A bátyám legjobb barátja 2

Naívan

Lola
Néztem a gyerekeket akik a homokozóban játszottak.Milyen jó is ez az időszak.Fogalmad sincs róla,hogy gyerekként vagy a legboldogabb.Fel sem tűnik milyen zűrös a világ és mennyi probléma van az életben.Azon gondolkoztam,hogyha már most ennyi idősen ilyen kellemetlen helyzetekbe keveredek mire számítsak ha felnövök?Hogy fogom azokat a dolgokat megoldani?Hisz a gimi is kifog rajtam.Éretten kell döntenem.Ideje felnőnöm.
-Szia!-szakította félbe gondolatmenetemet valaki.Felnéztem és Oliver állt előttem.-Szabad ez a hely?-mosolyodott el és a padra mutatott amin ültem.
-Persze.-válaszoltam halkan,majd hozzátettem.
-Köszönöm,hogy eljöttél.
-Ugyan.Mondtam,hogy bármikor beszélhetünk ha készen állsz rá.-ült le mellém és a tekintetét ő is a homokozón kezdte pihentetni.
-Gondolkodtam.Elég sokat.-kezdtem bele.-Sajnálom,hogy így bekavartam nálatok Judyval.-néztem rá.
-Nem kell.Az én hibám az egész.Nézd én tudom,hogy sokszor zűrös tudok lenni.-fordította felém arcát.-Amióta egyre többször kerültünk ugyanabba a társaságba és te folyton Adammel voltál-sóhajtott.-Az kikészített.-nevetett fel.-Azelőtt nem is tudtam,hogy ilyen fontos vagy nekem.-mosolygott kedvesen.
-Fogalmad sincs mióta várok arra,hogy ezt mondd.-mosolyogtam vissza.-Amióta ismerlek tetszettél nekem és ezt nyilván nem is titkoltam.-nevettem fel.-Mindig is akartam,hogy viszonozd az érzéseimet,de nem ilyen áron.Megláttad,hogy mással boldog vagyok és elvetted tőlem.Félre ne értsd én is hibás vagyok!-tettem hozzá gyorsan.-Adamtől azt kaptam amit tőled szerettem volna,azt hittem erre van szükségem.És aznap este-álltam meg egy pillanatra-olyan volt mintha egy álom teljesült volna be.-mosolyodtam el.-De a saját érdekeimet kell néznem,azt ami nekem jó és nem vagyok benne biztos,hogy az te vagy jelenleg.Nem várhatod el tőlem,hogy belevágjak.Idáig rám sem néztél-ráztam a fejem.-és ha azért kellek neked,mert mással vagyok az nem helyes.
-Nem,nem,nem.-szakított félbe Oliver.-ez volt ami felnyitotta a szememet.Hiányoztak a hülye bókok,az hogy leoltalak miattuk,az a kis fura kapcsolat ami köztünk volt és ha vissza is tért volna azzal már nem értem volna be.Én téged akarlak Lola.-nézett rám értetlenül.-Mindenben igazat adok neked.Szemét és önző voltam.Nem kellett volna ezt tennem se veled se Judyval se senkivel.De már értem mi van Shane és Dakota között.Már értem miért nem foglalkoztak mással..Rajtad kívül engem sem érdekel senki és semmi.Szóval igen,igazad van.De azt kikérem magamnak,hogy azért csináltam,mert volt valakid.-pár másodpercig hallgattam,majd válaszra nyitottam a számat.
-Akkor sem érezném helyesnek Oliver.-túrtam a hajam idegesen.
-Engem nem érdekel helyes-e vagy sem.Én veled akarok lenni.Ha te nem,rendben megértem és elfogadom,de ha esteleg mégis úgy érzed te is engem akarsz akkor nehogy már mások véleménye miatt ne adj nekünk egy esélyt.-húzódott közelebb hozzám.-Nem szeretnél velem lenni?-kérdezte halkan és a fülem mögé tűrt egy hajtincset.
-Ne csináld ezt.-mosolyodtam el fájdalmasan.
-Mégis mit?-rázta a fejét értetlenül.Állam alá nyúlt és maga felé fordította az arcomat így egyenesen egymás szemébe néztünk.
-Tudod jól.Ezeket a trükköket.Amivel a csajokat szeded fel.Eltűröd a hajam,mélyen a szemembe nézel.Mi a következő lépés?Megcsókolsz?-nevettem hitetlenül.
-Meglehet.-rántotta meg lazán a vállat és még közelebb hajolt.Csak centikre voltunk egymástól.-Zavarna?-suttogta ajkaimra.Nagyot nyeltem és szótlanul vártam mi fog most történni.-Zavarna Lola?-tette fel a kérdést újra és a számra vezette tekintetét,majd vissza a szemembe.
-Igen.-suttogtam vissza halkan bár azt hiszem itt már mindketten tudtuk mi is fog történni.
-Igen?-Kérdezett vissza meglepődötten.-Akkor élőre is sajnálom.-mondta és azzal a lendülettel mindkét kezét az arcomra tapasztotta,majd hirtelen az ajkához húzott.Lehunytam a szememet és hagytam,hogy az ösztöneim irányítsanak.
Dakota
-Akkor gondolom holnap a suliban találkozunk.-kezdtem el búcsúzkodni Shanetől amikor a bejárathoz kísértem.
-Gondolom.-válaszolt,majd felém fordult.Pár másodpercig csak néztük egymást majd a karomnál fogva gyengéden magához húzott és megölelt.-Szeretlek Csipesz.Ezt ne felejtsd el!-súgta a fülembe.Elhajolt,egy apró csókot nyomott ajkaimra,majd elhagyta a hazát.Szomorúan néztem ahogy a szeretett fiú elsétál,majd becsuktam az ajtót.
Reméltem,hogy megtudjuk oldani.Nem azért forgattuk fel az életünk,hogy csak ennyit kapjunk egymásból.Őszintén bíztam abban,hogy nekünk együtt még több idő van megírva.Elvileg ha két ember szereti egymást akkor semmi baj nem történhet.Gondoltam ezt még akkor naívan.