Hope came with lightning [ TW ff. Theo Raeken ]

V.

Eltelt pár hét, de nem nagyon foglalkoznak velem a többiek, csak Theoval találkozok minden nap. Amikor elsétálok mellettük az iskola folyosóján hátra fordulnak és szemükkel végig kísérnek, de semmi több.
Pénteken lesz egy meccs. Gondoltam kicsit kilépek a komfortzónámból és elmegyek.

Megérkezve megpillantottam Masont a padoknál. Intett, hogy üljek mellé.

- Hogy hogy eljöttél? - kérdezte.

- Nem árt egy kis változatosság. - mosolyogtam.

Már a meccs felénél tartottak, de nem álltunk sehogy. Eléggé bénák.
Az ellenfél elhajítja a labdát és berepül a kapuba. Sípszó. Félidő.

Fekete felhők gyűltek az égre, majd az eső szakadni kezdett. Néhány ember olyan rémülten nézett, mintha szellemet láttak volna. A pálya közepére pillantottam, majd rájöttem miért néznek így.

- Ezek meg mik? - kérdeztem Masontől.

- Szellemlovasok. A vad hajsza. - mondta rémülten.

A vad hajsza... Csengtek fülemben ezek a szavak, melyeket utoljára apám száját hagyták el.
A családomban keringett egy legenda, ami több, mint 400 éves.
Egy borús éjszakán a szellemlovasok elkezdték begyűjteni a lelkeket. Ám egy ifjú farkas ki a villámoknak parancsolt száműzte őket addig míg utódja ereje fel nem éled és végleg le tudja győzni őket.

Észrevettem, hogy Scottékat körbe vették. Nem tétlenkedhetek, segítenem kell. Lelőtték az embereket és zöld füst kíséretében eltűntették őket.
Összeszedve összes erőmet, kezemet kinyújtva villámot idéztem, ami áthatolt a szellemlovasok amúgy is holt testein. Leborulva lovaikról porrá lettek.

- Lyn? - állt ijedten Theo.

- Ezt meg, hogy csináltad? - kérdezte Scott.

- Családi örökség. - mondtam büszkén.

- Te meg mit csinálsz? - érdeklődött Liam, mikor meglátta, hogy megszabadítom a szellemlovasok lovait a terheiktől.

- Már több száz éve fogságban vannak. Ideje szabadnak lenniük. - mondtam mosolyogva.

Meghajoltam előttük, majd ők is követték cselekedetem. Sarkon fordultak és elvágtattak a sűrű erdőben.

Az iskola öltözőjében beavattak mindenbe. Elmesélték, hogy a szellemlovasok elragadtak tőlük egy nagyon fontos személyt, akit Stilesnak hívnak. Én pedig elmeséltem a legendát, mely már évszázadok óta kering családom köreiben.

- Szóval te vagy az utód? - kérdezte Scott.

- Hát ezek szerint. Egy próbát megér. Segítek megtalálni Stilest. - mondtam reménykedve.

- Ne haragudj, hogy az elején úgy letámadtunk. -mondta Malia.

- Semmi baj. Biztos volt rá okotok.  - elmosolyodtam, majd elindultam hazafelé.

Eltelt egy pár hét és a szellemlovasok azóta nem jelentek meg. Egyelőre gondolkozunk azon, hogyan győzzük le őket és hogyan szerezzük vissza az embereket, akiket elvittek. Ez idő alatt Lydiaval nagyon jó barátnők lettünk és titokban Theoval is találkozgatok. Valamiért nem nagyon kedvelik a többiek, de nem értem miért.

Minden éjjel futni megyek farkas alakban. Ilyenkor ki tudok adni magamból mindent. A fénylő holdat csodálva megálltam egy sziklán. Hirtelen reccsenést hallottam, majd megfordultam. Egy fekete farkassal találtam szembe magam. Szeme sárgán világított. Rögtön felismertem. Theo volt az. A közelében más vagyok, máshogy érzem magam. Visszafordultam, majd lefeküdtem a hűvös sziklára és tovább bámultam a csodálatos holdat. Theo is csatlakozott hozzám, lefeküdt mellém, majd fejét hátamra hajtotta. Közelsége melegséggel töltött el.

Theo szemszöge

Rég voltam farkas formában így úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni. Igazából nem figyeltem merre megyek, csak mentem a szívem után. Egyszer csak megpillantottam hófehér bundáját. Ő volt az. Lyn. Miért hozott erre a szívem? Én nem érdemlek meg senkit, nem szabad senkit sem szeretnem. De egyszerűen nem tudok mit tenni, valami vonz hozzá.