krétapor és sár // scarabedo [hun|completed]

3

— Balladeer?

Scaramouche csak most veszi észre, hogy a nagy gondolkodásban nem csak, hogy a Kreideprinz is felébredt, hanem még a kezét is a szőke férfi arcán felejtette.

Raiden talán mégis megkönyörült a Harbingeren, mert a hangos dörgés és a még hangosabban csattanó villám úgy megijeszti mindkettejüket, hogy akaratlanul is egymáshoz bújnak.

Scaramouche ekkor kezd el dideregni. Bár Albedo nem volt jéghideg, időközben nem csak a kalapja, hanem a sálja is a vihar kezére került; így nyilván a dragonspinei klíma extrémitása még egy Fatui Harbingert - bár mentségére legyen, hogy inazumai - is igen megvisel. A hótól nedves ruhái sem javítanak a helyzeten.

— Oh, Balladeer, — teríti Scaramouche vállára a kabátját az alkimista — ha jól emlékszem, van egy plédem valahol... Ah, meg is van, szerencsére nem fújta el a szél.

Azzal Albedo maguk köré is tekerte a nagy, meleg barna takarót.

Ha Scaramouche nem érzi úgy, hogy lehullanak az ujjai a fagytól, és ha nem lenne olyan istentelenül fáradt a hegy megmászásától, talán nem dőlne neki a szőke férfinak, talán nem hunyná be a szemét, és minden bizonnyal nem érezné magát ilyen kellemesen; mintha otthon lenne, Inazumában, nyár lenne, egy hatalmas fa alatt ülnének, és halkan, valahol a távolban a kabócák hangja szólna.

Talán megszökhetnének a Tsaritsa elől. Talán a Shogun megkegyelmez, és visszamehetnének Inazumába. Persze leadnák a visionjüket - a tárgyat, ami miatt Scaramouche évekkel ezelőtt maga mögött hagyta azt a gyönyörű országot, amit titokban még mindig az otthonának tart - és csendes életet élhetnének együtt.

De persze ez nem lehetséges: itt tél van, hideg tél és vihar; amint a következő villám ismét valahol a közelben lecsap, Scaramouche úgy érzi, mindjárt sírva fakad.

— Shogun, Raiden Shogun... — suttogja, sikertelenül elkerülni próbálva Albedo figyelmét — Bocsánat... Bocsáss meg...

Albedo nem mond semmit. Ehelyett az egyik kezével óvatosan Scaramouche hajába túr, a másikkal pedig magához öleli a Harbingert.

— Amikor... Amikor megszöktem Inazumából... — Scaramouche zokog — A húgommal mentem, az én ötletem volt. A tengeren keresztül... Egy tutajjal...

Scaramouche nem tudja, miért mondja el ezt Albedonak, sőt, egyáltalán nem is akarja, hogy megtudja, de úgy érzi, neki elmondhatja.

— A vision hunt miatt döntöttünk így... A húgomnak hydro visionje volt, nekem — mutat a saját visionjére — electro... Már az is csoda, hogy egyáltalán kijutottunk a nyílt tengerre. Útközben... Útközben vihar támadt. Dörgött, villámlott, ahogy szokott. Mindig... Mindigis úgy gondoltam, hogy Raiden Shogun bosszúja volt ez, amiért elhagytuk; belénkcsapott a villám és ripityára tört a tutaj, ma is tiszta heg az oldalam miatta. A húgomnak... a húgomnak nyoma veszett, és én sem éltem volna túl, ha nem tudok belekapaszkodni az egyik palánkba, és nem talált volna rám az a liyuei hajó...

A Kreideprinz már Scaramouche arcát simogatta, aki már Albedo ölében feküdt. Talán félálomban még hallotta, amikor Albedo végre megszólalt:

— Ha egy nap elveszik az önuralmam és elpusztítom Mondstadtot, elpusztítok mindent, majd számíthatok arra, hogy te megállítasz, Balladeer?

De Albedo ajkait a sajátján már biztos, hogy nem érezte.