×Befejezetlen× Menjetek a fenébe

Fejbe csapás

Még csak sejteni se tudom hogy hány óra van, de még csak annyit se tudok hogy hol lehetek.  végig nézek magamon, majd kielemzem a dolgokat. minden ruhám megvan, a pulcsimat leszámítva. Helyette egy férfi pulóverbe voltam burkolózva. szép lassan próbáltam vissza emlékezni, a tegnap estére. beugrottak olyan képek, mint például hogy az egyik lány lerókázott, ami pedig megmagyarázta hogy hova tűnt a felsőm. de történt olyan is hogy beleszívtam valaki cigarettájába. Sajnos arra már nem emlékszem hogy kié volt, de görcsbe állt a gyomrom mikor ráeszméltem hogy az ágyban van még valaki. Óvatosan leemeltem a fejéről a takarót, s teljes nyugodtsággal fejbe csaptam Sadie-t, természetesen párnával.

- Jó reggelt! Te tudod hogy hol vagyunk? - választ nem kapva keltem ki az ágyból telefonom után kutatva. Kis idő után meg is találtam. Alig múlt el délután fél 2. Kisosontam a szobából majd a többiek után kutattam, mit sem sejtve honlétemről. Dölöngélve majdnem gurulva értem le a földszintre. Pár osztály társ a nappaliban fetrengett, ezért felkerestem a konyhát. Legnagyobb szerencsémre Alex ült a pulton és Sal-lal beszélgetett.

- Szóval Sarah... Hogy haladtok Dylan-nel?

~ Tényleg erről akarsz most beszélni? Inkább azt mondd mi lesz veled és Em-mel.

- Semmi. Nem kell nekem. Ott a kis vörös haverja.

~ Szóval akkor nem szereted?

- Láttad hogy hogy nézett ki tegnap este is?

~ Mint egy szép lány?

- Dehogy volt az - rájöttem hogy innen nem nagyon akartam tovább hallgatni, hátha csak rosszabb lesz. 180 fokos fordulatot véve kimentem a bejárati ajtón, s szép hangosan becsaptam az ajtót. Menjenek a fenébe. Másra sem tudtam gondolni, csak hogy hogy jutok haza. Ki futottam az utcából, valami táblát keresve támpontként, majd felhivtam anyut, a tipikus "szia értem tudnál jönnivel".

Alexander szemszöge

~ Hogy lehetsz ekkora paraszt? - Mielőtt bármit is mondhattam volna hatalmas csapódásnak lettünk a fültanui. Sal ahelyett hogy utána futott volna, a szemembe nézett ~ Most boldog vagy? - vágta fejemhez. Kicsit sem repesdtem az örömtől. Nagyon jól tudtam hogy ott áll és hallgatozik, de nem tehettem mást. Csak bámultam magam elé. Bele gondolva nem akartam ennyire megbántani.

- Sajnálom.

~ Ne tőlem kérj bocsánatot te idióta, inkább menj utána.

-  Szerintem már egy másik utcában kóborol, vagy ellopta valamelyikünk kocsiját.

~ NE poénkodj itt nekem. Ezt most elcseszted! És miért? Mert folyamatosan azon rinyálsz hogy "JAJJ, csak Emma meg ne tudja". Kit érdekel ha tudja hogy te vagy Alek?! Valószínűleg örülne mint majom a farkának.

- Az egy dolog hogy ő örülne, de abba már belegondoltál hogy mégse lenne olyan boldog attól hogy egész eddig a szemébe hazudtam?

~ De akkor is...

- Sarah, ugye tudod hogy ez nem egy film? Az életbe nincs semmi romantikus. - megfogtam a kocsi kulcsomat és ez volt a vég szavam. Egyáltalán nem éreztem magam másnaposnak.

Emma szemszöge

Ágyba borulva kapcsoltam be a laptopom egy frissítő sorozat reményében. Nem vártam egy darab hívást sem, mégis felszólalt a csengő hangom. "Csak ne Alexander legyen" futott át az első gondololat rajtam. Rápillantva az éneklő készülékre Alek nevét láttom kirajzolódni, oda nyúlok, majd felveszem.

•

~ Hellobello születésnaposss!

- Sziaa!

~ Hát ez nem volt valami nagyon vidám hangnem. Kaptál sok ajit? És adsz belőlük?

- Oppá... Tegnap ki se bontottam őket-_-

~ nem estél nekik azonnal? Ez fura.

- Nagyon vicces Alek, de általában ez a normális. Apropó, miért hívtál?

~ Kell ok arra hogy halljam a hangod? - kissé elpirultan köhintek - Em, ettől az emberek még nem szokták kellemetlenül érezni magukat. Amúgy meg fel se tudtalak tegnap köszönteni, szóval ezt most be kell pótoljuk - majd rá kezdett a "Boldog szülinapot" éneklésére.

•

Épp csak letettem a telefont, a szobám ajtaján már kopogtak is. Sal hangja nyugtatott meg az ajtón keresztül.

~ Hey... Csak én vagyok... Arra gondoltam kibonthatnánk az ajándékokat, ha nem haragszol rám - Oda rohantam hogy kinyissam az ajtót

- Miért haragudjak rád? Te mindent megtettél hogy jól érezzem magam, és még a születésnapomat is meg szervezeted. Köszönöm hogy számíthatok rád.

~ De akkor is... Amit Al tett.

- Teljesen megértem, rá sem haragszok. Barátnője van, ez így normális hogy másokat nem vesz figyelembe. Miután kiszellőztettem a fejem rá jöttem hogy nem éri meg az a srác, csak mint barát.

~ Akkor Alek megérné?

- Nem tudom. Sose találkoztam vele élőben, és elég sok mindent nem tudok róla. Plusz, utálja a family guy - t. Gyere, bontsuk ki az ajikat.

Lent tök sok ajándék várt ránk, ezért balról jobbra haladtunk. Először pár ruhát láttam meg egy zacskóban, szép nagy betűkkel rá írva az üdvözlő kártyára "hogy ne mindig az én ruháimat lopd el"

- Te hülye vagy - mondtam teljesen őszinte nevetés közepette.

Majd folytattuk ezt az egészet. Mikor már csak pár csomag maradt kivittük az addig felgyülemlett szemetet, és aztkövetően megvacsoráztunk. Folytatás gyanánt a szüleimtől kapott dobozt vettem kézbe. Kibontva könnyező szemekkel Sal-ra emeltem tekintetem, aki csak nevetett. Egy vadiúj telefon volt az. Beüzemelésével később törődtem, majd azonnal nyúltam a következő csomagért, ami egy kis dobozban volt. Connor neve volt ráfirkantva, majd mikor kibontottam körülbelül repesdtem a boldogságtól. Egy vörös karkötő volt benne és mellette egy cetli "hogy mindig megvédjelek" felirattal. Mosolyogva húztam fel kacsomra, majd drága barátnőmhöz fordultam, és megmutattam neki az új kedvenc ajándékom. Az utolsó nem dobozban volt elrejtve, hanem zacskóban, mikor kivettem egy sima könyvenek néztem,  de kinyitása után ráeszméltem hogy ez nem csak sima keménykötésű, hanem egy fotóalbum, a könyv belsejében egy papír darabkára rávésve pedig "hogy ne csak a rosszat lásd" ált. Sajnos nem tudom kitől van, de nagyon imádtam, az első pár oldal tele volt képekkel, aminek szintén örültem.

~ Najooo. Ez miért nem nekem jutott előbb eszembe?