Az a bizonyos év

1. rész

- Sarah, segíts! - sírtam a telefonba vörös barátnőmnek.

- Öt perc és ott vagyok - sóhajtott és kinyomta.

Idegesen doboltam ujjaimmal a Winsszel közös liverpooli albérletünk parkettáján, miközben tekintetemet az órán tartottam és le sem vettem onnan, amíg Sarah meg nem jelent.

Sarah, amikor tavaly végzett az egyetemen visszaköltözött Angliába és most nagyjából két utcányira tőlünk élvezi tőlünk a szingli létet, és amikor nem Nagy-Britannia férfi lakosságát próbálja az ágyába csalogatni, akkor rendezvényszervezőként dolgozik.

- Három percet késtél - néztem rá komolyan, könnyes szemekkel.

- Bocsánat - forgatta meg a szemét, majd leült mellém. - Úgy tűnik, elég nagy szarban vagy.

- Erre magamtól nem jöttem rá - vágtam rá rögtön, talán a kelleténél egy kicsit hisztérikusabban.

- Emlékszel, itt tartottunk három évvel ezelőtt is - próbálta elviccelni, de kétségbeesett arckifejezésem láttán elment a kedve tőle, és szó nélkül nyújtott át négy dobozt.

Tíz perccel később a fürdőszoba kövén ültem, a vörös lány pedig idegességében fel-alá járkált a kis helységben.

- Befejeznéd? - mordultam rá.

- Megnéznéd? - vonta fel a szemöldökét, mire csak egy vállrándítással reagáltam, de látva a négy apró pálcikán a két határozott csíkot, mintha megnyílt volna alattam a talaj.

- Sarah - nyögtem ki, mire az említett érdeklődve jött közelebb, én pedig majdnem elájultam. - Most mi lesz? - néztem rá kétségbeesetten.

- Ne tőlem várd a választ - emelte fel a kezét védekezően. - Én ebbe most kivételesen nem voltam benne, de én a helyedben minél hamarabb szólnék az öcsémnek.

- Az ő reakciójától félek a legkevésbé.

- Mondjuk, az biztos, hogy ez egy érdekes karácsony lesz.

- Ne is mondd - mordultam fel. - "Hé apa, tudom, hogy nem beszéltél anyával, mióta aláírtátok a válási papírokat, de boldog karácsonyt". "Dina, tudom hogy Kornél most szakított veled, de boldog karácsonyt". "Oli, tudom, hogy megbuktál, de boldog karácsonyt", ja és terhes vagyok, szóval mindenkinek boldog karácsonyt - bőgtem el magamat újra, mire Sarah csak felhúzott a földről és bedugott az ágyba.

- Ne gondolj ennyi negatív dologra - magyarázta, miközben a kezembe nyomott egy bögre teát - inkább egyszerre csak egy megoldandó helyzetre fókuszáljunk. Megtartod?

- Én... nem... vagyis nem tudom. Ezt a döntést nem hozhatom meg egyedül, nem csak az én életemet változtatná meg. Mennyi az idő?

- Háromnegyed négy.

- Winsnek lassan itthon kellene legyen - mondtam egy nagy sóhajtás kíséretében.

- Most ezen ne aggódj, csak pihenj egy kicsit - próbált nyugtatni, de nekem nem is kellett sok, éreztem ahogy a fejem oldalra billen és ahogy a szempilláim elnehezedtek, néhány perc múlva pedig már azt sem tudtam volna megmondani, hogy hol vagyok.

*

- Mi történt Sarah? - hallottam egy ajtócsapódást, majd Wins aggódó hangját, mire kinyitottam a szemem és szembetaláltam magam a méregzöld szempárral.

- Minden rendben - mondtam hamiskás mosollyal, még eléggé kómásan.

- Én most inkább, magatokra hagylak - kapta fel a kabátját Sarah és már ki is oldalalazott a bejárati ajtón.

- Mi történt? - nézett rám értetlenül.

- Beszélnünk kell - bújtam ki az ágyból, majd minden magyarázat nélkül a fürdőszoba felé vettem az irányt. Mikor visszaértem, Wins még mindig ugyanott ült, szemével minden rezzenésem követte.

- Mi ilyen fon..? - kérdezte volna, de nem hagytam, hogy befejezze, eléraktam a négy tesztet, mire teljesen elhallgatott, és hosszú perceken keresztül meg sem szólalt. - Hát, ez... hű.

- Most mi lesz? - tettem fel a kérdést újra, azon a napon vagy századszorra.

- Nem tudom - feleltem egyszerűen, majd átkarol és magához húzott. - De azt tudom, hogy együtt meg tudjuk csinálni.

- Te...? - tettem volna fel a számomra legfontosabb kérdést, de mintha nem lett volna helyes, már a kérdés feltétele sem, de érdeklődő tekintetét látva folytattam - Te meg akarod tartani?

- Te meg akarod? - vonta fel a szemöldökét - bárhogy is döntesz, én mindenben támogatlak.

- Belevágjunk? - kezdtem hangosan gondolkodni - vagyunk ehhez elég érettek?

- Ha tényleg akarjuk, akkor muszáj lesz - bólintott. - Márpedig én akarom.

- Azt hiszem én is.

- Azt hiszed?

- Tudom - feleltem határozottan -, de olyan ijesztő ez az egész... Te nem félsz?

- Rettegek - bólintott -, de ebből kell kihoznunk a legjobbat és azt hiszem együtt meg tudjuk csinálni.

- Hogy fogjuk elmondani a többieknek?

- Anyám magán kívül lesz az örömtől.

- Az biztos, hogy az én anyám is magán kívül lesz, ezzel kapcsolatban nem kételkedek - forgattam meg a szemem, majd ismét elnyomott az álom, ez alkalommal egy kicsit nagyobb derűlátással a jövőmmel kapcsolatban.