Az a bizonyos év

2. rész

- Mindjárt itt vannak - tette le Wins a telefont.

- Szerinted mit fog szólni Dina? - fújtam ki a levegőt idegesen.

- Először? Ki fog akadni, de valószínűleg örülni fog.

- Igazad van - értettem egyet. - Segítenél légyszi? - léptem elé, hogy hozzáférjen a ruha zipzárjához.

- Jól áll ez a ruha - morogta a nyakamba, miután félretúrta onnan a hajamat, majd elhúzódott és hátulról megölelt. A tükörrel szemben álltunk és ez egy nagyon romantikus pillanatnak ígérkezett egészen addig, amíg ki nem nyitotta a száját - tényleg nagyobbak lesznek majd a melleid?

- Hülye - távolodtam el tőle nevetve.

- Mi az? - nézett rám ártatlanul - szerintem ez egy teljesen jogos kérdés.

Szerencséjére nem tudtam neki válaszolni, mert Sarah és Dina jelentek meg a nappaliban.

A szőke lány két lépésben szelte át a szobát és ugrott mind a kettőnk nyakába egyszerre.

- Neked is szia, Dínó - kócolta össze a haját.

- Nagy híreim vannak - lépett hátrébb ünnepélyes komolysággal az arcán.

- Nem vagy egyedül - szólalt meg szórakozottan Sarah, de gyilkos tekintetemet látva nem folytatta.

- Maradok szilveszterig - tapsikolt Dina, nem törődve a vörös lány előző megjegyzésével.

- Ez tök jó - mosolyodtam el. - Nekünk is van egy hírünk - néztem idegesen Wins felé. - Az a helyzet, hogy... terhes vagyok.

- Te...? - egy pillanatra mintha lefagyott volna, de aztán gyorsan rendezte arcvonásait - Hát, ez... hű.

- Jé, én is ezt mondtam - támaszkodott Wins az ajtófélfának, arcán hamisíthatatlan féloldalas mosolya terült el.

- Ez nagyon jó - mosolyodott el Dina is - Örülök nektek. Többiek tudják már?

- Csak te és Sarah tudjátok - ingattam a fejem. - Személyesen szeretnénk elmondani.

- Bölcs döntés - értett egyet. - Ha telefonon közölnéd anyáddal, valószínüleg tíz órával később már az ajtón dörömbölne egy bárddal a kezében.

- Ne butáskodj már, Dínó - forgatta a szemét Sarah - Orsi nem ilyen maradi. Valami modernebb kínzási módot választana az öcsém számára - kacsintott rá az említettre.

- Talán igazad van - bólogatott Dina. - Lehet, hogy kifejlesztene valami lézeres kasztráló eszközt az út alatt.

- Ti annyira tudjátok, hogy hogyan kell megnyugtatni az embert - forgattam a szemem.

- Oli mikor jön? - vetette oda Sarah, miközben a telefonját nyomkodva terpeszkedett a mentazöld kanapén.

- Elvileg anyáékkal jön, szóval holnap délután.

- Elhozza azt a Ritát is? - kérdezte a vörös hajú érdektelenséget színlelve.

- Zita, és igen, ő is jön - válaszoltam lélegzetet visszafojtva, de válaszul csak egy morgásfélét kaptam. Összenéztünk Winsszel, aki mindenttudóan nézett a nővérére.

Zita és a bátyám két éve jöttek össze, azóta is együtt vannak kisebb-nagyobb kihagyásokkal. Az egyetemen ismerkedtek meg. Zita egy tipikus "szép" lány volt, hosszú, barna hajjal, nagy barna szemekkel, megfontolt és általában csendesebb mindenkinél. Legalábbis tőlünk, ami nem túl nehéz.

- Legalább a te bátyád jön - vonta meg a vállát Dina.

Alexet már nagyon régen láttuk, ugyanis két és fél éve lediplomázott és még abban az évben kiköltöztek Filippel Amerikába, mióta egyszer, tavaly nyáron jött haza, akkor is egy jegygyűrűvel az ujján.

- Nyáron úgyis hazajön majd - mondtam vigasztalóan.

- Azt mondta leghamarabb tavasszal hazajön, de ősszel már össze is akarnak házasodni.

- Amerikában? - nézett fel hosszú idő óta először Sarah a telefonjából.

- Hawaii-on - bólintott. - Még nem tűzték ki a dátumot, de a helyszín már megvan, szóval ősszel megyünk valószínüleg.

- Ősszel - ismételtem el a legfontosabb szót.

- Addigra már érett, felelősségteljes szülők lesztek - vihogott Sarah.

- Legalábbis szülők - bólintott Dina. - Tényleg, mikor fogsz szülni? - nézett rám.

- Még az orvos sem tudta biztosra megmondani, de valószínüleg augusztus végén vagy szeptember elején.

- Szegény gyerek - ingatta a fejét Sarah - hogy fogja utálni a születésnapját a sulikezdés miatt. Még normális időben se tudtátok megcsinálni.

- Erre nem is gondoltunk - kaptam ijedten Wins felé a fejem - mi van, ha utálni fog minket emiatt?

- Mit szeretnél, szóljak rá, hogy halloweenig eszébe se jusson megszületni? - nézett rám hitetlenkedve.

- Én nem akarom, hogy utáljon minket - kezdtem el bőgni, mint egy kisgyerek. Wins átölelt és a hajamat simogatva próbált megnyugtatni.

- Nem lesz semmi baj, biztos nem fog utálni.

- Lehet - nyugodtam meg lassan, majd a szemeimet törölgetve távolodtam el tőle. - Bocsi, csak ezek a rohadt hormonok - fordultam Dina és Sarah felé.

- Ez gyakran fordul elő vele? - nézett Dina Wins és Sarah felé.

- Kétszer-háromszor - felelt Wins.

- Hetente? - vonta fel a szemöldökét a szőke lány.

- Óránként - ingatta a fejét Sarah.

- Nem is igaz - forgattam a szemem.

- Múltkor végigbőgted az Interjú a vámpírralt - bizonygatta.

- Az tényleg szomorú, amikor Claudia meghal - értett egyet Wins.

- De ő akkor sírt amikor Louis elhagyta Lestatot - fakadt ki.

- Mert annyira látszik, hogy Lestat szereti Louist - szökött könny a szemembe.

- Dehát folyamatosan megöl mindenkit és még egy gyereket is vámpírrá változtatott, hogy maga mellett tartsa - értetlenkedett Wins.

- De képes lett volna megváltozni, érte - bólogattam - ebben biztos vagyok.

- De Louis nem szerette Armandot? - vonta fel a szemöldökét Dina.

- Hiszen megölette a lányát - forgattam a szemem. - Persze Armand szerette Louist.

- Miért volt oda mindenki ezért a paliért? - értetlenkedett Wins.

- Mert ő Brad Pitt - ingatta a fejét Sarah.

- Mostmár érthetőbb - bólogatott Wins is, nővére felé fordulva, miközben én azon gondolkodtam, vajon mennyi idő telhetett el, amíg ez a beszélgetés megtörtént.