CITROMFÁK | kz.

szerelmes

[minite - Go Far Away]
[Lost Frequencies - Beat Of My Heart]

✽

Másnap reggel a szokásosnál is nehezebben akart menni ez a 'fel kéne kelnem' dolog, de cserébe mikor az éjjeliszekrényen heverő új napszemüvegemre pillantottam, egyből beugrott a tegnap este, és az a bizonyos szőke lány, így akaratlanul is elmosolyodtam.
Kómásan botorkáltam el a konyhába, ahol legnagyobb meglepetésemre Csepivel, valamint az öcsémmel találtam szembe magam. Mindketten a pultnak dőlve iszogatták a kávéjukat, és az érkezésemig nagy beleéléssel beszélgettek valamiről, amiből egy szót sem fogtam fel, de talán nem is baj.
- Jóreggelt - vágódtam le az egyik székre.
- Hát te? - mért végig a szőke, mire kíváncsian felvontam a szemöldököm.
- Mi az...? - könyököltem az asztalra értetlenül, miután továbbra sem válaszolt, csak elmosolyodott rajtam.
- Minek örülsz ennyire? - kérdezte, majd beleivott a kávéjába, és a bögre felett kinézve fürkészte az arcom. Akkor esett le, hogy nem csak egy röpke pillanat erejéig vigyorogtam, hanem inkább percekig.
- Semminek - néztem ki az ablakon elkomorodva. Ha akartam se tudtam volna válaszolni, hiszen fogalmam sem volt mit miért tettem, és nem állt szándékomban épp akkor kibogozni a történetet.
- Csak nem találkoztál valakivel tegnap..? - húzogatta a szemöldökét az öcsém szórakozottan, mire csak unottan megforgattam a szemeim.
- Tulajdonképpen igen, de...
- Hogy hívják? - vágott közbe izgatottan Patrik.
- Nem mindegy az neked? - váltottam át egy kissé flegmább stílusba.
- Legalább jó csaj?
- Patrik fejezd be! - rivalltam rá zavartan, viszont látszólag meg sem hallotta amit mondtam.
- Csak nem megtetszett? - villantott egy idióta mosolyt. Ilyenkor le se tudnám tagadni, de valahogy most nem voltam abban az állapotban, hogy nevetni tudjak rajta.
- Nem! - vágtam rá.
- Jéé, Zozó szerelmeees - örült meg Patrik összecsapva a tenyereit.
- Nem, nem vagyok! - tiltakoztam továbbra is, holott pontosan tudtam, hogy az elkövetkezendő pár napban folyamatosan ezt fogom hallgatni. Ez már akkor eldőlt, mikor kimondtam hogy "tulajdonképpen".
Ebben a pillanatban hangosan nyílt a bejárati ajtó, és Tomi lépett be rajta, az én horgászkalapommal a fején, valamint bevásárlószatyorral a karján. Kezdtem elhinni, hogy megmenekültem a kellemetlen helyzetből, de érkezése Patrik figyelmét sem kerülte el, így rögtön sietett is gimis lányokat megszégyenítően elújságolni neki az előbbi párbeszédünket.
- Azért hoztuk el, mert otthon csúnyán kikosarazták, erre másnap már bele is zúgott valakibe...Én mondtam! - hallottam meg a hangját, és szinte láttam magam előtt az elismerő arckifejezését. Hajlamos túldramatizálni a dolgokat, ez most sem történt másképp, mint mellékelt ábra mutatja.
- Nem vagyok belezúgva..! - Csepin kívül nem hallhatta más, de akkorát sóhajtottam, hogy még én magam is meglepődtem.
- Hagyd rá.., majd lenyugszik - a szőke legyintett egyet a levegőben, a mosogatóba csúsztatva a bögréjét, és kisétált a helyiségből. Hagyjam, mi? Tényleg hagynom kéne...Csak bánt, hogy helyettem is próbálják kitalálni mit érzek, mikor nagyon jól tudják mennyire nincs hangulatom ehhez az egészhez. Legalábbis reménykedtem benne, hogy tudják. Nyílván nem hibáztattam Patrikot, hiszen a helyében én sem állnék le szomorkodni azért mert a hülye bátyám képtelen túltenni magát a volt barátnőjén, viszont így is jobban magamra vettem a megszólalásait a kelleténél. A kézfejemre támasztottam az állam, és hosszú percekig ültem az orrom előtt álldogáló, sötétkék kávésbögrét bambulva. Bár hallottam, ahogy a többiek nevetgélnek a nappaliban, nem tartottam velük, mert nem akartam untatni őket a folyamatos pesszimista poénjaimmal, így csak csendben vártam a csodára.

