Hope came with lightning [ TW ff. Theo Raeken ]

I.

Szóval Beacon Hills.. Nagy reményeket fűzök hozzá ugyanis az utóbbi hónapok nem voltak éppen a legfényesebbek.

Szerencsére a családomnak van egy lakókocsija, ami épségben maradt, vagyis az övéké volt, de ugye halott embernek már nincs semmije szóval valószínű nem bánják, hogy használatba veszem. Nagy szerencsémre szüleim már rég megtanítottak vezetni és arra is, hogyan kell túlélni szóval nincs mitől félnem. Menni fog ez.

Reggel az ébresztőm hangjára keltem. Nem aludtam túl sokat az éjjel, sőt az utóbbi hónapban alig aludtam valamit. Ha lehunyom a szemem az a borzalmas este jelenik meg villódzó képek formájában.. Vissza se akarok gondolni. Tovább kell lépnem, ehhez viszont fel kell kelnem és iskolába mennem. Rendbe szedtem magam majd elindultam.

Beacon Hills-i középiskola. - olvastam fel magamban az óriási betűket. Beléptem az ajtón, majd rengeteg diák tárult elém. Sosem bírtam a tömeget, de muszáj lesz valahogy kibírnom. Megkerestem az igazgatóit, majd bekopogtam.

- Szabad. - szólalt meg egy hang bentről.

Bementem és becsuktam magam mögött az ajtót.

- Elnézést a zavarásért. Én vagyok az új diák. Alyna Bell. - néztem mélyen a szemébe.

- Oh, értem. Én Natalie Martin vagyok az igazgató. Tessék itt az órarended. Mindjárt kerítek valakit, aki körbe vezet. - szólt kedvesen, mire én csak bólintottam egyet.

Pár perc múlva egy eperszőke hajú lány jelent meg az ajtóban.

- Szia, Lydia vagyok.

- Én meg Alyna, de szólíts nyugodtan Lyn-nek.

Körbevezetett majd megszólalt a csengő.

- Milyen órád lesz? - kérdezte.

- Töri. - feleltem.

- Nekem is. - mondta majd elindultunk a terem felé.

A leghátsó padsorban középen foglaltam helyet, majd a tanár is megérkezett.

- Jó reggelt gyerekek. A mai napon a mitológiárol és a természetfeletti dolgokról fogunk egy kicsit beszélgetni. - vágta hozzá táskáját az asztalához, mire mindenki felkapta a fejét.

- Szerintetek ezek igazak, vagy csak mítoszok? - tette fel a kérdést.

- Mítoszok! - vágta rá az egyik diák, aki az első sorban ült.

Végig néztem a többieken és néhányan egészen feltűnően kerülték a tanár tekintetét.

- Rossz válasz! - szóltam hangosan, majd minden egyes ember hátrafordult és drámaian nézett rám.

- Igen. Szóval vannak, akik hisznek benne és vannak, akik nem. - folytatta mondandóját a tanár.

Lydia és egy fiú előttem egymásra nézett majd rám néztek egyszerre. Azt hitték nem vettem észre, de nagyon is feltűnő volt.

Érzem a szagokat. Ez az iskola bűzlik a természetfelettitől, sőt az egész város.. Pont jó helyre jöttem, továbblépni. Nem lesz olyan egyszerű, mint gondoltam.

Órák után elmentem a könyvtárba egy kicsit kutakodni és figyelni. Szeretem figyelni az embereket, de nehogy félre értsétek, nem olyan morbid módon, csak figyelni, hogy ki, hogyan végzi a dolgait. Drága farkashallásomnak köszönhetően meghallottam Lydia hangját. Ez is egy afféle adottság. Ha valakivel beszélek vagy hallottam már a hangját úgy, hogy láttam az arcát is, akkor tudom ki az, felismerem. Vagy lehet csak jó megfigyelő vagyok.

- Szerintetek Lyn miért pártolta a természetfeletti oldalt? - kérdezte Lydia a többiektől.

- Várjunk. Ki az a Lyn? - kérdezte egy fiú hang.

Nem láttam őket, csak hallgatóztam, nehogy észrevegyenek.

- Egy új végzős. - felelte ugyan egy fiú hang, de ez idősebbnek tűnt.

- A végzősök válthatnak sulit évközben? - kérdezte egy rekedtesebb hang.

- Hát tudtommal nem. És anya nem is szólt, hogy jönne új diák, csak ma reggel. - mondta Lydia.

Hirtelen egy nagy ütközést éreztem, majd a földön kötöttem ki. Szerintem ezt az egész iskola hallotta. Majd miután összeszedtem magam és kinyitottam szemem egy kezet véltem felfedezni magam előtt.

- Jól vagy? - kérdezte egy elég magas fiú.

Várjunk. Ő az, aki olyan furcsán nézett rám törin és az előbb a többiekkel beszélt.

- Öhm, igen persze. - feleltem majd megfogtam a kezét és felhúzott a földről.

Erős szorítása van és ahogy megérintett valami féle bizsergést éreztem.

- Scott vagyok. Együtt volt törink.

- Igen emlékszem. Én Alyna vagyok, de szólíts nyugodtan Lyn-nek.

Láttam rajta, hogy akar valamit, de nem mondtam semmit.

- Azt hiszem nekem mennem kell. - mondtam elcsukló hanggal, majd elindultam hazafelé.

Azóta se tudom, hogy mi vagy ki jött nekem a könyvtárban. És az a bizsergő érzés mikor megérintettem Scottot. Nem tudom hova tenni.