szent johanna gimi // több szemszögből

barátok: május 11., kedd - Arnold szemszöge

Sokáig gondolkodtam, hogy a mai napot milyen jelzővel illetném, de még az én szókincsemmel sem jutott eszembe egy darab sem, amely felölelhetné ezt a káoszt. Szokásosan felkeltem, szokásosan magamtól, de természetesen még mindig bőven a tanítás indítása előtt. Ennek ellenére ismét késtem, mert belemerültem az olvasmányomba, és egyáltalán nem siettem el a dolgot, amit ott tanítanak, azt már úgyis régóta tudom. Irodalomórán kezdődött minden, mikor Kardos tanár úr megkért néhány diákot, hogy segítsünk elpakolni a végzősök leadott tankönyveit ebédszünetben. A könyvtárban. Ahol minden esszenciális dolog megtörtént. A feladatra Reni és én természetesen azonnal jelentkeztünk, mire az irodalomtanárunk hozzátette, hogy a bukásra állókra is számít. Ez egy burkolt utalás volt. Így ebédszünetben Reni, Dave és legnagyobb örömömre... Cortez társaságában láttam neki a pakolásnak.

- Rendben, akkor a leadott könyveket tegyétek fel a helyükre. Menni fog? - kérdezte Kardos tanár úr.

- Megpróbálhatom. Talán ismerem az ábécét - felelte Dave. Rendkívül humoros. Azért ebben a kijelentésben nem lennék biztos egyébként.

Kerestem egy dobozt, amelyet felemelve már elkezdtem volna a bennük lévő olvasmányok rendszerezését, mikor... mikor megláttam, hogy Reni megpróbál felemelni egy kartont, de nem sikerül neki, majd Cortez, a nagy hős odalép hozzá, és segít neki. Felfordult a gyomrom a kedvességétől, így odaléptem Renihez.

- Add ide, majd én - ragadtam meg a könyvekkel teli dobozt, mire Cortez apatikus mozdulattal felemelte a karját, ezáltal az egész kiesett a kezéből, és minden regény a földre hullott.

- Antai-Kelemen, mi lenne, ha nem rombolnál? - kérdezte Kardos.

- Elnézést - felelte Cortez hanyagul, miközben összefont karral állt, és engem bámult. A tekintetéből mindent ki tudtam olvasni, így felemeltem egy másik dobozt, és elvittem. A polcsor mögött idegesen vártam Cortezt, aki pillanatokkal később megjelent az ominózus kartont tartva a kezében.

- Mit akarsz, Neményi? Szerinted egy dobozt sem tudok felemelni? - fonta keresztbe a karját.

- Nem úgy tűnik - vontam fel a szemöldököm. - Miért?

- Mit miért?

- Miért játszod neki a szépet, miért hitegeted magad, miért nem hagyod már békén? Egy dologhoz értesz, hogy bántsd Renit. És hidd el, neki erre nincs szüksége. Nem kellesz neki - mondtam ki egyszerűen, mire Cortez kínjában elnevette magát.

- Miért, mit gondolsz? Próbálod megjátszani, hogy milyen marha jó barát vagy, miközben a vak is látja, hogy viszonyulsz Renihez,  próbálod olyanná formálni, ami neked megfelel, miközben rohadtul nem számíthat rád, lenézed az amúgy teljesen normális 16 éves lányhoz illő dolgait, és azt akarod, hogy belőle is egy besavanyodott, exhibicionista, szociopata ember legyen, mint amilyen te vagy. Komolyan szerinted van esélyed?

- Több, mint neked - álltam a tekintetét. Pár pillanatig csak feszülten bámultunk egymás szemébe, majd kiléptem a polc mögül.

- Elnézést, de én most inkább elmennék - mondtam Kardosnak.

- Rendben, ez nem kötelező - bólintott a tanár, mire Cortez megjelent mellettem, és megrázta a fejét.

- Neményi, ne csináld a fesztivált, majd én lépek. Ez úgysem az én világom - tette fel a kezét, megfordult, majd kiment az ajtón, mire Reni gondolkodás nélkül utánaszaladt. A szám szélét rágva tűnődtem, hogy mi lesz ebből, és vártam. Továbbpakoltam ugyan, de a gondolataimban csak Cortez szavai jártak. Egy valamiben igaza van. Másképp viszonyulok Renihez, mint ő hozzám. És ezt ideje neki is megtudnia. Magamban megfogadtam, hogy még a mai nap folyamán elmondom neki, és nem foglalkozok azzal, hogy az érzéseim nagy valószínűséggel viszonzatlanok maradnak. Mert én tudtam valamit Reniről, amit  Cortez nem. És a hideg kirázm, ha arra gondolok, mi lesz Renivel, ha én már nem leszek itt, hogy megvédjem. És ekkor Reni belépett a könyvtárba, majd a könnyeit meglátva konstatáltam, hogy katasztrófa.  Cortez tönkre fogja tenni ezt a lányt. Mindenki őt bámulta, mire bevonult két polcsor köze, leült, és a hátát a dráma sornak döntötte.