Dark Night - Cupido's Toxic Arrow

Chris és Ivy 1. (spin-off)

          A fiú már hosszú percek óta menekült a sarkában lévő Démonvadászok elől. A szíve és a tüdeje egyszerre versengett a torkában azon, hogy melyiket köpje ki előbb, a karja csúszós és ragacsos volt a saját vérétől. A lábait már egy ideje nem érezte, a maró, őszi hideg kiszívta belőlük az összes életet, és csak hatalmas erőfeszítések árán tudta tartani a tempót. Tisztában volt vele, hogy már nem bírja sokáig, de akkor is felhasználja erejének minden vésztartalékát. Nem akarta megadni a győzelmi örömöt ezeknek a rohadékoknak.
     Elbotlott egy kiálló gyökérben, és ha nem tartotta volna meg magát a sérült kezével is, biztosan nem állt volna fel többet. Így viszont rohant tovább, figyelmen kívül hagyva a sebbe került tömérdek koszt, és a fájdalmat, ami a karjából kiindulva végigfutott az egész testén. Ha a Démonvadászok nem, akkor a sebei ölik meg, amik ha nem tisztítják ki őket minél hamarabb, fertőzésnek indulnak. A vérveszteség miatt kezdett homályosan látni, fülében hallotta lüktetni a saját vérét. Megint elbotlott, de már nem volt ereje megtartani magát. Arccal érkezett a földre. A kemény, fagyos talaj felhorzsolta az állát, az ütéstől elharapta a nyelvét, és a vér íze hamar terjedni kezdett a szájában. Minden erejét összeszedve próbálta feltolni magát, a fejében kongtak a vészharangok a közeledő Vadászok miatt. A fejét felemelve a perifériás látásából észrevett valakit nem messze tőle. Odanézve egy homályos női alakot látott, aki szintén őt figyelte. Találkozott a tekintetük, majd a nő a már látótávolságba ért Vadászokra pillantott. Bár Chris csak homályosan látta, de esküdni mert volna, hogy a nő szeméből átható zöld fény tört elő. Érezte benne a mélyről jövő gyűlölet szikráját, ám ez a gyűlölet most kivételesen nem neki szólt. Tett még egy utolsó erőfeszítést, és sajgó, zsibbadt végtagjaival a nő felé kezdte vonszolni magát. Az ismét ránézett, majd alig láthatóan fodrozódni kezdett körülötte a levegő.
     Mielőtt Chris egyáltalán levegőt tudott volna venni, fülsértő kiabálás és csontok ropogása töltötte be az erdő csendjét. A nő egy Wolstag volt. Látott már Wolstagokat ezelőtt is, az alakváltók nem túl ritkák a világ egyik pontján sem, viszont azok általában farkassá, madárrá vagy valamilyen nagymacskává tudtak átváltozni.
Ez itt, ez viszont egy sárkány volt.
     De nem alakult át teljesen; csökött szárnyai repképtelenül lógtak az oldalán, és a feje is inkább egy ember és egy sárkány förtelmes ivadékára hasonlított. A szemében azonban ott lobogott a gyűlölet tüze, a féktelen gyűlöleté, ami táplálta a szájából kiömlő lángokat. Szinte játszi könnyedséggel gyújtotta fel a vadászok előtti utat, majd ahogy próbálták azt kikerülni, őket is.
     A velőt rázó kiáltások apró gyönyörrel töltötték el Chris szívét, míg ő a biztonságot nyújtó lángok mögül nézte végig, ahogy üldözői kínok között porrá égnek. A meleg lángok kiűzték átfagyott lábaiból a hideget, és hirtelen azt kívánta, bár ne tették volna. A testébe nyilalló fájdalom miatt felnyögött, a hangja viszont elveszett a sárkány üvöltésében, ami a visszaváltozását kísérte. Emberi alakját felvéve, rogyadozó térdekkel, egész testében remegve nézett a földön heverő Chrisre, és nyugat felé mutatott, be, az erdő szívébe.
   - Vigyél haza. – lehelte, majd térdre rogyott, végül ájultan esett össze. A fiú a fájdalomtól eltorzult arccal nézett fel a fák koronájára, amit megváltásként mozgatott meg a feltámadt szél. Majd leszakadt az ég – az ősi erdőt védő szellemek megóvják a fákat a pusztulástól. Ha ezt túléli, mindenképp áldozni fog nekik. Ha nem, hát ő maga lesz az áldozat, amit nyújt feléjük.
     Az előtte fekvő nőre nézett, aki olyan közel feküdt hozzá, hogy könnyedén megérinthette volna, ha kinyújtja a kezét. Megmentette.
     Fogalma sem volt róla, hogy kicsoda ő, hogy kicsoda Christian Black, hogy honnan jött, hogy mi történt vele. Megmentette, és ezért nem fogja hagyni meghalni, még akkor sem, ha belepusztul.
     Fogcsikorgatva vonszolta magát az ájult nőhöz, és mielőtt erőt vett volna magán, végigmérte. Sötétszőke hajában fekete rasztatincsek sorakoztak, az arca szép volt és időtlen. Ugyanúgy lehetett húsz éves, mint negyven, a korok furcsa egyvelege tükröződött rajta. Bordó köpenye szakadt volt, és néhol égésfoltok tarkították. A földön heverő, szabadon lógó kezén látta, hogy a csuklóján és az alkarja nagyrészén halványan kivehető pikkelyek, sárkánytestének apró jelei sorakoznak.
     Felnézett az esőbe és becsukta a szemét, hagyta, hogy a hideg cseppek végigfolyjanak az arcán. Egy pillanatra megengedte magának izmai ellazítását, vett egy mély, hosszú lélegzetet, majd ismét a nőre nézett. Igyekezett nem figyelni sajgó, ellenkező izmaira mikor próbált felállni, de önkéntelenül kiszakadt belőle egy fájdalmas nyögés, mikor a lányt a karjaiba vette. A nyomás miatt érezte, hogy a sebéből újra kiserken a vér, de már nem érdekelte. Biztonságba viszi a lányt, még ha a saját életébe kerül is. Kellemesebb halál lesz egy hozzá hasonló megmentése közben elveszni, mint a Démonvadászok karmai között. Ismét vett egy mély levegőt, kérte az erdő szellemeinek áldását és segítségét, majd elindult nyugatnak.

                                                                                                   ⸸

          Az apró ház takaros és otthonos volt, és Chris már akkor a sajátjának is érezte, mikor még csak éppen feltűnt a távolban. A biztonságot nyújtó ház látványa új erőt öntött megfáradt végtagjaiba, és az utolsó pár métert úgy tette meg, mintha nem is ő irányította volna a testét. A küszöböt átlépve megkereste a lány hálószobáját, befektette az ágyba, majd erőtlenül, remegve, de a lelkében teljes nyugalommal zuhant az ágy melletti puha szőnyegre.