Sorrow & Love

5.rész

Leültem az asztalhoz és voltam olyan szerencsés hogy James lehuppant mellém. Elmormoltam magamban egy gyors imát. Anya meg Will velünk szemben ültek, látszólagosan jól elvoltak. Eszembe jutott hogy minden nap így kell hogy legyünk. Családi ebéd, kirándulások, nyaralások, iskola, kocsikázások, közös tévézések... minden közös. Akár a konyhaban is összefuthatok velük. Bár itt a legnagyobb baj Jamessel van.
Hirtelen valaki megfogta az asztal alatt a kezemet. Kikerekedett szemmel néztem hogy James az.
Rászorított egyet, én pedig reflexből rácsaptam az asztalra ezért kénytelen voltam köhögést imitálni. Szuper. Ennél kínosabb már nem is lehet.
- Mi a baj kicsim? - nézett rám anyám azzal a "neked mi bajod van" nézéssel.
- Csak félrenyeltem nyugi, semmi komoly, elnézést kérek az udvariatlanságért.
- És mond csak Sydney, mióta vagy pomponlány? - érdeklődött Will.  Ránéztem, és olyan halál nyugodt fejjel ült hogy meg se látszott rajta semmi.
- Már vagy jó három éve - mosolyogtam Willre, anya pedig bólogatva helyeselt.
- Miért nem te vagy a csapat élén? Hisz az egyik legjobb vagy.
- Sose törtem magam ezért, de most hogy mondod lehet hogy teszek érte - bólogattam. A víz levert már.
- És te James, hogy bírod az egész csapatot kordában tartani? - érdeklődött anya is a mellettem ülő idióta után. Ekkor hálisten elvette a kezét.
Komolyan mondom nem is tudom mit gondol, tönkre akarja anyáék kapcsolatát tenni? Éveken keresztül észre se vett, tegnap is csak az ital vezérelte a tetteit. És ma kiderült hogy, egy családba fogunk tartozni erre azt akarja nekem hazudni hogy ő akar valamit tőlem. Olyan mérges lettem hogy az étvágyam is elment.
- Sajnálom anya, nagyon finom az ebéd de nem érzem magam jól, elmegyek egyet sétálni - álltam fel az ebéd kellős közepén. Mindenki csak értetlenül nézett,  de nem érdekelt. Egy percnél tovább sem tudtam az asztalnál maradni. Fel kaptam az asztalról a kulcsot, kiléptem az ajtón és azonnal hívtam azokat akik mindig megértenek.

Larissa, Alexis és Amie csak tátott szájjal hallgatták végig amint elsírtam nekik az egész történetet. Tény, hogy összetört bennem egy világ, amikor szeretsz egy embert és tudod hogy soha nem lehet a tied.
- Ne legyél szomorú, nem látod a fától az erdőt Sydney - simogatta meg a vállam Amie.
- Bizony sok hal van még a tengerben, nem kell egy ilyen ember miatt szomorkodni.
- Biztos találsz mást - hiába biztattak a lányok, nem segített a helyzeten.
- De nekem ő kell - kezdtem el újra a sírást - de közben meg haza se akarok menni mert tudom hogy otthon lesz, az én házamban, a szobámmal szemben, és keresztbe akar majd tenni nekem ahol csak tud - úgy éreztem hogy egy örök körforgásba kerültem.

Miután lenyugodtam, és megettem Amiék egész édesség készletét, felhívtam anyát hogy ma Amienél alszok. Megértette hogy sok volt ez nekem így egyszerre, pedig nem is erről volt szó, de ő arról nem tudhatott.
Már aludnom kellett volna, de pörgött az agyam. Holnap készülünk egy újabb felvezetésre a csapattal. Reggelről még haza kellett volna mennem a dolgaimat, de nem akartam. Végül újból álomba sírtam magam.