Az a bizonyos év

4. rész

- Bocsi, hogy nem mondtuk el hamarabb, de személyesen akartuk - szabadkoztam, miközben idegességemben az ajkamat rágtam. - Nagyon ki vagy akadva?

- Nem tudom.

- Nem tudod? - vonta fel a szemöldökét Sarah.

- Azt hiszem, inkább örülök, mint ki vagyok akadva - szólalt meg végül.

- Nem vagy rám kiakadva? - értetlenkedtem.

- És még rám sem? - kerekedtek el Wins szemei.

- Szerintem anyáék helyettem is ki lesznek akadva - vonta meg a vállát, száján tőle szokatlan gúnyos mosoly terült el. - Meg amúgy is, én leszek a legmenőbb nagybácsi a világon - ölelt magához. - Tulajdonképpen még örülök is.

- Most már igyunk, mert nem tudom józanul elviselni ezt az érzelem áradatot - mosolygott Dina.

És ittak. Sokat. Én pedig életemben először éreztem magamat a legjózanabb embernek a szobában.

Következő nap reggelén Zoliék külvárosi házában reggeliztünk, már akinek volt kapacitása erre.

- És, mit csináltatok tegnap este? - nézett végig Mary érdeklődően a társaságon.

- A szokásosat - vonta meg a vállát Sarah - beszélgettünk, játszottunk...

- Ittatok - szólt közbe apa vigyorogva.

- Sokkal többet, mint kellett volna - tette a vörös lány a halántékára a kezét.

- Hol vannak Olivérék? - érdeklődött Mary.

- Hajnalban visszamentek a hotelbe - válaszolt Wins -, de nem hinném, hogy olyan hamar látni fogjuk őket.

- Már az is meglepő, hogy Lili itt van - vetette oda anya, aki éppen abban a pillanatban lépett be a házba, ezzel kicsit kínossá téve a hangulatot.

Anya és apa ősszel írták alá a válási papírokat és bár már két éve külön élnek, az a két aláírás teljesen rányomta a kapcsolatukra a bélyeget.

Anya szívélyesen mosolygott, telt ajkait rózsaszínre rúzsozta ki és olyan arcot vágott, mintha csak egy csatát nyert volna meg.

A gyomrom mintha bukfencezett volna egyet, aztán még hármat, nekem pedig ez az egy jel is elég volt, hogy tudjam, mi fog történni. Gondolkodás nélkül a fürdőszobába indultam, Wins pedig utánam.

- Mindjárt jobb lesz, love - simogatta a hátam, miközben a vécédeszka fölé görnyedtem.

- Sosem lesz jobb - mondtam két öklendezés között. Wins tovább simogatta a hátamat és fogta hajamat és néhány perc múlva tényleg jobb lett.

- Nem szeretnél inni? - nézett rám aggódóan.

- Nem - csóváltam a fejem. - Ma beszélnünk kell velük.

- Tudom - hümmögött kelletlenül. - Kivel kezdjük?

- Nem üthetnénk négy legyet egy csapásra?

- Végülis üthetünk. Ez egy hangosabb és kellemetlenebb, de kétségtelenül gyorsabb megoldás.

- Apudék úgysem fognak annyira kiakadni, mint az én szüleim.

- Előre félek Orsitól.

- Én is - bólogattam egyetértően. - De lehet, hogy ha Zoliék is ott vannak, akkor nem fog kiabálni annyira.

- Annyira - visszhangozta a szavaimat.