Ketté szakadt lélek - Five Hargreeves ❗Szünetel❗

◇ Első rész ◇

Hagyj már!

Nem tudsz segíteni!

Miért nem foglalkozol a saját dolgoddal!

NYOLCAS NINCS ERŐD!

NEM JÖHETSZ VELÜNK ÉRTSD MÁR MEG!

Ezek a mondatok hagyták el a testvéreim száját ahányszor csak hozzájuk szóltam. Az egyetlen ember akivel néha beszélgettem az Vanya. Nem volt képessége ahogy nekem se így megbíztam benne.
Egyik nap apával és a többiekkel mehettünk. Végre egyszer elvitt magával. Engem és Vanyat is. Egy ház tetejéről néztük azt ahogy a testvéreink megakadályoznak egy bankrablást.

-Apa,mi miért nem játszhatunk a többiekkel? -kérdezte a mellettem álló frufrus lány.

Reggie össze csukta a távcsövét. A tekintetével se tisztelt meg minket majd így szólt.

-Attól tartok bennetek semmi különleges nincsen hetes számú. -mondta tekintetét még mindig a bankra helyezve.

Mindkettőnket szíven ütött amit mondott. Nem mutattuk de nagyon fájt. Megfogtam Vanya kezét aki válaszul csak megszorította. Mind a ketten sírni tudtunk volna.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Elegem lett. A folytonos néma esti sírások már fárasztottak. Mindig is csöndben sírtam de most már nem bírtam.Ki kellett engednem. Felmentem a padlásra és kiültem a párkányra. Fájt mindenem. Elfáradtam. Hasztalannak éreztem magam.

-Bassza meg minden és mindenki! -üvöltöttem hogy a szél messzire vigye a hangom.

Éppen vissza akartam mászni amikor hirtelen megcsúsztam. A szívem ennél még nem vert hevesebben. Zuhanni kezdtem de valaki elkapott.

-Először is mit keresel itt,másodszor pedig megvesztél!? Meg is halhattál volna ha én nem vagyok itt. -mondta a zöld szemű hős.

-Ötös? -kérdeztem vissza miközben másztam be az ablakon.

-Nem, Michael Jackson. Hát még jó hogy én!

-Mit csinálsz itt?

-Inkább az a kérdés hogy te mit csinálsz itt.

-Én csak... -mondtam de nem akartam folytatni és a tekintetét is kerültem mert féltem hogy meglátja a könnyek nyomait az arcomon.

-Te csak mi? Nyolcas. Miért vagy itt és miért nem vagy hajlandó a szemembe nézni? -mondta egy kicsit felbosszant hangon majd tett felém pár lépést. Én hátráltam pár lépést.

-Ötös jobb ha most elmész... -mondtam kicsit ijedt hangon.

-Nem! Nyolcas! Nézz rám! -emelte meg a hangját amivel kicsit megijesztett.

Tudta jól hogy magamnak való gyerek voltam és hogy nem beszéltem sokat de hallottam a hangjában hogy mérges. Mindig mikor hozzám szólt általában ilyen hangnemet használt mivel idegesítettem. Be kell valljam féltem tőle.
Elege lett a tétova és néma ácsorgásomból. A karomnál fogva magához rántott majd az államnál fogva fel emelte a fejem. Nem lehetett már elkerülni így a szemébe néztem.

-Te sírtál? -mondta már nyugodt hangon.

-Nem. -hazudtam.

Megfogta az arcom és letörölte a könnyeim. Megmarkol a tarkóm és bele nyomta a vállába az arcom és átölelt. Most először éreztem azt hogy Vanyan kívül más valaki is szeret a családban. Vissza öleltem és éreztem hogy a könnyeim újra potyogni kezdenek. Eltolt magától,rám nézett és megpuszilta a homlokom.