Hagyj már!
Nem tudsz segíteni!
Miért nem foglalkozol a saját dolgoddal!
NYOLCAS NINCS ERŐD!
NEM JÖHETSZ VELÜNK ÉRTSD MÁR MEG!
Ezek a mondatok hagyták el a testvéreim száját ahányszor csak hozzájuk szóltam. Az egyetlen ember akivel néha beszélgettem az Vanya. Nem volt képessége ahogy nekem se így megbíztam benne.
Egyik nap apával és a többiekkel mehettünk. Végre egyszer elvitt magával. Engem és Vanyat is. Egy ház tetejéről néztük azt ahogy a testvéreink megakadályoznak egy bankrablást.-Apa,mi miért nem játszhatunk a többiekkel? -kérdezte a mellettem álló frufrus lány.
Reggie össze csukta a távcsövét. A tekintetével se tisztelt meg minket majd így szólt.
-Attól tartok bennetek semmi különleges nincsen hetes számú. -mondta tekintetét még mindig a bankra helyezve.
Mindkettőnket szíven ütött amit mondott. Nem mutattuk de nagyon fájt. Megfogtam Vanya kezét aki válaszul csak megszorította. Mind a ketten sírni tudtunk volna.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Elegem lett. A folytonos néma esti sírások már fárasztottak. Mindig is csöndben sírtam de most már nem bírtam.Ki kellett engednem. Felmentem a padlásra és kiültem a párkányra. Fájt mindenem. Elfáradtam. Hasztalannak éreztem magam.
-Bassza meg minden és mindenki! -üvöltöttem hogy a szél messzire vigye a hangom.
Éppen vissza akartam mászni amikor hirtelen megcsúsztam. A szívem ennél még nem vert hevesebben. Zuhanni kezdtem de valaki elkapott.
-Először is mit keresel itt,másodszor pedig megvesztél!? Meg is halhattál volna ha én nem vagyok itt. -mondta a zöld szemű hős.
-Ötös? -kérdeztem vissza miközben másztam be az ablakon.
-Nem, Michael Jackson. Hát még jó hogy én!
-Mit csinálsz itt?
-Inkább az a kérdés hogy te mit csinálsz itt.
-Én csak... -mondtam de nem akartam folytatni és a tekintetét is kerültem mert féltem hogy meglátja a könnyek nyomait az arcomon.
-Te csak mi? Nyolcas. Miért vagy itt és miért nem vagy hajlandó a szemembe nézni? -mondta egy kicsit felbosszant hangon majd tett felém pár lépést. Én hátráltam pár lépést.
-Ötös jobb ha most elmész... -mondtam kicsit ijedt hangon.
-Nem! Nyolcas! Nézz rám! -emelte meg a hangját amivel kicsit megijesztett.
Tudta jól hogy magamnak való gyerek voltam és hogy nem beszéltem sokat de hallottam a hangjában hogy mérges. Mindig mikor hozzám szólt általában ilyen hangnemet használt mivel idegesítettem. Be kell valljam féltem tőle.
Elege lett a tétova és néma ácsorgásomból. A karomnál fogva magához rántott majd az államnál fogva fel emelte a fejem. Nem lehetett már elkerülni így a szemébe néztem.-Te sírtál? -mondta már nyugodt hangon.
-Nem. -hazudtam.
Megfogta az arcom és letörölte a könnyeim. Megmarkol a tarkóm és bele nyomta a vállába az arcom és átölelt. Most először éreztem azt hogy Vanyan kívül más valaki is szeret a családban. Vissza öleltem és éreztem hogy a könnyeim újra potyogni kezdenek. Eltolt magától,rám nézett és megpuszilta a homlokom.
YOU ARE READING
Ketté szakadt lélek - Five Hargreeves ❗Szünetel❗
FanfictionSziasztok! Ez az első storym itt wattpadon. Remélem tetszeni fog❤ A nevem Emma.Emma Hargreeves. És ez az én történetem.