- Hát te..? - dugta be a fejét Tomi a konyhába jóval később - Mi ez a nagy szomorkodás? - lépett oda hozzám, mire szótlanul megráztam a fejem, és lesütöttem a szemeim. Ő pedig pontosan tudta, hogy mi bajom, mert hallhatta Patrikot, és valószínűleg tisztában volt vele mit érzek.
- Gyere - biccentett az ajtó felé. A tekintetemmel követtem a mozdulatot, majd egy kis nógatás után felkeltem, és a fiúval együtt elhagytam a nyaralót. Percekig csak céltalanul bolyongtunk a sziget keskeny utcáin, Todi pedig készségesen töviről-hegyire újból meghallgatta a lelki hullámvasutazásom történetét, avagy az elmúlt másfél hónapot szavakba öntve. Végtelenül hálás voltam neki, amiért nem szólt közbe, nem próbált kioktatni, és mindenki mással ellentétben nem hagyott faképnél a mondandóm kellős közepén.
- Szóval, ha jól értelmezem, akkor még mindig baromságnak tartod, hogy elhoztunk nyaralni, és legszívesebben inkább otthon ülnél a szobádban egész nap, mert a szavaiddal élve "egyedül jobb szomorkodni" - foglalta össze Tomi, idézőjeleket mutatva a levegőben, mikor már egy terasz korlátján üldögéltünk, nem is olyan messze a parttól.
- Nem pont így mondanám, de ja, Gyulán meg ott van Csumpi - pontosítottam immár kicsit jobb hangulatban, mivel szinte láttam magam előtt a kiskutyámat, amint lustán terpeszkedik az ölemben.
- Most mondanám, hogy itt vagyunk mi, de nyilván Csumpi elviseli ha egész nap ölelgeted - rázta meg a fejét szórakozottan.
- Csumpi aranyosabb mint ti - vigyorogtam a fiúra - Ráadásul ő nem akar elrángatni diszkózni...
- De Csumpi megeszi előled a pisztáciafagyit - vágott vissza Todi.
- Csepi is.
- De ő részeg volt!
- Én is! - erre a kijelentésemre mindketten felnevettünk, mert tisztán élt bennünk az a bizonyos baráti iszogatás, amin konkrétan összevesztem Csepellel egy doboz pisztáciafagyin. A lényeg, hogy illuminált állapotban egyikünk sem tartozik az elviselhető kategóriába.
Jó darabig hasonló dolgokról beszélgettünk, felelevenítve a régi hülye sztorikat, és utólag belegondolva, talán ez kellett nekem a legjobban abban a pillanatban. Kicsit kiszakadtam a jelenből, ami kétségkívül jót tett a lelkemnek, mert végre nem azon gondolkodtam, hogy mégis mit keresek itt, hanem felszabadultan vihorásztam a múltban elkövetett meggondolatlanságainkon. Például mikor kiküldtek minket a Decathlonból, mert kicsit sem arra használtuk a tesztelésre kipakolt bicikliket, amire kellett volna, és eltaláltunk egy vásárlót baseball labdával, utána pedig sunnyogva bujkáltunk a sorok között, nehogy balhé legyen belőle. Vagy amikor egy bmx versenyt követően kellő alkohollal a szervezetünkben bevarázsoltunk egy közlekedési táblát a csatornába...Kétszer...Ez egy hosszú történet...