Míg a vezérmajom rendíthetetlenül próbálkozott a hangszer készítéssel, addig az oroszlán elrohant egészen Foltos Nagymacska vadászterületéig. Faji különbözőségeik ellenére is jó barátok voltak, neki köszönhette ugyanis, hogy az idegen környezetben életben maradt. A bajban mindig kisegítették egymást, így azonnal rohant, hogy elmesélje neki, mekkora veszély van kialakulóban.
Foltos végighallgatta, majd nem szólt egy szót sem, hanem elindult arra, amerről az oroszlán az idegeneket jelezte. Rohant, csak rohant, míg egy idő után már maga is jól hallotta a furcsa zajt. Ő azonban nem volt műkedvelő, nem érdekelte más, csak a préda egyre erősödő szaga. Egy szempillantás alatt ráugrott a lantosra, aki szerencsétlenségére pont egy közeli fához kötötte a tigrist, mert sürgős dolgát kívánta végezni a sűrűben. Egy perc alatt zajnak, zenének, prédikátornak, mindennek vége lett. A tigris úgy megrémült, hogy elszakította kötelékét és messzire rohant.
-Felszabadítottam! - morogta vértől tocsogó pofával Nagymacska.
