mist ↬ woosan

17

Teltek a hetek, az égből egyre több hópihe hullott a földre, egyre gyakrabban fagyott be a kocsi szélvédője, valamint a nátha is elkezdte megkörnyékezni az embereket. Közeledett a karácsony, ami azonban mindenkit lázba hozott.

Wooyoung a napjainak lezajlásait ismét lejtőkhöz hasonlította. Egyszer fent volt, egyszer lent, bár a lenti alkalmakat inkább az összezavarodottság jellemezte, mintsem a szomorúság. A kilátástalanság megőrjítette, gyűlölte, hogy fogalma sincs céljairól, vagy arról, mivel várja majd a jövő. Sannal egy helyben toporogtak, se előre nem haladtak, se hátra, amelyet sürgősen orvosolni kellett volna, ám erre Woonak nem volt mersze. Rettegett, hogy ha lépne valamit, rosszabbá alakulna a helyzet.

Átkozottul hiányzott neki a fiú, képtelen volt túltenni magát rajta, ugyan már könnyeket sem tudott kicsikarni magából. Ezt Yeosang is észlelte, ezért aztán az egyik este, amikor vastag takaró alatt kakaót szürcsölgetve sorozatot néztek, Woo kifakadt barátjának. Elmondott mindent, amit érez és gondol, és irtó jól esett neki, hogy valaki meghallgatja. A buliban történt asztali alatti footsie-tól kezdve, Hong és Hwa kibékítésén át minden interakciójukról beszámolt neki, hogy lakótársa teljesen átlássa a dolgot.

Yeosang sem tudott új tanáccsal előállni, mindössze hogy Wooyoung alaposan gondolja át, ha esetleg újra megpróbálnák Sannal. Woonak azonban gőze sem volt, hogy mi az exe terve meg célja, és mivel kifaggatni nem merte, így az időre bízta a dolgot, miképp alakulnak az események.

Yeosang egy fokkal jobban érezte magát, noha olykor még mindig rendkívül elkeserítette, hogy Jongho rá sem hederít, és hogy a buli óta nem is találkozott vele. A karácsony közeledtével azonban nőtt az esély a találkozásra, mivel a baráti társaságuknak volt egy szokása, amikor a két ünnep között egy napot együtt töltöttek. Ezt most is így tervezték, ám ezúttal nem húztak cetliket nevekkel, hogy kinek vegyenek ajándékot, melynek több oka is volt, például hogy nem volt alkalmuk összefutni és elrendezni a húzást. Végül úgy beszélték meg, mindenki készít valami finomságot és azokat osztják majd meg egymással a közös karácsonyozás alkalmával.

Wooyoungnak volt némi mondanivalója San számára. Jongho és Yeosang ügyéről lett volna szó, hisz karácsonykor mindketten jelen lesznek, azonban sehogy sem tudta, miképp keresse fel a fiút. Nem volt elég bátorsága felhívni, úgy érezte, mintha azzal szabályt szegne, hisz eddig mindig az idősebb kereste őt először. Épp jól jött, hogy az ünnep előtti héten, öccsének ez évben zajló utolsó taekwondo edzéséről nem volt ki hazavigye a kisfiút. Woo felajánlotta, hogy elmegy érte, így legalább beszélhet pár sort Sannal anélkül, hogy úgy tűnjön, tervében állt a szóváltás.

Wooyoung igazán rég járt már a taekwondo-iskolában, a szakítás előtt jó pár héttel ugrott el utoljára öccséért. Az igazat megvallva, egy cseppet izgult, de amikor Kyungmin a karjaiba ugrott örömében, minden feszengése szertefoszlott.

– Hyung! El sem hiszem, hogy te jöttél értem! – lelkendezett a kölyök. - Nézd mit kaptam Sannie-hyungtól karácsonyra!

Kyungmin a bátyja kezébe nyomott egy csokit és egy csomag rókás matricát. Mielőtt Wooyoung bármit is szólhatott volna, San is feltűnt az öltözőben. Már nem sok gyermek maradt a helyiségben, mindenki sorjában távozott szülőjével. Wooyoung látta, hogy nem csak az öccse részesült ajándékban, hanem az összes tanítvány, ugyan már meg sem lepődött San figyelmességén. Egy újabb indok, hogy új esélyt adjon neki, és hogy minél jobban beleessen.

– Szia, Wooyoung – lépett melléjük az edző, mire Woo felegyenesedett, és hagyta, hogy öccse nyugodtan átöltözhessen. San sem viselte már felszerelését, ám ott lógott vállán a táskája, kezében pedig egy kulcs. Fekete hajának tincsei nedves homlokára tapadtak, izzadásgátló illata lengte be, és Wooyoung nem tudott nem a karján kidagadó erekre sandítani.