Ketté szakadt lélek - Five Hargreeves ❗Szünetel❗

◇ Tizenegyedik rész ◇

Kinyitottam a szemem. Fogalmam sem volt hogy hol vagyok, de hogy nem otthon az biztos. Körbe néztem. Mintha egy romos épület lenne vagy valami hatalmas elhagyatott raktár.
-Hahó? -visszhangzott a hangom át az egész termen.
-Tudom hogy meg akarsz tőle szabadulni.
-Ki-Ki van ott?? -néztem a hang irányába.
- Az hogy ki vagyok az most lényegtelen. 3 nap múlva el fog pusztulni a világ ha nem szabadulsz meg tőle.
-Kitől?
-Tudod kitől.
-De hogyan? Meg se tudom érinteni! Lehetetlen elpusztítani!
-Nos általad sebződik. A tested az ő teste is.
-Ezzel azt akarod mondani hogy csak akkor tudom megmenteni az embereket az itélet naptól hogyha- -itt megcsuklott a hangom hiszen nem bírtam kimondani.
-Igen. Ha meghalsz.... Sajnálom.
-De várj! Biztos van más megoldás! Valaminek kell lennie!
-Nincs! Az egyetlen esély a túlélésre a halálod Emma!
-DE NEM TEHETEM! NEM ÉRTED!? SZÜKSÉGÜK VAN RÁM!! A családomnak! A szerelmemnek...
-Rendben...Megpróbálok valami más módot keresni.
-Köszönöm...És megmondanád esetleg nekem a neved?
-Oh a nevem minden.
-Minden?
-Igen, de most mennem kell. Szia Emma!
-Szia Minden!
Azzal a lendülettel a pupilláim kitágultak és felriadtak. Hajnal volt még, és sötét. Ötös az igazak álmát aludta. Felültem az ágyban és csak bámultam őt. Amikor alszik olyan békés és nem megszállottja annak a hülye apokalipszisnek.
-Ne haragudj rám. Kérlek... De meg kell tennem. Hogy túl éljék. Mindannyian. Ahogy te is. Életemben nem szerettem még úgy senkit mint téged. De ennek most vége. Szeretlek, és tudd hogy örökké foglak. Bocsáss meg... -potyogtak a könnyeim amikor végig simítottam selymes arcán majd felálltam és össze pakoltam. Lementem a földszintre egyenesen apa irodájába. Tudtam hogy kellenek az adataim a kutatásaimhoz amit végezni fogok. Kotorásztam,vagyis igazából feldúltam az irodát és megtaláltam a rólam írt mappákat és a könyvet. Az egyik fiókba kotorászva találtam egy borítékot "laboratórium kordinátái" néven. Egy labor. Ez kell nekem. Felkaptam és bele tettem a papírokat a táskámba. Mielőtt lenyomtam volna a kilincset,vissza néztem. A sok emlék,csalódás, fájdalom, öröm,nevetés és minden ami ebben a házban történt most a múlté lesz. Amint kilépek ezen az ajtón el felejtődöm.
-Kérlek bocsássatok meg. Mindannyian. És sajnálom Ötös...hogy nem veled élem le az életem... Szeretlek titeket. -megcsuklott a hangom és újra megjelentek a kis patakok az arcomon. Lenyomtam a kilincset és elhagytam az akadémiát. Talán örökre. Testvéreim pedig mit sem sejtve az igazak álmát alusszák. Az othonom, az életem...mindenem oda lett a gonosz felem miatt. Nem bírtam ki,megálltam az egyik sikátornál majd bementem és a falnak támaszkodtam. Lassan lecsúsztam és éreztem hogy a forró könnycseppek égetik az arcomat. Ordítottam. A fájdalom. Az hogy most hagytam el az otthonom, hátra hagyva a fivéreim és életem szerelmét egy trauma volt.

Ema szemszöge:
Erősödöm. Jó kislány... Vessz csak el a negatív érzelmek tengerében és akkor én... Akkor majd én a felszínre török... Mi lenne ha még jobban törném a jeget?

Emma szemszöge:
-Ó, sirdogálunk?
-Hagyj békén...
-Jaj ne légy már ilyen morci.
-Azt mondtam hagyj békén...
-Ahh ne csinált már ezt ne legyél már ilyen-
-AZT MONDTAM TAKARODJ! MI LENNE HA BÉKÉN HAGYNÁL ÉS ELTAKARODNÁL AZ ÉLETEMBŐL CSAK ÖT K*BASZOTT PERCRE!?
-Jól van, jól van hiszti gúnár csak meg akartam mutatni milyen csini vagyok!
Ekkor jobban szemügyre vettem és láttam,hogy kezd kirajzolódni a formája.
-Ezt meg-
-Á-Á, a titok tartás kötelez! -nevetett fel arcán kaján vigyorral majd köddé vált. Nagy nehezen feltápázkodtam a földről és elindultam a labor felé mikor a nap első sugara megsimogatta a horizontot.

Sziasztok!
Tudom nagyon rég volt rész és bocsánat csak nem volt ihletem. De most már van szvl remél tudom folytatni. Ha tetszett csillagozzatok és ha van valami amit szeretnétek mondani akkor írjátok kommentet!💕☁

(-607 words)