oly alkotás róla ami bemutatná Őt, mert kiszámíthatatlan és elérhetetlen.

A Gondolat az, akit így rebesget menetelése során az utazó. Hallgatják az emberek a vándor lelkének halk suttogását,hogy megértsék teteinek okát. Nem kér mást csupán a festőkkel táncoló élő alkotás barátságát,ezért célja az,hogy a fájdalmak és a reménytelenség sivatagán át vezető út végén lássa a Gondolatot és vele legyen.

A Felhő szavai:
- Ó,te hatalmas táj. Messze sodrod tőlem Őt? Lelkem erejét sohase kaparinthatod meg,hogy a legnagyobb hatalomnak tűnj a szememben. Nem,ezt nem engedhetem meg. Térden csúszva is megnyerem a kettőnk között vívó csatát,áttaposok biradalmadon!

Első lépései oly erősnek tűnnek,azonban hamar megtorpan a sivatag végét nem látván. Hangok próbálják még jobban földre kényszeríteni: - Add fel!,- Nem érsz semmit a fáradozással!,- Ne is álmodj róla,hogy vele lehetsz!,- Reménytelen!A csatát elbukni? Azt már nem! Kihúzva magát,büszkén lépkedett lassan,előre. Ha térdre rogyik,akkor is megmutatja,hogy nincs reménytelen helyzet. Nyomokat hagyva maga után halad a cél felé.

Szavát betartotta,háta mögött hagyja a reménytelenséget. Sík felszín előtt megállva tekint szét. Tán ez egy alföld? Nem. Jó vicc. A bizonytalanság medre,melyen keresztül ível egy keskeny,üvegekből felépült híd,melyen egyetlen instabil lépés végzetes lehet. Stabilnak látszó ingatagság. De jó! Reszkető végtagokkal lép előre. Remeg alatta az eszkábált létesítmény. Óvatos. Szíve verése nem egyenletes. Teste kimerülve lábai egyensúlyára hagyatkozik,melyek cserben hagyják. A hídról lecsúszik. A beláthatatlan mélységbe zuhan. Mégis zuhanás közben is reménykedik menekülésében.

A Felhő szavai:
- Most nem hagyhatod cserben önmagad! Nem uralkodhat feletted e aljas érzelem! Ereszd ki szárnyaid Bizalom és emelj fel! Szárnyalj velem úgy,ahogy eddig soha!

Átkarolva a fáradt Felhőt a Bizalom a sötétség karmából emeli ki. Szárnyait karmolja a gonosz erő,ez mégsem elég ahhoz, hogy elnyelje őket. A felszín felé közeledve a vándor rádöbben,hogy hinni és bízni mindig kell,így érheted el a vágyaid.

A megmentő szárnyai megtörve jutatták át a szakadékon. Azonban még mindig nincs vége a kalandoknak. Már megint valami gond. Meredek oldalú,sziklás,vulkán alakzatú hegységre tekint fel. A lehetetlenség és az esélytelenség szövetségének elpusztíthatatlan munkássága ez.

Nem törődve a veszéllyel lendületet véve rohant átmászni a körívű természeti magaslatot,egyetlen egy apró segítség nélkül.Keskeny fogású köveken húzódzkodik. Ujjai az éles szikláktól kisebesedtek. Végtagjai bármikor megcsúszhatnak és ez által a gravitáció törvénye beteljesül. Lábfejei nem találják a megfelelő pontot. Teste karjai gyenge tartására támaszkodik,apró hiba és amiért küzdött az semmibe vész. Kezd bele törődni,hogy soha nem lehet az alkotó mellett.

Felcsendül a barát kellemes hangja,mely az a kiismerhetetlen számára a legcsodálatosabb dallam. Kézfejeinek esélyt ad,hogy a céltól nem messze ne essen a kudarc ölébe. Karjaiba kitartást, lábaiba stabilitást gyűjtve indul az utolsó métereket megmászni.

A hegy tetején állva végre valóra válik a világot szemlélő szemei álma. Az alkotást tekintve boldogság tűnt fel arcán. Azonban ezt az érzést háttérbe szorította a Gondolat arcán lévő szomorúság uralkodó jelenléte.. A Felhő tekintetében aggodalom bukkan fel. Cselekedetei felgyorsulnak,hogy mi hamarabb lejuthasson hozzá. A magaslatról bárhogy próbál lemászni,nem sikerül számára. Valami burok zárja el útját. Töpreng. Rájön mely megoldással csalhat újra örömet a másik orcájára. Tudja az alkotónak szüksége van rá,mivel a körülötte lévő talaj száraz és kietlen.

Határozott. A hegy tetején hátat fordít az táncosnak,a párkáig sétál,majd visszafordul. Szemei nagyobb lángban égnek,mint eddig bármikor. Futásnak indul a Gondolat felé,egyre közelebb a tető széléhez. Elugrik nagy lendülettel.

A Felhő szavai:

- A madarak felröppenek. Szabadabban,mint bárki más. Szabadon és feltételek nélkül élvezik a nap sugarait. Nem törődnek az idő múlásával. Egyedül a szívük irányítására hagyatkoznak. Szállni boldogan? Igen,ez amiről te döntesz. Te érzed,hogy mikor vagy boldog. Rajtad áll mi az ami szárnyaidat kibontja. Ha szíved lekötözve raboskodik elméd cellájába sose leszel igazán önmagad. Lehet gyötrelmes és vért izzadó amíg szárnyaid megerősödnek és felemelnek a mélyből . Szíved vére eközben lassan elcseppen,neked mégis az hoz örömet,hogy a végsőkig harcolsz,az elérhetetlenség ellen álmod beteljesüléséért. Szeretném szívem szabadságát, engedem szállni azzal az árral,hogy hagyom elvérezni.

Esni kezd az eső, fájdalommal teli cseppek örömet okoznak. A Felhő sose lesz olyan,mint rég, nincs a sötét vatta darab tovább. Álma nem teljesedhetett be,mégis a végsőkig ment,hogy az esőben táncoló élő alkotás boldog legyen.

A táncoló orcáján végig folyó cseppek mesélik el történetüket. A Gondolat felnéz az égre,de nem látja már azt amit keresett csak annak maradék darabjait.