Negyedik rész ~ Ketten.

358 29 5
                                    

2 év múlva

Miután meggyógyultam, sok kisebb küldetésen vettünk részt. Közben Kakashi jonin lett és Obito meghalt, de most nem ezekről szeretnék beszélni. (gondolom mindenki látta már az animét, aki olvassa a storyt, szóval nem szeretnék Obito halálára kitéri). Azóta az öcsém Sasuke már 2 éves lett. Nagyon aranyos, de nincs sok időm foglalkozni szegénnyel. Kakashival Joninok vagyunk, de a Hokage szerint nemsokára beléphetünk az ANBU-ba. Minato-sensei 2 éve halt meg, pont amikor Sasuke született. A kilencfarkú súlyos károkat ejtett a faluban, amiket újra kellett alkotni. Kakahsival azóta minden nap találkozok és együtt megyünk mindenhova. Nem akarjuk egymást elveszíteni. Ketten maradtunk. Ma egy laza nap volt, délelőtt volt egy kisebb küldetésünk, de utána szabad volt a délután. Kakashival megbeszéltük, hogy 6kor találkozunk a Hokage épülete előtt és elmegyünk egyet ramenezni.

-Huh, bocsi a késésért, de Sarutobi-sensei bent tartott az irodájában- mondtam a futástól lihegve

-Semmi baj T/n, én is csak most érkeztem- válaszolta nyugodtan a fiú

Út közben beszélgettünk, majd megérkeztünk az Ichiraku- ramenházba.

-Én egy tál Miso-rament szeretnék- mondtam a választásom után

-Én egy Menma-rament kérnék- választott Kakashi is.

-Rendben ifjú pár, mióta vagytok együtt? - kérdezte a pultos érdeklődve.

- Hát....ööhhm..izééé...- habogott a maszkos fiú

-Félre tetszett érteni, csak barátok vagyunk- válaszoltam mosolyogva a bácsinak.

-Óh elnézést fiatalok, nem szerettelek volna megbántani titeket.- mondta szomorúan az eladó

- Semmi gond- mondtuk egyszerre Kakashival, majd elnevettük magunkat.

A kajálás után vettünk 3 csokor virágot, és elmentünk a temetőbe meglátogatni Minatot, Obitot és Kakashi apját. A hangulat vidámból átváltott nyomasztóvá, így megtörtem a csendet.

-Furcsa, hogy Obito már 3 éve elment...olyan, mintha tegnap lett volna.- mondtam szomorúan.

-Igen...nagyon hiányzik, de egy része bennünk él...bent, a szívünkben- válaszolta Kakashi és a szívére tette a kezét.

Mivel láttam rajta, hogy nincs jó passzban, lassan átöleltem, majd megvártam a reakcióját. Nem ellenezte, úgyhogy hozzábújtam. Szépen minden sírhoz elmentünk és mondtunk pár szót a halottaknak. Mikor készültünk volna hazafele, nagy cseppekben elkezdett esni az eső. Először lassan, majd egyre gyorsultak a cseppek. Mivel Kakashi nem messze lakott, úgy döntöttünk, hogy hozzá megyünk fel.

-Biztos, hogy nem gond, ha felmegyek?- kérdeztem elbizonytalanodva.

-Ne viccelj, persze hogy nem gond- válaszolta nyugodtan a fiú.

Mikor felértünk elcsodálkoztam Kakashi házán. Nagyon tiszta és szép volt, annak ellenére is, hogy egyedül lakott.

-Hűű jó nagy ház- csodálkoztam.

A fiú csak egy kajla mosolyt adott válaszul, amit az ázott maszkján keresztül is láttam.

-Gyere, tusolj le!- invitált Kakashi a fürdőjébe. A kezembe nyomott egy törülközőt és pár száraz ruhát a sajátjai közül, majd kiment. Fürdés után megszárítottam [hajszín] hajamat, és hanyagul összekötöttem. Felvettem a fiú ruháit, amik 4 számmal nagyobbak voltak nálam és kijöttem a fürdőből. Kakashi éppen vacsorát csinált, aminek elképesztően jó illata volt.

-Mehetsz te tusolni- mondtam a fiúnak, aki megijedt a hangomtól.

-Oh...persze, indulok is. Tudnál figyelni addig a kajára?-kérdezte a szürke hajú.

-Természetesen- mondtam, majd megnéztem, hogy mit készített.

Sült hal volt rizzsel és wasabival. Nyami. Az egyik kedvencem. Mivel sűrűn szokott ilyet anya csinálni, ezért tudtam mit hogyan kell és mire Kakashi kész lett, én befejeztem és tálaltam az ételt.

-Hát te? - kérdezte meglepődve a fiú.

- Befejeztem a vacsit, anya szokott ilyet csinálni ezért gondoltam miért ne - mondtam boldogan Kakashinak. (én már láttam maszk nélkül, így nyugodtan ehetett mellettem)

- Itadakimasu! (jó étvágyat) - mondtuk egyszerre a fiúval és megkóstoltuk az ételt.

-Nagyon finom lett, én nem így szoktam csinálni- közölte a Kakashi csodálkozva

-Örülök, hogy ízlik- válaszoltam vidáman.

Miután megettük a vacsorát haza akartam indulni, de kinéztem az ablakon és még mindig szakadt az eső.

-Öhm..Izé, Kakashi...- kezdtem bele mondandómba, mire ide fordult a fiú.

-Igen?

- Nagy gond lenne, ha itt aludnék?- kérdeztem a visszautasítástól félve

-Dehogy, csak egy baj van.....egy ágyam van..- mondta ki a fiú

-Nem gond, alszok a földön- válaszoltam könnyelműen

- Azt nem engedhetem. - vágta rá a srác

Végül elég nagynak találtam az ágyat, így mind a ketten azon készültünk aludni. Viszont még csak 21:00 volt úgy döntöttünk, shogi-zunk egyet. Már a harmadik szettet játszottuk, de mindig Kakashi nyert.

-Ahhj miért vagy ilyen jó a shogi-ban?- kérdeztem nevetve

-Dehogy vagyok jó.- mondta viccesen a fiú

- Dehogynem.. Mindig te nyersz.- mondtam lehunyt szemmel. De a következő pillanatban Kakashi ajkát éreztem a sajátomon. Félve a szemembe nézett, hogy folytathatja-e és egy bíztató öleléssel megadtam neki az engedélyt. Pár percig így voltunk. Viszont a meghitt hangulatnak véget vetett egy hatalmas dörgés, ami miatt Kakashi ölében találtam magam.....

--------------------------------------------------------------------

Fiúk lányok ez lenne a negyedik rész. Tudom, eddig nem igazán volt Kakashi x Reader hangulata, de most úgy érzem belecsaptunk a lecsóba ;). Remélem mindenkinek tetszett ez a rész, nemsokára jön a folytatás. Puszi<3

Barátságból Szerelem [Kakashi X Reader] Where stories live. Discover now